Az utóbbi hat hónapban a gáz ára 49, a villamos energia ára pedig 39 százalékkal emelkedett az Egyesült Királyságban. A legfrissebb hírek szerint a szigetország minden szolgáltatója újabb drágulásra készül még az év vége előtt; a Powergen például november 29-én újabb 10 százalékkal emeli a földgáz árát. Szakértők szerint ezenfelül 2005-ben még 15 százalékos áremelés várható a brit szabadpiacon.
Az áremelési hullám az olaj világpiaci drágulásának tudható be. A drága olaj – mintegy kilenchavi csúszással – magával rántja a gáz árát, ez pedig, lévén a szigetországi áramtermelő erőművek részaránya elérte a negyven százalékot, megdrágítja az áramot. Kérdés, hogy ami az Egyesült Királyságban zajlik, az csupán a szigetországra jellemző piaci folyamat, vagy egész Európában, így hazánkban is hasonló energiaár-emelési hullám fut majd keresztül. Bár az angol piac gyakorlatilag regionális, a magyar és az ottani energiaszektornak vannak közös jellemzői – nyilatkozta kérdésünkre Varró László, a Magyar Energia Hivatal árelemző főosztályának vezetője. A szakember szerint a hasonlóság az áramtermelés alapanyag-szerkezetében mutatkozik meg, ugyanis az Egyesült Királysághoz hasonlóan a magyarországi erőműveknek is körülbelül negyven százaléka gáztüzelésű, ezért a világpiaci gázáremelés hazánkban is az áram drágulásához vezet majd.
Jelentősek persze a két ország energiaszektorának különbségei is. Az angol erőművek jóval hatékonyabban működnek, mint a hazaiak, ráadásul Angliában a kilencvenes években több erőmű is épült.

Karácsonynak nem tetszik, hogy a Magyar Államkincstár behajtotta a fővároson a be nem fizetett szolidaritási hozzájárulást