Törvénysértőnek tartja a parkolási rendelet bírságolásra vonatkozó szabályait a fővárosi Fidesz–MKDSZ-frakció, ezért Alkotmánybírósághoz fordulnak – jelentette be tegnap Wintermantel Zsolt, a képviselőcsoport helyettes vezetője, illetve Latorcai Csaba II. kerületi képviselő. A politikusok felhívták a figyelmet: a parkolási rendelet értelmében ott is parkolási díjat kell fizetni, ahol a KRESZ értelmében egyébként tilos a várakozás. Példaként azt említették: a kereszteződéseknél nem a tilosban várakozásért büntetik meg az autósokat, hanem azért, mert nem fizettek parkolási díjat.
Wintermantel tudatta: annak a szabályozásnak a megsemmisítését is kérik az Alkotmánybíróságtól, amely szerint a kerékbilincset lejárt vagy meg sem váltott parkolójegy miatt szerelik fel az autóra. Szerinte ugyanis jogellenes, hogy valakit kétszer büntessenek meg ugyanazért a cselekményért. Wintermantel Zsolt azt is közölte: erkölcstelennek tartja a pótdíjakat, hiszen egy-két napos késlekedésért akár a tízszeresére is emelkedhet azok összege. A frakcióvezető-helyettes kifogásolta azt is, hogy a Fővárosi Közgyűlés a múlt héten úgy módosította a parkolási rendeletet, hogy előzőleg nem kérte ki a kerületi önkormányzatok véleményét.
Latorcai Csaba bejelentette: a II. kerületi képviselő-testület egyhangúlag fogadta el azt a javaslatot, amely szerint a városrész kezdeményezi a fővárosi önkormányzatnál a parkolási rendelet módosítását.

Példátlan lépést terveznek Weberék, hogy Magyar Péter megtarthassa mentelmi jogát