Egy idős férfi ájultan esett öszsze a Mukata előtt, asszonyok ölelkeztek össze zokogva: a ramalláhi palesztinokat megrázta történelmi vezetőjük halála, de sokkal inkább „apjuk” elvesztését siratták. A hivatalos bejelentés után két órával néhány százan, túlnyomó többségében fiatalok gyűltek össze az al-Manára téren, Ramalláh központjában. A Mukata előtt két-háromszáz palesztin fiatal hazafias jelszavakat skandált és szabad utat engedett fájdalmának. „Isten a leghatalmasabb”, „Abu Ammár (Jasszer Arafat mozgalmi neve) támogatunk és folytatni fogjuk a harcot”, „Nem a CIA tárgyalóira” – kiáltozták a tüntetők, Arafat portréit és palesztin zászlókat lobogtatva. A város több utcájában autógumikat gyújtottak fel ugyancsak fiatalok.
Az al-Manára téren gyülekezők kis csoportokba verődtek össze, néhányan palesztin zászlóba burkolózva, mások kefíjában, halkan, komor arccal beszélgettek, többen könnyeikkel küszködtek. A téren egy kis teherautóra erősített hangszórón keresztül Korán-idézeteket recitáltak. A kereskedők a gyász jeleként leeresztették a redőnyöket, és a légkör túlzottan békés volt.
Egyszer csak két fiatal felmászott a tér közepén álló fémszerkezetre, és kiakasztotta a Raísz (főnök) egy óriásképét. Egyikük kezében olajágat tartva elkezdett idézeteket felolvasni Arafat híres beszédéből, amelyet 1974-ben mondott az ENSZ-ben. „Az egyik kezemben olajággal, a másikban puskát tartva jöttem. Ne hagyják, hogy kiessen a kezemből az olajág” – elevenítette fel a fiatalember. Ráed Aszfur, egy öltönyös-nyakkendős ügyvéd nézte a jelenetet, és sírva fakadt. „Amit érzek, túl erős ahhoz, hogy el tudjam mondani. Arafat több volt, mint egy apa valamennyiünk számára. Amióta megszülettünk, vele éltünk, nem ismertünk mást, csak őt. Senki soha nem tudja majd helyettesíteni” – mondta a negyvenes éveit taposó férfi.
Palesztin Állam nagykövetsége
