Döbbenet határainkon túl

Kasza József a kettős állampolgárság elutasításáról szóló kijelentései újragondolására szólította fel Gyurcsány Ferenc kormányfőt és Hiller István MSZP-elnököt. Mint ismeretes, a kormánykoalíció pártjai kedden arra szólították fel a szavazókat, hogy voksoljanak nemmel a magyar állampolgárság könnyített megszerzéséről döntő, december 5-i népszavazáson.

Munkatársainktól
2004. 11. 04. 21:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke tegnap nyílt levélben fordult a miniszterelnökhöz, amelyben azt is leszögezi: a kettős állampolgársággal kapcsolatos ellenérvek többsége nem állja meg a helyét. A délvidéki politikus szerint a kettős állampolgárság elutasítása a határon túli magyaroknál olyan lelki traumát fog okozni, amelynek katasztrofális következményei lesznek, s amely tömeges kivándorlást eredményezhet.
*
Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke elmondta, nem ért egyet a magyarországi kormánypártok nemre buzdító álláspontjával, mivel teljesen méltányosnak tartja azt a határon túli igényt, hogy aki magyar nemzetiségű, az kedvezményesen juthasson magyar állampolgársághoz. Az erdélyi Magyar Polgári Szövetség kategorikusan elítéli, hogy a kormánykoalíció nemre buzdít a kettős állampolgárságról szóló népszavazáson. „Arra kérjük a magyarországi választópolgárokat, hogy igen szavazatukkal támogassák a szülőföld elhagyása nélkül megszerezhető állampolgárságot. Súlyos következménye lehet annak, ha megbukik a referendum, ugyanis a határon túli magyarokban azt az érzést keltheti, hogy az anyaországiaknak nincs szükségük a határon túli magyarokra” – jelentette ki lapunknak Szilágyi Zsolt, a szervezet választmányi elnöke.
„Bevallom őszintén, meglepetéssel vettem tudomásul, hogy a két kormánypárt egyazon véleményen van a kettős állampolgárság kérdésében. A szabad demokraták ugyan már korábban is jelezték, hogy nem örülnek a népszavazásnak, az MSZP állásfoglalása azonban megdöbbentő. Vezető politikusainak korábbi nyilatkozatai alapján nem vártam, hogy szavazóikat a kettős állampolgárság tagadására szólítják majd fel. Elképesztő!” – nyilatkozta lapunknak Bárdos Gyula. A Magyar Koalíció Pártja (MKP) parlamenti frakcióvezetője emlékeztetett arra, hogy az MKP politikusai már korábban kifejezték félelmüket az esetlegesen sikertelen népszavazás, illetve a kettős állampolgárság elutasítása kapcsán, mert „annak súlyosan káros üzenete lenne a határon túl élők számára”, s ezzel a szocialista politikusok is egyet tudtak érteni. Ezért is tartja „döbbenetesnek” az MSZP hivatalos állásfoglalását, s mint mondta, „a csalódásból nehéz lesz felocsúdni”.
A kárpátaljai magyarok sajnálatosnak és érthetetlennek tartják az MSZP vezetőinek a határon túli magyarok kettős állampolgárságával kapcsolatos elutasító magatartását. Úgy vélik ugyanis, hogy ennek a rendkívül fontos kérdésnek az eldöntését nem lehet politikai ügyként kezelni, mivel itt elsősorban az egy nemzethez való tartozás érzelmi ügyéről van szó. Változatlanul kiemelt kérdésnek tekinti a kettős állampolgárság ügyét a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) is. Amint azt Brenzovics László alelnök lapunk érdeklődésére elmondta, a KMKSZ abban érdekelt, hogy a kettős állampolgárságról tartandó népszavazáson minél többen vegyenek részt, és igennel voksoljanak. A politikus annak a reményének adott hangot, hogy a kérdés remélhetőleg szerepel majd a Magyar Állandó Értekezlet következő ülésének napirendjén is, lehetővé téve a vélemények kifejtését.
n
Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke tegnap kijelentette: a kórházak privatizációjáról és a kettős állampolgárságról szóló népszavazás ügyében a kormánynak kötelező feladata lenne a távolságtartás.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.