Megszüntette az ügyészség az Orbán Viktor miniszterelnöki útjait filmen megörökítő Ezüsthajó Kft. ügyében indított nyomozást – adta hírül a TV2 szombat esti híradója. A megszüntető határozat szerint az ügyészség nem talált bűncselekményt az Ezüsthajó Kft. és az egykori Országimázs Központ közötti szerződésekben.
Az Orbán-kormány idején a kft. 460 millió forintot kapott az Országimázs Központtól, hogy filmeket készítsen a volt miniszterelnök külföldi útjairól, illetve azokról a rendezvényekről, amelyeken kormánytagok vettek részt. Az ügyészség 42 olyan filmet talált, amelyek készítésénél a kft. munkatársai kormánygéppel, azaz ingyen utaztak, miközben a Külügyminisztérium kifizette nekik a repülőjegyek árát. A számlázás időpontjában azonban sem a kft.-nél, sem pedig a Külügyminisztériumban nem tudták, hogy a cég munkatársai majd kormánygéppel vagy menetrendszerű járattal repülnek-e – hangzott el.
A Fővárosi Főügyészség szóvivője elmondta: ügyészi rendelkezés nyomán folytatódott az eljárás, a nyomozó hatóság újabb bizonyítékokat szerzett be, újabb tanúkat hallgatott ki, ezek eredményeként született meg a nyomozást megszüntető határozat. A határozat azt is kimondja: az Ezüsthajó Kft. a repülőjegyek elszámolásakor jogalap nélkül kapott 18 millió forintot. Az ügyészség felhívta a Külügyminisztérium figyelmét arra, hogy polgári pert indíthat. László Boglár kormányszóvivő elmondta: minden létező jogi lehetőséget ki fognak használni. Az egykori Országimázs Központ megbízásából az Ezüsthajó Kft. összesen 298 filmet készített Orbán Viktor külföldi útjairól és különböző rendezvényekről. A filmekért a cég 460 millió forintot kapott, az ügyészségi határozat szerint jogszerűen.

Súlyos galandféreg-fertőzés terjed Magyarországon