Érdemi választ várnak a Mazsöktől

A Lungo Drom alelnöke nem tartja megnyugtatónak a roma kárpótlást koordináló Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (Mazsök) válaszait az általa megfogalmazott aggályokra.

Joó István
2005. 01. 23. 23:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ifjabb Bogdán János, a Lungo Drom cigányszervezet alelnöke olyan mazsökös dokumentumokhoz jutott, amelyek szerinte jól jelzik: valahol született egy lista, és csak e listán szereplő cigány kisebbségi önkormányzatok kaptak jogosultságot az ausztriai kényszermunkára hurcolt romák kárpótlási kérelméhez szükséges okiratok hitelesítésére. Az eredmény ismert: az Osztrák Megbékélési Alap időlegesen leállította a roma kárpótlások – tavaly végül mégis befejeződött – folyósítását, mivel a kárpótlásigénylések között tömegesen bukkantak fel első látásra is valótlan adatokat tartalmazó űrlapok. A múlt év végére kiderült: kilenc cigány önkormányzati vezető is érintett a tíz megyében és a fővárosban felbukkant kárpótlási visszaélésekben. Ifj. Bogdán elmondta, kíváncsi arra, milyen szempontok alapján választódott ki az az 52 cigány kisebbségi önkormányzat, amely a kárpótlásban közreműködött. Azt a választ, amelyet Suchman Tamás, a Mazsök felügyelőbizottságának elnöke elmondott, kevesli. Suchman minap annyit felelt: a Mazsök irodavezetője, Vályi György nem kijelölt, csak felkért olyan cigány önkormányzatokat, amelyektől azt várhatta, hogy igazolni tudják az egyes igények megalapozottságát. A Lungo Drom alelnöke szerint mindegy, milyen szót használunk. Idézett a birtokába került, Vályi György aláírású tájékoztató levélből: „Keresse fel a jelen levelünk mellékletében felsorolt cigány kisebbségi önkormányzatok közül azt, amelyik lakóhelyéhez legközelebb van.” Bogdán hozzátette: érdekes, amíg a Lungo Drom minden megyét és a fővárost behálózó cigányszervezet, egyetlen lungo dromos többségű roma önkormányzat sem szerepelt az 52-es listán. Annál inkább olyanok, amelyeknek tagjai 2002-ben, az Országos Cigány Önkormányzat „botrányos” választásán a Baloldali Roma Tömörülést erősítették.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.