Jobbra tolódott az Egyesült Államok

Az előző két évtizedben egyszer sem vettek részt annyian az amerikai választásokon, mint kedden: a szavazati joggal bírók csaknem hatvan százaléka, százhúszmillió ember járult az urnákhoz. Elemzők szerint ugyanakkor az eredmények az amerikai társadalom előre nem jelzett jobbratolódására, a konzervatív értékek reneszánszára utalnak.

Hírösszefoglaló
2004. 11. 04. 19:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Négy évvel ezelőtt az állampolgárok 54 százaléka adta le voksát, azaz 105,4 millió szavazásra jogosult járult az urnák elé. 1996-ban a részvétel 49 százalékos volt, vagyis 96,3 millió állampolgár vett részt a szavazáson. A pozitív tendenciát a felfokozott kampányhangulatnak, az ország élesedő politikai megosztottságának tudják be, ám elemzők szerint a kétszáz év alatt kissé elfáradt amerikai demokráciának jót tesz a fellendülés.
Bár a leadott szavazatok száma és az elnökválasztás kimenetele csak közvetett összefüggésben van az Egyesült Államokban, George W. Bush fölényét már a szavazatok összeszámlálásakor jelezte, hogy csaknem négymillióval több voksot kapott kihívójánál. Ennek ellenére a késő délelőtti órákig függőben maradt a verseny, mert az államonkénti népi szavazatokból számított elektori szavazatok tekintetében minimális volt a különbség. A húsz elektort delegáló Ohio bizonyult döntőnek, de Új-Mexikó a maga öt, illetve Iowa a maga hét elektorával is későn hirdetett eredményt. A három államban minimális volt a különbség, de az érvényben lévő, „a győztes mindent visz” szabály szerint nem oszthatták meg elektori szavazataikat a két jelölt között. Erre csak Maine-ben és Nebraskában kerülhetett sor a helyi szokásoknak megfelelően. Mielőtt az ohiói szavazatok sorsa eldőlt volna, Bush 254, Kerry 252 elektort tudhatott maga mögött, így nyilvánvalóvá vált, hogy a még függőben lévő Iowa és Új-Mexikó megszerzése sem lesz elég Ohio esetleges elvesztésének kompenzációjára. Ebben a fázisban az Öt-tavak partján elterülő állam megnyerésével bármelyik jelölt túlszárnyalhatta volna a bűvös 270-es határt, amely az összesen 538 fős elektori testületben az elnökséghez szükséges többséget jelenti.
Az elhúzódó szavazatszámlálás már előrevetítette a 2000-es választás floridai jeleneteit, amikor a hosszú évtizedek óta jól vizsgázó választási rendszer működése kudarcot vallott. Az aggodalmakat erősítette, hogy éppen a floridai eseményekből okulva mindkét fél óriási jogászcsapattal készült fel a vitás kérdések rendezésére, pártmegbízóik érdekeinek képviseletére. Az amerikai választási rendszer bonyolultsága bőven teret adhatott volna a jogi lépésekre, pédául Ohióban több tízezer postai úton leadott voks, és több mint százezer ideiglenes szavazat várt összeszámlálásra. A hatóságoknak tizenegy nap alatt kell ellenőrizniük, hogy az ideiglenes voksokat leadó személyeknek volt-e az adott körzetekben szavazati jogosultságuk.
A vitának késő délelőtt véget vetett az a hír, amely szerint John Kerry felhívta az elnököt, és elismerte vereségét. A demokrata jelölt ekkorra belátta, hogy az ohiói eredmények csaknem százszázalékos összeszámlálása után 140 ezer szavazattal elvesztette az államot, annak húsz elektorát, így országos szinten az elnökválasztást.
A republikánusok öröme azonban csak részben volt az elnök győzelmének betudható. A párt az ugyancsak kedden megrendezett képviselőházi, részleges szenátusi és részleges kormányzói választásokon is jól szerepelt, és megerősítette pozícióit. Az új képviselőházban 229, azaz a korábbinál hárommal több helyet szereztek, az új szenátusban pedig 53-at tudhatnak maguknak hárommal több mandátum megszerzésével – az előrejelzések szerint. Ezzel a párt tovább növelte fölényét a kongresszusban. A demokratáknak külön csapást jelentett, hogy szenátusi frakcióvezetőjük, Tom Daschle kikapott Dél-Dakotában John Tuhne republikánus jelölttől.
A választásokkal párhuzamosan több helyütt népszavazásokat is tartottak olyan politikai kérdésekről, amelyek a kampányban is fontos szerepet játszottak. Fél évvel azután, hogy Massachusettsben homoszexuális párok jogot kaptak házasságkötésre, tizenegy államban olyan javaslatot fogadtak el a szavazók, amely szerint alkotmányban kellene rögzíteni a házasság hagyományos értelmezését, miszerint az férfi és nő között köttetik. A kaliforniai szavazók ezzel szemben liberális irányultságukról árulkodtak, amikor megszavazták az őssejtkutatás kiterjesztését, valamint azt, hogy hárommilliárd dollárt fordítanak a célra.
Elemzők szerint teljes meglepetést szerzett a republikánusok ilyen arányú előretörése, több műsorvezető is feltett ez irányú kérdést meghívott szakértőinek. Bár sokan sokféleképpen próbálták elemezni a várható eredmények okait, az amerikai társadalom jobbratolódásáról, a konzervatív értékek reneszánszáról nem vizionáltak.



Bush felé hajlottak. A címvédő elnök több társadalmi csoport körében javított pozícióin 2000-hez képest, amikor Al Gore-ral csapott össze. A túlnyomó többségében (1:3) hagyományosan demokrata kötődésű zsidó közösség ezúttal néhány százalékkal nagyobb arányban szavazott a republikánus elnökre – derült ki a választási exit poll felmérésekből. Bush javított a városlakók, a nők, a katolikusok körében, és fölényesen győzött a vallásukat rendszeresen gyakorlók között is. (Z. G.)



Magyarok is döntöttek. A választás végeredményéből kivették részüket az amerikai magyarok is, akik nagy számban vannak jelen a döntőnek bizonyuló Ohióban, illetve annak egyik legnagyobb városában, Clevelandben. Amerikába származott honfitársaink többsége hagyományosan republikánus szavazó, így ezúttal Busht támogatták elnöksége megőrzésében. Az ohiói szenátorválasztáson is republikánus jelölt nyert. (MN)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.