John Low galériája afféle kampánymúzeum, ahol az előző száz esztendő amerikai politikatörténete elevenedik meg a pártok és elnökjelöltek által folytatott korteshadjáratok relikviáin keresztül. Clinton, Reagan, Nixon és Kennedy mosolyog vissza a korabeli kampányplakátokon, mintha mindannyiukat közös táborba sorolta volna az idő és az a nagy „játék”, amelyben egykor részt vettek.
A galéria, amely a Washington melletti Kensington egyik régiségkereskedéssel zsúfolt kis utcájában található, egy éve nyílt. Low szerint az utóbbi hónapokban érezhetően megnőtt vevőinek száma, amit a tulajdonos annak tud be, hogy a most lezajlott, szenvedélyes kampány felcsigázta az emberek érdeklődését a politika iránt.
„Bár ne lenne igazam!” – mondja Low néhány nappal a 2004-es elnökválasztás után, amely Amerika történelmének egyik legindulatosabb kampányát zárta. Igaz, az itt kiállított plakátok, kitűzők, karikatúrák és korabeli fotográfiák arra figyelmeztetik a látogatót, az elnökválasztási kampány sosem volt a jelölteknek leányálom. És ez az, ami ezt a minimúzeumot gyümölcsöző üzletté teszi.
„Minél inkább vitát kavar, annál jobb” – mondja érdeklődésemre az egytől egyig megvásárolható tárgyakról Low, akinek a bolt egy darab mennyország: imád vevőivel a politikáról beszélgetni, vitatkozni. „Már a nyitás előtt az jár a fejemben, vajon ki lesz az első vevő, aki az ajtón belép.”
John Low gyűjteménye első darabját, amely egy George McGovern-kitűző volt, 1972-ben vásárolta. Ma már kampánykitűzőből szekrényre való van raktáron, a legérdekesebbek a kis galériában láthatók. Köztük több száz darab még az 1800-as évek végéről.
Low természetesen a mostani kampány alatt is töretlenül járta a bolhapiacokat, hagyatéki árveréseket, és ismerősei is szállították neki a politikatörténet újabb és újabb tárgyi emlékeit. A Bush–Kerry-kampány legvitatottabb kampányemlékei azonban még nem láthatók a galériában. „Hagyom, hogy egy kicsit lehiggadjon ez az egész” – mondja Low.
Egy darabig tehát még nem találkozhatunk azokkal a furcsaságokkal sem, amelyeket az idén szeptember elején New Yorkban megtartott országos republikánus konvenció egyes küldöttei találhattak ülésükre helyezve. A tárgyak egyike a George W. Bush beszédeit tartalmazó könyv volt, míg a másik egy Hillary vagy Bill Clintont formázó gumicsont. Látható viszont számtalan egyéb érdekesség mellett egy nagyon is felkavaró fotográfia, igaz, nem a galéria legelőkelőbb helyén, de mégiscsak a falra akasztva. Ezen az 1925-ben készült, eredeti felvételen a Ku-Klux-Klan tagjai láthatók ijesztő fehér ruhájukban. A helyszín azonban nem a messzi Dél, hanem az amerikai főváros legnevezetesebb emlékhelye, a George Washington-emlékmű. Az obeliszk dombján több száz klántag gyülekezik, és mint ahogy Low megjegyzi, ma már hihetetlen, de egy ilyen washingtoni eseményen általában prominens személyiségek, szenátorok, képviselők mondtak beszédet. Tudni kell azt is, hogy a felvétel alig egy évvel az akkori Demokrata Párt 1924-es országos konvenciója után készült, ahol még jelentős volt a befolyásuk a déli, a rasszizmust nem elutasító fehér küldötteknek. (Talán nem annyira köztudomású, de a Demokrata Párt egészen a XX. század közepéig élvezte a faji elkülönülés fenntartását követelő déli szavazatokat, annak ellenére, hogy Roosevelt programjával a párt gyakorlatilag 180 fokos fordulatot vett, és a korábbi, a szövetségi kormány minél kisebb befolyására törekvő platform helyett a nagyobb, újraelosztó állam, a New Deal mellett tette le a voksot. Mindezek ellenére a párt „progresszív” és déli maradi szavazóbázisát egészen a negyvenes évek végéig sikerült úgy-ahogy összetartani, amikor is a párt déli szárnya az ottani fehér szavazóbázissal együtt levált.) A fotó egyébként regényes körülmények között került elő. Egy istálló bontásakor bukkantak rá: az egyik deszkafal mögé volt elrejtve a kép. Ma már bárki megszerezheti e bizarr kortörténeti dokumentumot. Nem kell ehhez mást tenni, mint leszurkolni az árcédulán feltüntetett 1200 dollárt.
Hogy John Low-nak van némi üzleti érzéke is galériája működtetéséhez, az persze abban is megmutatkozik, hogy gyűjteményét egy olyan politikai küzdelem közepette nyitotta meg, amely az utóbbi hónapokban sokszor a családokon belül is késhegyre menő vitákat hozott magával. Ez talán az eltelt évek során megszerzett tapasztalatoknak is köszönhető, hiszen Low korábban a Morgan Stanley befektetési tanácsadójaként dolgozott. Igaz, ebben a munkában nem nagyon lelte örömét.
„Nem akartam vállalati alkalmazottként leélni az életem” – mondja Low. Mivel apja New Yorkban négy galériát is üzemeltetett, adódott a lehetőség, hogy – miután elege lett a nyakkendős munkahelyből – átvegye apja üzletének egy részét, és hosszú kitérő után visszatérjen a családi bizniszbe, a műkereskedésbe.
Ha úgy tetszik, választott. És egyelőre nem bánta meg.
origo.hu
Így alakulnak az üzemanyagárak – nem mindegy, hol tankolsz
