Bár a hírek ellentmondásosak, annyi bizonyos, hogy válságos állapotban van Jasszer Arafat. Tegnap a franciaországi gyógykezelésen lévő beteg palesztin elnök francia orvosai közölték, hogy a politikus már nem épül fel. A Párizs melletti Clamart-ban működő katonai kórház intenzív osztályán fekvő 75 éves vezetőt a klinika orvosaitól származó információk szerint gépek tartják életben, s nincs rá hatással a gyógykezelés. Előzőleg palesztin forrásból közölték, hogy a 75 éves vezető kómába esett, ám ezt a hírt utóbb az elnök egyik tanácsadója cáfolta.
Romano Prodi, a leköszönő Európai Bizottság elnöke tegnap úgy nyilatkozott, hogy nagyon aggódik a Párizsból érkező hírek miatt, amelyek szerint súlyosbodott Jasszer Arafat állapota. „Remélem, téves riasztásról van szó, és egészségi állapota stabilizálódik” – mondta a bizottság elnöke az Európai Tanács kétnapos brüszszeli csúcstalálkozójának megnyitóján. Időközben Arafathoz utazott Mahmúd Abbász, a Palesztin Felszabadítási Szervezet végrehajtó bizottságának főtitkára, akit évtizedek óta az elnök odaadó híveként tartanak számon. Tavaly Abbászt választották meg első ízben a Palesztin Hatóság miniszterelnökévé, négy hónap múltán azonban lemondott hivataláról, miután hiába követelt magának több hatáskört.
Jasszer Arafat állapota szerdán fordult rosszabbra. Az utóbbi napokban egyébként is sok hírt kelt szárnyra állapotával kapcsolatosan. Először úgy tűnt, a palesztin politikusnak vérrákja van, de ezt az értesülést Arafat környezete cáfolta. Palesztin illetékesek kezdettől fogva igyekeztek megnyugtatni a közvéleményt, és azt hangoztatták, hogy Arafat intenzív osztályra szállítása még nem jelenti, hogy élete közvetlen veszélybe került volna. Egyik munkatársa, Mohammad Rasid például azt hangoztatta, hogy a palesztin elnök állapota hol rosszabbra, hol jobbra fordul. Arafat egyik legismertebb munkatársa egyébként szerda este kiadott közleményében ismertette a palesztin vezetőnek George Bush amerikai elnök újraválasztásával kapcsolatos reményeit. Rasid azt is jelezte: Arafat nyomon követte a választási eseményeket. A politikus munkatársai folyamatosan Izraelt vádolták azzal, hogy az elnök közelgő halálát hirdetik.

Karácsonynak nem tetszik, hogy a Magyar Államkincstár behajtotta a fővároson a be nem fizetett szolidaritási hozzájárulást