Az olasz katonák addig maradnak Irakban, amíg az arab ország kormánya kívánja – jelentette ki tegnap Silvio Berlusconi olasz kormányfő. „Olaszország kötelességének érzi a demokrácia védelmét világszerte, az olasz katonák ennek jegyében segítik Irak stabilizálását és újjáépítését” – mondta, miután tárgyalt a római látogatáson tartózkodó ideiglenes iraki miniszterelnökkel, Ijád Allávival. Berlusconi jobbközép kormánya egyébként mintegy háromezer olasz katonát állomásoztat az arab országban. II. János Pál pápa magánkihallgatáson fogadta az iraki miniszterelnököt, aki egy olasz újságnak adott interjúban olyan személynek nevezte a katolikus egyházfőt, aki a világméretű békét képviseli. Allávi ma ellátogat a NATO főhadiszállására is.
Újabb két légitámadást intéztek mára virradóra amerikai harci gépek Fallúdzsa lázadó iraki város ellen. Egy amerikai katonai közlemény szerint az első bombázást nem sokkal éjfél után hajtották végre a lázadók előretolt állása ellen a város északkeleti részén, majd fél órával később a másodikat, a délkeleten lévő harcállások ellen. A bombázásoknak és az azt követő hajnali harckocsitámadásnak öt halálos áldozata volt. A kommünikében az amerikai hadsereg azt állítja, hogy hétfő óta lefoglaltak és megsemmisítettek 129 aknavetőt, 39 tüzérségi lövedéket, 37 páncéltörő rakétát, hét taposóaknát, 126 detonátort és 350 időzítőszerkezetet, továbbá nagy mennyiségű lőszert. Fallúdzsa közel 300 ezer főnyi lakosságának nagy része az elmúlt napokban elmenekült a városból az állandó bombázások elől.
Közben a Bagdadtól 48 kilométerre délre fekvő el-Iszkanderíjában gépkocsiba rejtett pokolgépet robbantottak fel az iraki nemzeti gárda járőregységének útjában. A merényletben hárman meghaltak, tízen megsebesültek, közülük négyen súlyosan.
Elveszett bizonyítékok? A Szaddám Huszein és más, iraki volt hivatalnok elítéléséhez szükséges bizonyítékok elvesztek vagy megrongálódtak – állítja a Human Rights Watch egy jelentése. Mindez azért, mert az Egyesült Államok vezette koalíciós erők nem biztosították a már elfoglalt, ilyen szempontból fontos területeket. Többek közt nem akadályozták meg a kormányarchívumok kirablását. (MN)