Újhelyi István (MSZP) az MTV Demokrácia csatornájának finanszírozása céljából módosító indítványt nyújtott be a költségvetési törvénytervezethez az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságában, amelyhez megkapta a kormánypárti támogatást.
Az indítvány szerint az MTV parlamenti csatornájának üzemszerű működési feltételeinek kialakítását a Magyar Televízió Közalapítvány céltámogatásából valósítanák meg több mint hárommilliárd forint felhasználásával.
– Egy szocialista pártcsatorna létrehozásának lehetőségét veti fel az indítvány – vélte kérdésünkre Sági József fideszes bizottsági tag. A képviselő azzal érvelt, hogy a Demokrácia csatorna létrehozása alkotmányossági aggályokat vet fel, mert a kábelszolgáltatók csak más közszolgálati csatornáknak az alapcsomagból való kivételével tudnák az amúgy kötelezően továbbítandó M3-at sugározni, és így sérülhet a lakosság tájékozódáshoz való joga. Sági kilátásba helyezte, hogy a csatorna létrehozásának megakadályozásáért pártja az Alkotmánybírósághoz fordul.
Korábban megírtuk: a Demokrácia csatornát a Hír Televízió ellenfeleként kívánják létrehozni. Rudi Zoltán, az MTV elnöke cáfolta értesülésünket, de továbbra is úgy írta le a Demokrácia csatorna tervezett tartalmát, hogy abban parlamenti tudósítások, bizottsági és európai parlamenti munkálatokról szóló beszámolók, illetve politikusokkal készített interjúk töltenék ki az egyóránként jelentkező híradók közötti adásidőt.
Kiderült, váratlan húzásra készülhet a portugál kapitány a magyar válogatott ellen
