időjárás 4°C Stefánia 2022. november 28.
logo

A népszavazást is értékelte a két nagy párt

Czirják Imre
2004.12.13. 00:00

A konfliktuskereső politika mellett tette le a voksát Hiller István, az MSZP elnöke a Fiatal Baloldal hét végi kongresszusán. Pártja választmánya viszont a négypárti egyeztetést szorgalmazott a nemzetpolitika ügyében, és támogatja, hogy Hiller mondjon le a kultuszminiszteri posztról. Az MSZP ifjúsági szervezetének új elnöke Szitka Péter lett.

Szerveződjetek és szervezzetek! – szólította fel Hiller István, az MSZP elnöke pártja ifjúsági szervezetének a Fiatal Baloldal – Ifjú Szocialisták (Fibisz) tagjait a szervezet tisztújító kongresszusán. Hiller szerint „akár konfliktusok árán is” 2006-ra a Fibisz taglétszámát meg kell duplázni, mert nem tükröződik a főiskolás, egyetemista ifjúságban, hogy Magyarországon szocialista–szabad demokrata koalíció kormányoz. Ismeretes: a felsőoktatási hallgatók döntő többsége a felmérések szerint a jobboldallal szimpatizál. A pártelnök bejelentette: az MSZP utánpótlásának biztosításához új ösztöndíjrendszert állítanak fel, amelyben első a teljesítmény lesz, de számít majd a tehetség, a tapasztalat és a politikai elkötelezettség is.
A Fibisz leköszönő elnöke, az MSZP alelnöke, Újhelyi István elmondta: az ifjú szocialistáknak nemcsak a munkát kell kiérdemelniük, hanem az egyenjogúságot is ki kell követelniük a baloldalon. „Hirdessük együtt a politikai, közéleti lomtalanítás időszakát! – jelentette ki. Hozzátette: – Nincs szükség Magyarországon azokra az avítt, naftalinszagú, értéktelen, nacionalizmusba hajló és bizony sokszor klerikális populista eszmékre, amelyek nem a modern Magyarország irányába viszik azt a hazát, amelyben ti fogjátok az életeteket leélni.”
A szervezet kongresszusa Szitka Péter szocialista országgyűlési képviselőt választotta új elnökévé. Arról is döntöttek, hogy a szervezetet ezentúl Fiatal Baloldalnak hívják majd. Az új alapszabály szerint határon túli magyar fiatalok is tagjai lehetnek a Fibnek.

Ülést tartott szombaton az MSZP országos választmánya is. Simon Gábor, a testület elnöke elmondta: a választmány egyetért Hiller István azon elhatározásával, hogy jövőre már főállásban lássa el a pártelnöki teendőket. Hiller ezt még nem jelentette be nyilvánosan, de mint arról lapunk hírt adott, az MSZP csütörtöki, a kettős népszavazást értékelő megyei elnöki értekezletén beszélt arról, hogy korábbi szándékaival ellentétben már a jövő év első felében lemond a kultuszminiszterségről.
A belső elemzések szerint ugyanis megint nem sikerült mozgósítani az MSZP szimpatizánsait. A szocialisták választmánya egyébként a december 5-i népszavazás kapcsán kiadott állásfoglalásában új nemzetpolitikát és ennek érdekében négypárti egyeztetést szorgalmaz. Simon Gábor szerint a referendum éppen az ellenkezőjét érte el annak, amit „kierőszakolói” szerettek volna. A határokon átnyúló békés újraegyesítés helyett viszályt keltett a határon túli és inneni magyarok között. Arra a felvetésre, hogy a szocialisták támogatottsága a közvélemény-kutatások szerint még mindig elmarad a Fideszétől, kifejtette: a pártja iránti bizalom növekedése is megfigyelhető, és reméli, hogy ez tartós tendencia lesz.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.