(mi Gyurcsány hobbija…)

Én nem tudom, hogy G. gyerek, mint a nép fia, az utca embere és a hallgatag többség, irigyli-e Gyurcsány „Öcsi” milliárdjait, vagy mint utolsó szocialista szalmaszálnak, mindent elnéz és megbocsát. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy van mit megbocsátani, hiszen mélyen tisztelt miniszterelnökünk büszkén vállalja minden hajdani és majdani cselekedetét, a szocialisták pedig olyan kitörő lelkesedéssel üdvözlik replikáit, mintha megérkezett volna végre a baloldali messiás.
Immár G. gyerek sem öcsizi Gyurcsányt oly magabiztosan, mint annak előtte, hiszen ha a tévé képernyőjére tekint, egy délcegen viselkedő férfiút lát, aki mindenáron kontrakarikírozni igyekszik Orbán Viktort, s minden gesztusával sértődött, ám dacos álméltóságot fejez ki. Szavait hallgatva mindannyiunknak rá kell jönnünk, hogy míg Orbán Viktor például henyélt, az ifjú Gyurcsány keményen dolgozott. Tanulságképpen érdemes lenne tényszerűen feltárni, hogy mit csinált mondjuk 1989 júniusában, amikor Orbán Viktor egy bizonyos újratemetésen szóba hozta a hazánkban ideiglenesen állomásozó szovjet csapatok távozását, s arról a koporsóról beszélt, amelyben nemzedékének jövőjét eltemették. Fix, hogy Gyurcsány jövője nem pihent abban a koporsóban, ő maga pedig a közelébe se került, már csak azért sem, mert talán ha hírből ismeri a pihenést, és kétségkívül ügyelt arra, hogy mindig jó helyen legyen. A koporsó pedig nem tartozik ezek közé.
A koporsós hasonlat egyébként, úgy tetszett egy ideig, igazából nem is helytálló. Hiszen Orbán Viktor jövője fényesebbnek látszott Gyurcsányénál, már ami a szellemi ragyogást illeti. Most azonban – tessék megnézni – fordult a kocka. Mondhatnánk: gyökeresen megváltozott a helyzet. Nemcsak abban, hogy Gyurcsány mint (üs)tökös legény egyértelműen erkölcsi fölényre tör, s szellemét csillogtatja, hanem konkrétan: ő sem dolgozik. Azzal, hogy miniszterelnök lett – saját logikája szerint – megszűnt dolgozni, mivel ha Orbán a gyurcsányi replikában élete során nem dolgozott, akkor a politika nem tekinthető munkának. S valóban, itt van ez az (üs)tökös fickó, a szoci szalmaszál, aki mintegy hobbiból lett miniszterelnök, mint ahogy én mondjuk horgász. Ráérő idejében menti meg az országot és – mintegy mellékesen – a pártot. Kihúzza a slamasztikából az egész bonyolult érdekszövetséget, miként én vízből a halat. Nálam van egy alapvető, bár ellentétes értelmű kérdés: szakad-e a zsinór vagy sem? Gyurcsányt ez nem érdekli, mint dolgos (egykori) üzletember mindenből a legjobbat vásárolja.
Így aztán utolsó szalmaszál voltához kétség fér; lehet, hogy ő egy gerenda, amelyre a szocialisták szépen felkapaszkodhatnak, vagy netán egy valóságos úszó sziget, ahol minden fuldokló hajótörött elfér. Ezért azt mondom, ha a Fidesz netán lebecsüli ezt a fickót, baklövést követ el. Medgyessy késpenge szája az övéhez képest duzzadt Brigitte Bardot-i ajak volt, lágy és engedékeny. Ez a fickó olyan, mint az Ifjú Gárda, nem kér és nem ad kegyelmet.
Jó lenne őt egy kívülálló érdeklődésével figyelni. Ahogy megtervezett koreográfia szerint mozog, beszél, észt oszt, határozottságot mímel, és nem fél semmitől. Szórakoztató színjáték tulajdonképpen egész fellépése, csak az a kérdés: dráma vagy bohózat? Kétségkívül jól játssza a rá osztott szerepet. Mondjuk az osztrák határon túlról én is szívesen figyelném, mint a világ szinte egyetlen hobbi-miniszterelnökét. Sajnos azonban a játéktér és a játék tétje az ország. A jövő. A szocialisták úgymond olyan helyzetbe jutottak, hogy csak a „láncaikat veszíthetik”. Az ország, a nemzet azonban nagyon sokat veszíthet.
Hogy mi lesz a játszma vége, én nem tudom…