Ötcsillagos, tízmedencés szállodakomplexumot építene az új tulajdonos a Hévízi-tó gyógyerejét biztosító lápterületből kihasított öt hektáron. A tervezett építkezés nemcsak súlyos környezetvédelmi aggályokat vet fel, de a milliárdos tranzakció hátterében sajátos összefonódások is felfedezhetők – írta meg lapunk. A tó közvetlen közelében lévő angolnanevelő lápterületét 2003-ban Keszthely félmilliárd forintos haszonnal értékesítette a a Smaragd–Invest Kft.-nek. A cégben jelentős befolyással bír a Balusztrád Építő Kft., amely szerepel a szcientológus cégeket tömörítő WISE nevű nemzetközi szervezet listáján. Győri László, a Balusztrád tulajdonosa és a Smaragd ügyvezetője korábban lapunknak úgy nyilatkozott: ennek mindössze az az oka, hogy a vállalkozás a szcientológus vezetési módszereket alkalmazza. A Smaragd felügyelőbizottságában ott található Mohácsi József keszthelyi polgármester egykori „főnöke”, Németh Ferenc, valamint Molnár Imre alpolgármester testvére, Molnár Tibor. Keszthely önkormányzata megszavazta a Smaragddal kötendő konzorciumot is, hogy a cég indulhasson egy 930 millió forintos pályázaton, bár ebből a városnak semmilyen közvetlen haszna nincs.
Mohácsi a Helikon rádiónak elmondta: Keszthely városának szüksége volt az angolnatelep eladásából származó bevételre, mert különben csődbiztost kellett volna a város élére kijelölni. A polgármester utalt arra is, hogy a szállodaberuházással új munkahelyek jönnek létre, és a városnak helyi adóbevétele is származik a megépítendő ötcsillagos hotelból. Arra a felvetésre, hogy az angolnatelepi beruházást végrehajtó cég felügyelőbizottságában miért kapott helyet Mohácsi korábbi főnöke, Németh Ferenc és Mohácsi alpolgármesterének testvére, azt nyilatkozta, hogy a cég, jelen esetben a szcientológiai kötődésekkel rendelkező Smaragd-Invest Kft. dönti el, hogy kiket hív meg a felügyelőbizottságba, ez minden cég „magánügye”.
Mohácsi József érvelésére Pálinkás Róbert keszthelyi önkormányzati képviselő, a Fidesz helyi alelnöke a következőképpen reagált: „Jellemző, hogy Mohácsi József polgármester tíznapos gondolkodás után sem tudott válaszokat adni a beruházással kapcsolatos kérdésekre. Mohácsi József keszthelyi polgármester megzsarolta a várost: ha nem a szcientológus kötődésű és Németh Ferenc, illetve Molnár Tibor révén a keszthelyi polgármesterhez és Molnár Imre alpolgármesterhez – számos, eddig nem cáfolt szálon – kötődő cég valósítja meg a kérdéses környezeti hatású beruházást, akkor csődbe viszi a várost” – szögezte le. Arra is felhívta a figyelmet: az MSZP 2002-ben azzal az ígérettel nyerte meg az önkormányzati választást, hogy több pénzt ad az önkormányzatoknak. Ebből az ígéretből annyi valósult meg, hogy a város vagyonának kiárusításából számos vállalkozó és rajtuk keresztül városvezető politikus jól járt, de a város vagyona mintegy 1200 millió forinttal csökkent, s az eladásokból mindössze 300 millió forint maradt meg. Vagyonfelélés, a jövő kiárusítása jellemzi tehát a szocialista–szabad demokrata helyi önkormányzat működését. Mohácsi József polgármester úgy fog bevonulni Keszthely város történelemkönyvébe, mint felelőtlen, a jövőt elprivatizáló városvezető. A keszthelyi polgármester interjújában idézte a város 2002 előtti fideszes alpolgármesterének, az azóta elhunyt ifj. Hegedűs László egy nyilatkozatát, melyben az elmondta, hogy az angolnatelepre gyógy-idegenforgalmi beruházást akartak megvalósítani.
Pálinkás kijelentette: a polgármester interjújában elferdíti a múlt eseményeit, ugyanis ifj. Hegedűs László és az 1998–2002 közötti városvezetés olyan terveket dolgozott ki az angolnatelep és az azt körbevevő lápterület ökológiai, környezetbarát rehabilitációjára, mely megvalósítása esetén, az EU-támogatások igénybevételével nem 800 millió, hanem akár több 1000 millió forint tartós bevételt hozott volna a városnak, s ennek révén a hévízi tavat éltető lápmező is fennmaradt volna. A szocialista–szabad demokrata városvezetés ezeket a terveket sutba dobta, az elnyert Széchenyi-terves pályázaton nem kívántak részt venni, s olyan szűk látókörű, politikai és gazdasági érdek-összefonódásokat mutató beruházást kíván keresztülerőltetni, mely lehetetlenné teszi, hogy a jövőben megvalósuljon a hévízi láp Keszthelyhez tartozó részének ökológiailag fönntartható rehabilitációja és fejlesztése.
Zsarolás helyett Pálinkás Mohácsi József polgármesternek azt tanácsolja, hogy számoljon el a város nyilvánossága előtt Keszthely anyagi helyzetéről, s értse meg, nem a saját és üzlettársai gazdasági érdekét kell néznie, hanem a város és környezete turizmusának hosszú távon való fenntarthatóságát.
Az elsőfokú környezetvédelmi szakhatóság döntése szabad utat adott ugyan a szállodaberuházásnak, ám a Hévízért Városvédő Egyesület fellebbezett a döntés ellen, mivel a korábban megfogalmazott aggályaikat a környezeti kockázatokkal kapcsolatban nemhogy eloszlatta volna, de megerősítette a hivatalos indoklás. Mint megírtuk, Manninger Jenő (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője a súlyos környezetvédelmi aggályok miatt a zöldtárca vezetőjéhez fordult, hogy semmiféle politikai nyomás ne befolyásolhassa a környezetvédelmi vizsgálatokat. Mint közölte, lépéseket tesz, hogy a Magyar Tudományos Akadémia közreműködésével minél előbb elkészüljön a tó védelmét garantáló törvénytervezet. Mohácsi azt közölte: sajnálatosnak tartja, hogy Manninger Jenő az angolnatelepi beruházás és ezzel Keszthely érdekei ellen lép fel.

Leáll a debreceni repülőtér, törlik a járatokat június végén