Ismeretlen ismerősként mondom el Medgyessy Péter úrnak véleményemet a kettős állampolgárságról szóló népszavazásról, miután megszólítani szíveskedett. Teljes mértékben egyetértek azzal, hogy sokkal szerencsésebb lett volna ezt a magyar nemzet számára életfontosságú kérdést az összmagyarság teljes bevonásával megtárgyalni és közmegegyezésre jutni. Sajnos jelenleg ez nem lehetséges, mert a szavazást kiírták, és december 5-én a választókat az urnákhoz szólítják.
Nagy örömmel vettem tudomásul és köszönöm Medgyessy úrnak azt a határozott kijelentését, hogy erdélyi magyarként nem fog nemmel szavazni ebben a kérdésben. Jómagam is erdélyi magyar vagyok, akit megfosztottak magyar állampolgárságától a II. világháború után, amikor Észak-Erdélyt újra elcsatolták Magyarországtól. Erdélyben, nem magyar állampolgárként mindig magyar nyelvű iskolába jártam, magyar egyetemen végeztem és szereztem diplomát, majd felnőtt fejjel, az erdélyi hagyományoknak megfelelően külföldre mentem ismereteim gyarapítása érdekében. Amikor úgy éreztem, hogy tarisznyámat sikerült jól telerakni hasznos tudással, akkor visszatértem és a Debreceni Egyetemen nyílt lehetőség számomra az ismeretek kamatozására. Hogy milyen sikerrel? Azt Medgyessy Péter is értékelte, és a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztjének adományázását javasolta Mádl Ferenc köztársasági elnök úrnak. Ennek kapcsán találkoztunk és fogtunk kezet az Országházban 2002. augusztus 20-án.
Itt szeretném megragadni az alkalmat és tiszteletteljesen kérném szíves támogatását, hogy alanyi jogon visszakaphassam magyar állampolgárságomat, és kérem a volt kormányfőt, szavazzon igennel ennek érdekében.
A nem vagy sikertelen igen esetén a szomszéd államokban élő magyarság újabb etnikai tisztogatásnak lesz áldozata, és Medgyessy úr, mint a Magyar Köztársaság ez idáig utolsó, a nép által legitimált, demokratikusan választott miniszterelnöke nem nézheti ezt tétlenül. Az anyaország esetleges nem szavazata művi vetélésként, abortuszként hatna a Trianonban elszakított nemzetrészekre, amely gyógyíthatatlan sebként éktelenkedne az egész magyar nemzeten. Az öncsonkítást pedig a világ összes nemzete, kultúrája, vallása elítéli és igen nehezen bocsátja meg.
Ezért kérem tisztelettel Medgyessy Pétert, december 5-én szavazzon igennel a magyar állampolgárság visszaadására, és ezt a magyar nemzettel idejében ismertetni szíveskedjék. Meggyőződésem, hogy ez a bátor és erdélyi emberhez méltó cselekedet nyílt vállalása aranybetűkkel íródik be a magyar történelembe.
Dr. Péterffy Árpád szív- és mellkassebész professzor, Debrecen

Milliárdos házak a magyar ingatlanpiacon – Szegeden is akad luxusotthon