Bélyegző van mindenkinek a zsebében, és úgy gondolja, hogy ha a másik baloldaliként határozza meg önmagát, akkor az azonnal a homlokára nyomható azzal a közismert és egyszerű szöveggel, hogy büdös kommunista – fogalmazott Kósáné Kovács Magda az MSZP fiatalokból álló szellemi műhelye, a Balegyenes Munkacsoport vasárnapi budapesti konferenciáján tegnap. A szocialista európai parlamenti képviselő – aki nemrég a Vatikánt és a pápát bírálta – hozzátette: ez nem csupán magyar sajátosság, mert José Barroso uniós bizottsági elnök is megengedte magának azt „a minősíthetetlen szemtelenséget”, hogy az európai szocialistákat a jobboldali extremistákhoz hasonlította, mert nem szavazták meg Rocco Buttiglione biztosjelöltet. A szociáldemokraták Európa-szerte elfogadott stigmája, hogy korruptak és korrumpálhatók – fejtegette Kósáné. Erre a vádra nem válasz az, hogy „azok is lopnak” – mondta a képviselő asszony, aki a Horn-kormány idején a következő kijelentéséről híresült el: nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani.
Tabajdi Csaba európai parlamenti képviselő a kettős állampolgárságról szóló népszavazásról elmondta: az MSZP-nek kampányában nem azt kell hangsúlyoznia, hogy több százezer határon túli magyar zúdulhat a magyarországi szociális ellátórendszerre, mert az a vád éri, hogy nincs benne nemzeti szolidaritás, hanem azt, hogy kiürül a Kárpát-medence. Szerinte fontos az autonómiát bátrabban képviselni, mert az a szülőföldön maradás legjobb eszköze. A képviselő közölte, hogy komoly erkölcsi megújulásra van szükség a pártban, ugyanis jelenleg a társadalom az MSZP-t nem tartja „erkölcsös politikai képződménynek, ugyan a Fidesz sokkal erkölcstelenebb (…), de valamilyen módon ügyesebben tudta leplezni magát”.
Simon Gábor, az országos választmány elnöke azt mondta, hogy az utóbbi két hónapban többet változott a magyar baloldal, mint az elmúlt tíz évben. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök üdvözlőlevelében azt írta: „Haladó politika kell Magyarországnak ahhoz, hogy szabad és igazságos ország legyen. A haladó politikának pedig jól képzett, elkötelezett, okos és bátor hátországra.”

Botrányok, kémbotrány és béremelés – ez történt a héten a magyar politikában