Jasszer Arafat palesztin elnöknek talán már csak órái vannak hátra – közölték tegnap palesztin forrásból azután, hogy a Franciaországban ápolt nagybeteg elnök orvosai tájékoztatták a látogatóba érkező palesztin vezetőket a politikus egészségi állapotáról. „A palesztin elöljárók egy órát töltöttek francia orvosok társaságában, s részletes tájékoztatást kaptak Arafat egészségi állapotáról. Az elnök még nem halott, de már számoljuk az órákat” – mondta egy névtelenül nyilatkozó palesztin illetékes. Más, Arafathoz közel álló, magas rangú palesztin illetékesek névtelenül adott párizsi nyilatkozataikban azt mondták, hogy az elnök már el is hunyt, s ezt rövidesen hivatalosan is bejelentik. A névvel adott hivatalos nyilatkozatok azonban ezt tagadták.
A palesztin delegáció tagjai közül Ahmed Korei miniszterelnök és Mahmúd Abbász, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet második számú vezetője kereste fel a Párizs melletti Clamart Percy katonai kórházának intenzív osztályán fekvő Arafatot annak egyik testőre kíséretében. Abbász ezután azt mondta a sajtó képviselőinek, hogy Arafat állapota nagyon súlyos, és ugyanezeket a szavakat használta egy nyilatkozatában Nabíl Saat külügyminiszter is. Száeb Erekat, az Izraellel folytatott tárgyalásokat vezető palesztin miniszter azt mondta Ramalláhban, amikor a halálhírrel kapcsolatban kérdezgették újságírók, hogy Arafat válságos állapotban van, de még él.
A francia kórház tegnap délelőtti közleményében úgy fogalmazott, hogy Arafat állapota súlyosbodott a keddre virradó éjszakán, a kóma egy mélyebb fázisába került. Megfigyelők úgy értelmezték szavait, mint a halálhír közeli bejelentésének előjelét.
A vezető palesztin tisztségviselők rövidesen el is hagyták a kórházat, és visszautaztak Párizsba, ahol Jacques Chirac francia államfővel találkoztak. A palesztin vezetők a késő délutáni órákban sajtóértekezletet tartottak abban a párizsi hotelben, ahol megszálltak.
A nagybeteg Jasszer Arafat egészségi állapota felől érdeklődött tegnap George W. Bush amerikai elnök is abban a telefonbeszélgetésben, amelyet Chirackal folytatott. Arafat palesztin elnök betegsége komoly politikai tényező, amit minden, a közel-keleti rendezésben érintett nemzetközi közvetítőnek figyelembe kell vennie, így Oroszországnak is – közölte tegnap Alekszandr Jakovenko orosz külügyi szóvivő.
Időközben éles kirohanások egész sora hangzott el magas rangú palesztin vezetőktől és közemberektől egyaránt Jasszer Arafat felesége, Szúha ellen, akit a bírálók többsége pénzsóvár zsarolónak tekint. Hanan Asravi palesztin képviselő szerint egyértelműen visszafelé sültek el Szúha Arafatnak azok a kijelentései, amelyek szerint a palesztin vezetés „összeesküvést sző férje ellen, és élve akarja őt eltemetni”. Rauhi Fattúh, a palesztin parlament elnöke, aki Arafat halála esetén az ő ideiglenes utóda lenne, felszólította az aszszonyt, hogy kérjen bocsánatot a palesztin néptől.
A Palesztina Hangja hivatalos rádióállomás egyik igazgatója a Hajat al-Dzsadídában, a Palesztin Hatóság lapjában azzal vádolta Szúhát, hogy orvosi ostrom alá kényszerítette férjét, és ezt nem a népért való aggódás, hanem a kapzsiság motiválja. „Nyilatkozatai gyenge emlékezőtehetségről tanúskodnak, csak a pénzre emlékezik” – írta Juszef Kazzaz. Mások szerint Arafat feleségének személyes okai vannak a gyűlölködésre. Mahmúd Abbászra például azért haragszik, mert megakadályozta őt abban, hogy Arafattal tartson az oslói békemegállapodás 1993-as fehér házi aláírásánál.
A palesztinoknak nincs szüksége egy Evita Perónra vagy Imelda Marcosra – jelentette ki Mohamed Rasíd, Jasszer Arafat tanácsadója a Jediót Ahronót című izraeli napilap keddi számában megjelent interjúban, utalva Arafat feleségének, Szúhának előtérbe kerülésére.
Az egykori argentin, illetve Fülöp-szigeteki elnök asszonnyal való összehasonlítás kapcsán a palesztin politikus emlékeztetett arra is, hogy „nagy különbség van az olyan feleség, aki éveken át férje mellett fejlődött, mint például Lea Rabin, a néhai izraeli kormányfő özvegye, illetve Szúha Arafat között, aki hosszabb ideje Párizsban élt, miközben férjét ramalláhi főhadiszállásán tartotta ostrom alatt az izraeli hadsereg.”
„Ha pénzt akar, mondjon egy pontos összeget. Meg kell magyaráznia, mit követel. Ha Arafat meghal, és mi reméljük, hogy felgyógyul, nem hagyjuk Szúhát és lányát anyagi források nélkül. Mindent törvény szerint intézünk, de ne legyenek túlzott igényei” – jelentette ki Rasíd, aki tagadta, hogy Arafat több száz millió dollárt tett volna félre titkos helyen. „Ha valóban léteznek ezek a pénzek, hadd találják meg az izraeliek és az amerikaiak!” – tette hozzá.
Tisza-adó: célkeresztben a családok
