Kalmár Imre (Hajdúnánás): „Megbecsülés az idős embereknek. Az MSZP vezette kormány teljesíti a nyugdíjasoknak tett ígéreteit!” Alig fél éve röplap formájában jelent meg az idézett ígéret, amelyből mindössze két pontot említek meg, mert ez a párt él-hal az emberekért – papíron. Az idén novemberben a béremelések miatt 2,2 százalékkal emelkednek a nyugdíjak. Ezt januárig visszamenőleg fizetik ki, ami újabb egyheti nyugdíjat jelent. Az idén novemberben tehát minden nyugdíjas kétheti nyugdíjjal kap többet (53. heti plusz a visszamenőleges emelés). Mit közölt a minap a tévé? A kormány döntött: a nyugdíjasok visszamenőlegesen egyszázalékos emelést kapnak. Miniszterelnök úr, ez nagy hiba: legutóbb Horn Gyula kormánya alázta meg a nyugdíjasokat a félszázalékos emeléssel. Van, aki könnyen hősködik, pökhendiskedik milliárdokkal a zsebében, de a hárommillió koldus nyugdíjas szintén él. Nem próbálná meg a kormány legalább egy évig, hogy miként lehet havi 40-50 ezer forintból az állandó áremelkedések mellett megélni? A kormány tisztességtelenül azt állítja, a reálbér értéke emelkedik, és csökken az infláció. A kisemberek naivitására építve elferdített statisztikai adatokkal próbálnak operálni. Az a bér, amit a dolgozók markába tesznek, nem reálbér, hanem nominál bér. Reálbérré akkor lesz, amikor megtudom, hogy mit vásárolhatok érte. Ez a vásárolható mennyiség viszont évről évre csökken. Nézzük az inflációt! Négy-öt százalékról beszélnek. Ennyi lesz éves szinten. Ez nem igaz. Az ország lakosságának kétharmada csupán a létfenntartásához szükséges javakat vásárolja, valamint az elengedhetetlenül szükséges kommunális szolgáltatásokat veszi igénybe. Ha az inflációt eszerint számolják, akkor eljutnak az igazsághoz. Sajnos olyan emberek uralkodnak ma, akiket nem érdekel az ország sorsa, az ország népe. Idegen zsoldba szegődtek, gerinctelen lakájokká váltak.
n
Vörösmarty Dénes (Budapest): A Magyar Tudományos Akadémián 1950-ben bezárt Vörösmarty-szoba helyreállításával kapcsolatosan családunk véleménye a Magyar Nemzet Magazin október 30-i számában jelent meg. A cikk végén szó esik arról is, hogy a család azzal a feltétellel adta át a nemzet nagy költője után maradt tárgyi emlékeket a Magyar Tudományos Akadémiának, hogy külön szobában helyezzék el azokat. Itt az esetleges félreértések elkerülése érdekében meg kell jegyeznünk, hogy családunk feltétele nemcsak a tárgyi, de az írásos emlékekre is vonatkozik.

Szakácsfizetés 2025-ben: ennyit keresnek a szakácsok Magyarországon és külföldön