Annál jobb, minél hamarabb hazahozzuk a katonáinkat Irakból – jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke tegnap a Hír Televízióban azzal kapcsolatban, hogy Gyurcsány Ferenc kormányfő bejelentette, március 31-ig mindenképpen hazahívjuk a katonáinkat Irakból, de ezzel valójában a december 31-én lejáró misszió meghosszabbításának szándékát közölte. „Hallottunk egy zaklatott és zavaros nyilatkozatot” arról, hogy a katonákat haza kell hozni, de előbb még meg kell hosszabbítani a kinntartózkodásukat – mondta Orbán Viktor. „Az ilyen körmönfont mondatok naggyá tesznek porszívóügynököket, de az ország vezetőitől azért ennél többet várunk el: világos és egyenes beszédet a komoly kérdésekben” – jelentette ki a Fidesz elnöke.
A kettős állampolgárság megadása a határon túli magyaroknak a volt miniszterelnök szerint egyetlen petákkal sem terheli meg a költségvetést. Mint mondta, azok riogatják ezzel az embereket, akik nemrég még 23 millió román munkavállaló beözönlésére figyelmeztettek. – Abból sem volt igaz egy szó sem, és ebből sem az – tette hozzá. Orbán Viktor szerint a népszavazás arról szól, hogy adunk-e európai útlevelet az Erdélyben, a Délvidéken, a Kárpátalján, Horvátországban élő magyaroknak és hogy akarunk-e adni a szabadságunkból nekik is. A volt kormányfő leszögezte, az európai példák biztatóak, többek között Franciaországban és Olaszországban is létezik törvény a kettős állampolgárságról, így az unió egy rossz szót sem szólhat, hiszen egy náluk régóta bevett, jól működő rendszerről szavazunk majd decemberben. Aki a kettős állampolgárságra nemet mond, az soha nem lehet 15 millió magyar miniszterelnöke – hangoztatta.
A kórház-privatizációról a volt miniszterelnök kifejtette: nemcsak az orvosi, egészségügyi szervezetek, a betegek érdekvédelmi szervezetei, hanem az emberek elsöprő többsége is elutasítja az intézmények magánkézbe adását. – Régi baloldali gondolat, hogy bizonyos dolgokat nem szabad üzletemberekre bízni. Ezek közé tartozik például a kórházak vagy egy ország irányítása is – mondta Orbán Viktor.
A Fidesz elnöke szerint a forint gyengítése ellenkezik az emberek akaratával, és a kormány ezzel azt üzeni nekik, hogy ugyanannyi munkával ezentúl kevesebb pénzt fognak keresni. – A gyenge forint gyenge országot eredményez, gyenge országot pedig csak gyenge emberek akarnak – fogalmazott a volt miniszterelnök.
Dávid Ibolyának, az MDF elnökének kijelentéseiről (a Fidesz politikája semmitmondó és üres – a szerk.) kijelentette: barátok között is vannak viták, amelyek előre visznek, de egymás minősítgetése nem visz előre, és nem szolgálja a közös ügyet. Hozzátette: Magyarországnak szüksége van arra, hogy a polgári erők együttműködjenek, s a gyengülő országból egy erősödő hazát építsenek a választások után.

Súlyos galandféreg-fertőzés terjed Magyarországon