Újabb BKV-busz kapott lángra

Munkatársunktól
2004. 11. 08. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ismét kigyulladt egy BKV-busz tegnap a fővárosban. Délután fél három körül indult a Moszkva térről Budakeszi felé a 22-es járat – tájékoztatta lapunkat a vállalat illetékese. A Szépjuhászné megállóban érzékelte a vezető, hogy füstöl a motortér, majd láng csap ki belőle. Ezt jelezte a Moszkva téri diszpécserközpontnak, amelynek munkatársai értesítették a tűzoltókat. Szerencsére sikerült leszállítani a járművön utazó tíz-tizenkét utast. Mire a tűzoltók kiérkeztek, a buszvezető poroltóval eloltotta a lángokat.
Miként megtudtuk, a meghibásodott buszt ilyenkor zárolják, hozzányúlni nem szabad, amíg a tűzoltóság szakértői át nem vizsgálták. Az első feltételezések szerint az egyik elektromos kábel rövidzárlata okozhatta a tüzet.
A közelmúltban már több, a mostanihoz hasonló Ikarus gyulladt meg. Szeptember 7-én a zsúfolt piros 17-es kapott lángra, majd égett ki Kőbányán. Az utasok még időben leszálltak. Öt nappal később a főváros XI. kerületében, a Krisztina körút és a Csaba utca kereszteződésénél üzemanyag-szivárgás miatt lobbant be az egyik üres garázsjárat. A lángokat a sofőr poroltóval megfékezte, és a busz folytatni tudta útját. Október 8-án a XIII. kerületi Pap Károly utcánál haladó Ikarus 260-as motorteréből szivárgott füst. A járaton 30-an utaztak, de a vezetőnek sikerült leterelnie őket, mielőtt a tűz belobbant.
Korábbi vizsgálatok szerint konstrukciós hiba okozta az alacsony padlós Ikarusz autóbuszok tűzeseteit. A motortér azért gyulladt ki, mert az éghető anyagból készült hangszigetelés egy-két centiméterre volt a forró kipufogódobtól. A BKV illetékesei akkor megígérték, hogy átmeneti megoldásként tűzálló elválasztó lemezt építenek be, év végéig pedig átalakítják mind a hatvan ilyen autóbuszt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.