Féloldalas vita a nyugdíjegyezményről

A külügyi bizottság kormánypárti tagjai, illetve a meghívott miniszterek sem mentek el a testület tegnapi, rendkívüli ülésére. Németh Zsolt (Fidesz) szerint ezzel az MSZP és a kabinet beismerte, hogy a Romániával kötendő szociális egyezmény – ennek értelmében az áttelepülők nyugdíját a szomszédos ország fizetné – aláírás előtt áll.

Török László
2004. 12. 03. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csak az ellenzék képviselői jelentek meg a külügyi bizottság tegnapi, rendkívüli ülésén, amelyet Németh Zsolt elnök amiatt hívott öszsze, hogy tisztázzák, milyen stádiumban van a román–magyar szociális egyezmény előkészítése. A fideszes politikus kifejtette: a kormány távolmaradása annak beismerését jelenti, hogy a szerződés aláírás előtt áll. Az ellenzék véleménye szerint a ratifikációra azért nem kerülhet sor, mert az egyezmény tartalma nem egyeztethető össze a kabinet és az MSZP kettős állampolgárság kérdésében kifejtett kampányával. Németh Zsolt szerint a megállapodás lényege, hogy az esetlegesen áttelepülő romániai magyarok nyugdíját nem Magyarország, hanem Románia fizeti, ugyanúgy ahogy a szükséges egészségügyi ellátásokat. A politikus kifogásolta, hogy a bizottság előtt nem jelent meg Somogyi Ferenc külügyminiszter és Rácz Jenő egészségügyi miniszter. Németh Zsolt a bizottság tagjait arról tájékoztatta, hogy Somogyi kompetenciahiányra hivatkozva utasította el a meghallgatást, míg Rácz Jenő – mint mondta – a Parlament épületében „bujdokol”, és csak egy határozatképes testület előtt kíván beszámolni.
Rácz Jenő megütközéssel értesült a külügyi bizottság elnökének kijelentéséről. Az egészségügyi miniszter a számára megküldött napirendi pont megtárgyalásakor később a bizottság rendelkezésére áll.
A román külügyminisztérium kitart korábbi álláspontja mellett, miszerint ma is érvényben van az
az 1979-es magyar–román egyezmény, amely nem ismeri el a kettős állampolgárság fogalmát – közölte Catalin Ionita, a bukaresti külügyi tárca szóvivője.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.