Rendőrségi források szerint év végére elkészülhet a vádemelési javaslat N. Tibor ellen, akit eddig egyedüliként gyanúsítottak meg Szász Károly volt felügyeleti elnök tavaly június 16-án történt megveretésével összefüggésben. A húszmilliárd forintos sikkasztással és más bűncselekményekkel gyanúsított Kulcsár Attila nagykanizsai ismerőse tagadta, hogy részt vett volna a támadásban, bár DNS-mintáját megtalálták a helyszínen hagyott kerékpáron, amely a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) volt vezetője autójának megállításához kellett. A nyomozók most szakértői véleményekre várnak, hogy megtudják, meddig marad egy izzadságcsepp egy kerékpáron. A gyanúsított azzal védekezett, hogy előző nap próbálta ki a járművet egy bolt előtt.
Szász Károly tavaly júniusban egy PSZÁF-jelentésben kereste a támadás okait, amely a Pannonplast részvényfelvásárlást vizsgálta. A határozat alapján a hatóságok felderítették Kulcsár és más személyek kétes pénzügyi tevékenységét, amelynek eredményeként egyebek mellett 4,2 milliárd állami forintot is eltulajdonítottak az Állami Autópálya Kezelő Rt.-től.
A K&H-botrányhoz kapcsolódó hír az is, hogy szerdán megkezdődik Bácskai János, a maffiaellenes központ tisztségéből felfüggesztett vezetőjének másodfokú bírósági tárgyalása. A nem jogerősen hivatali visszaélés miatt honvéddé lefokozott dandártábornok a vád szerint tudta, hogy Kulcsár Attila bűncselekményeket követett el, sőt közreműködött abban, hogy a bróker iratokat tüntessen el a PSZÁF elől. A Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ vezetőjének tárgyalására a Katonai Fellebbviteli Ügyészség tanúként be kívánja idézni Kulcsár Attilát is.

Bóka János: Magyarországnak az antiszemitizmus elleni küzdelemben feladata és felelőssége van