Keresik az űrsiklók utódját

Két nagy amerikai cég azt tervezi, hogy közösen pályázik a NASA űrsiklóit felváltó korszerű űrhajók megépítésére, amelyek asztronautákat szállítanának a Marsra vagy a Naprendszer távolabbi célpontjaira.

Hírösszefoglaló
2004. 11. 15. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Közös team létrehozását fontolgatja a Boeing és a Northrop Grumman cég, hogy együtt megépíthessék a jövő űrjárművét, amellyel az amerikai űrkutatási ügynökség, a NASA felválthatná az űrsiklókat – adta hírül a BBC.
Az új űrhajó létrehozásának terve az idén került a NASA programjába, miután Bush elnök bejelentette: a Holdon kell állandó bázist létesíteni, ahonnan aztán távolabbi célok – elsősorban a Mars – felé útnak indítanák az űrkutató robotokat, majd a legénységet is szállító űrhajókat. Noha a nagyszabású tervet – hihetetlen költségigénye és amiatt is, hogy a Holdról semmivel sem könnyebb eljutni a Marsra, mint a Földről –, sok szakértő ellenezte, ez azonban kevés volt ahhoz, hogy az elnök elálljon szándékától, s immár az asztronautákat nagy távolságokba repítő űrjármű, a CEV megalkotása van napirenden.
Az űrsiklók helyébe lépő CEV-nek a fejlesztés első szakaszában be kell bizonyítani, hogy az asztronautákat biztonságban el tudja juttatni Föld körüli pályára, s csak azután indulhatna kozmikus felfedezőútra a Marsra, majd a remények szerint a Naprendszer távolabbi bolygóira is. A Mars-utazásra szánt CEV terveiről egyelőre annyit lehet tudni, hogy a jármű felszálló- és visszatérőegységből állna. Az asztronautákat visszahozó része a vörös bolygó körül keringene, amíg a másik egységgel elindul hozzá a Marsról a legénység, és a két rész összekapcsolódik. A legalább hat hónapi utazás végén az űrhajósok földet érnek a hővédő pajzsokkal ellátott kabinban, amelyet ejtőernyők is fékeznek majd.
A CEV váltaná fel az űrsiklókat a Nemzetközi Űrállomás (ISS) ellátásában is.
Az amerikai tervek szerint az űrállomásra repülő változatot 2008-ig fejlesztik ki, és legkésőbb 2014-ben már rendszeresen közlekedne a Föld és az ISS között.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.