Összehasonlításként a piackutató cég azt is közölte, hogy két szezonnal ezelőtt e termékek mennyiségi piacrésze még 69 százalék körül mozgott, amellyel értékben is közel 62 százalékot szereztek. Ez viszont az üreges figurák arányának valamelyes visszaesését jelenti. Az átlagárakat szemlélve kitűnik, hogy a vizsgált időszakban az üreges figurák darabra vetített átlagára volt a legalacsonyabb a szezontermékek körében. Érdekes azonban, hogy amíg 2003 decemberében az üreges termékekért átlagosan 119 forintot kértek a pénztárakban, idén januárban pedig furcsa módon ennél is magasabb, 120 forintos átlagárat értek el. A három nagy cég által irányított karácsonyi szezontermékek piacán növekedett a tejcsokoládéból készült áruféleségek részesedése. Tavaly az összes eladott terméknek már csaknem 35 százaléka készült tejcsokoládéból, szemben az előző évben mért 32 százalékkal.
A forgalmazásban a nagy alapterületű üzletek adták a legfontosabb színteret, amelyek az évek során egyre nagyobb jelentőségre tettek szert. A tavalyi szezonban az üreges termékeknek már mintegy 52 százalékát adták el ezer négyzetméternél nagyobb üzletben, míg az azt megelőző szezonban ezek az egységek 43, 2001-ben pedig még csak 37,5 százalékkal részesedtek a mennyiségi forgalomból.
Új szín a palettán