Ismét országszerte az utakra vonulnak a mezőgazdasági termelők, hogy felhívják tarthatatlan helyzetükre az ország figyelmét – hangzott el tegnap a Magyar Gazdák és Fogyasztók Önvédelmi Mozgalma (Magföm) tájékoztatóján. Az okok között a februári demonstrációs megállapodás felrúgása szerepel, az abban foglaltakat ugyanis értelmezésük szerint nem tartotta be a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM). Ehhez kiegészítésképpen Hanó Miklós, a Magföm elnöke hozzátette, hogy nagyon rontja a hazai termelők pozícióit a külföldről behozott olcsó, de rossz minőségű importélelmiszerek kontingense. – Márpedig – mondta Hanó –, ha az ellenőrzésre jobban odafigyelnének az illetékes szervek, akkor nemcsak a hazai mezőgazdaságot védenék nagyobb mértékben, hanem elkerülhetők lennének a – paprikabotrány kapcsán most már elmondható – mérgezések is. Sákán Antal, a szervezet társelnöke a sertéstartók sérelmeit sorolva elmondta, tönkrementek az abrakfogyasztó ágazatok, és a februári megállapodást követően csak akkor nőtt a sertés felvásárlási ára, amikor az állomány kritikus szintre esett az országban. Azonban ez az állapot sem tartott sokáig, mert a feldolgozók megkezdték az olcsó dán sertéshús importját, amit csak súlyosbított, hogy az FVM október közepétől megvonta az állatjóléti támogatásokat. Azokat – hangsúlyozta Sákán –, amelyet akár 2007-ig is folyósíthatott volna a tárca. A baromfitartókat képviselő Paulina László úgy fogalmazott, hogy az ágazat egészére nézve a demonstrációt lezáró megállapodásból szinte semmi sem teljesült, majd felhívta a figyelmet a spanyol importtojás veszélyeire, a paprikaügy kapcsán pedig felvetette Bálint Tibor országos főállatorvos felelősségét is.
A Magföm ezért november 24–26-ra országos figyelemfelkeltő, félpályás útlezárással demonstrációt tervez, és ha nem kerülnek meghallgatásra követeléseik, akkor várhatóan december 6-án a Kossuth térre is szerveznek egy megmozdulást. A Magföm követelései között szerepel a 30 százalékos nemzeti támogatás azonnali kifizetése, az előző szerződésben foglalt támogatások folyósításának újbóli megindítása, illetve a magyar mezőgazdaság és a fogyasztók érdekében a hatékonyabb élelmiszer-ellenőrzés megvalósítása.
A gazdademonstrációról Németh Imre miniszter a múlt héten úgy nyilatkozott, hogy nem érti a tüntetőket, mert a nemzeti kiegészítés kifizetése megkezdődött, s ebből 46 milliárd forintot a termelők már meg is kaptak.

Így alakulnak az üzemanyagárak – nem mindegy, hol tankolsz