Mióta az ember hőmérőt használ, a tavalyi év volt a legmelegebb a WMO szerint: a hőmérséklet emelkedése majdnem fél fokkal haladta meg az átlagot (az 1961 és 1990 közötti évek átlagát jelentő tizennégy Celsius-fokot). Egy ideig valószínűnek látszott, hogy 2003 lesz minden idők legmelegebb éve, de a tavalyi év extremitásai felülmúltak minden várakozást: Dél-Franciaországban a júniusi hőmérséklet helyenként elérte a 40 Celsius-fokot. Svájcban tavaly volt az elmúlt kétszázötven év legmelegebb nyara – Genfben, a WMO székhelyén a nappali hőmérséklet május végétől egész nyáron át meghaladta a huszonöt fokot. Az Egyesült Államokban májusban rekordot döntött a tornádók száma. Az Atlanti-óceán térségében tavaly tizenöt pusztító hurrikán jelent meg. Japánban tíz tájfun (arrafelé így nevezik a hurrikánt) dúlt, pedig a korábbi években évente csak hatot regisztráltak. Indiában a hőmérséklet elérte a negyvenöt fokot. Srí Lankán az esőzések áradásokat és földcsuszamlásokat okoztak.
A világszervezet, amely csaknem kétszáz ország meteorológiai szolgálatainak adatait elemzi, úgy találta: a szélsőséges hőmérsékleti értékek, esőzések és viharok összefüggésben vannak a folytatódó globális felmelegedéssel. Mindezt egy genfi sajtókonferencián jelentette ki Soobasschandra Chacowry, a WMO külkapcsolatokért felelős igazgatója.
Elemzők szerint különösen nagy nyomatékot ad a figyelmeztetésnek, hogy nem valamely civil környezetvédő csoporttól származik, hanem egy olyan ENSZ-szervezettől, melynek amúgy nem kenyere a vészharangkongatás.
Az utóbbi száz évben a szén-dioxid-kibocsátás mértéke többszörösére nőtt. Mika János éghajlatkutató, a Természet Világa természettudományos közlöny klímaváltozással foglalkozó különszámának szerkesztője szerint ma már nem az az alapvető tudományos kérdés, hogy a melegedés összefügg-e az emberi tevékenységgel – ezt a kutatók döntő többsége kikerülhetetlen ténynek tekinti –, hanem az, hogy milyen következményei vannak, és hogyan csökkenthetők a káros hatások.
Jelenleg a légkör szén-dioxid-tartalma csaknem harminc százalékkal, a metáné százötven százalékkal, a dinitrogén-oxidé hozzávetőleg tizenöt százalékkal magasabb, mint száz évvel ezelőtt. A természetes üvegházhatás a földi élet szempontjából döntő jelentőségű, enélkül az átlaghőmérséklet mintegy harminchárom fokkal lenne alacsonyabb. Azonban tudományos számítások szerint – amennyiben nem hagy alább az üvegházhatású gázok kibocsátása – az átlagos hőmérséklet néhány évtized alatt magasabbra emelkedik, mint az elmúlt tízezer év során valaha. Számítógépes modellezéssel végzett kísérletek szerint a légkör 2100-ra 1,4 és 5,8 Celsius-fok közötti értékkel melegszik. Mika János úgy látja, ha négy fokot emelkedne a hőmérséklet, ennek nyomán a tengerszint emelkedése pusztító következményekkel járna. Pálvölgyi Tamás környezetkutató e témába vágó tanulmánya szerint a legvalószínűbb forgatókönyv a következő: a felmelegedés sebessége sokkal nagyobb lesz, mint a huszadik században tapasztalt ingadozások; a változás évtizedenként 0,1–0,2 Celsius-fokra tehető.
A globális felmelegedés egyik következménye a sarki jégmezők visszahúzódása, főleg az Északi-sark környékén. A légkör melegedése miatt a sarki jégpáncél tömege csökken, s ez a folyamat is felgyorsult az utóbbi években. A múlt héten a CNN hírtelevízió adta tudtul, hogy egy tizenegyezer négyzet-kilométeres jégtömb vált le az Antarktiszról. Az elmúlt két hétben ez már a harmadik hatalmas, leszakadó jéghegy. Az Antarktiszi-félsziget egyike a Föld három leggyorsabban melegedő régiójának: e vidéken az átlaghőmérséklet az elmúlt ötven évben 2,5 Celsius-fokkal növekedett.
A WMO által előszeretettel idézett amerikai kutató, Gilles Sommeria is a hőmérséklet további növekedését és a jég olvadását jósolja. Az Antarktisz egésze azonban – a közhiedelemmel ellentétben – nem olvad, hiszen ott még a legmelegebb hónapban is mélyen fagypont alatt marad a hőmérséklet. Azonban amikor a sarki jégsapka fölött valamelyest melegszik a levegő, és emiatt több hó esik, a hótakaró megvastagszik és növekszik a jégtömeg. Ahogy a tudósok mondják: „borjadzik” a jég. A növekvő part menti jégtömeg súlyánál fogva szakad le a déli-sarki jégtömbről.
Az Északi-sarkvidéken élő eszkimók, az inuitok bepanaszolták az Amerikai Államok Szervezetének emberi jogi bizottságánál (OAS) az Egyesült Államok kormányát, mivel az hozzájárul a globális felmelegedéshez, s ezzel – úgy vélik – puszta létüket veszélyezteti. Ha a bizottság elmarasztalja Amerikát, az szakértők szerint hosszabb távon kínosan érintheti az üvegházhatás növelésével összefüggésbe hozható vállalatokat, amelyek a precedens alapján könnyebben lesznek perelhetők.
Az amerikai kormány ugyan felkérte az ipar résztvevőit, hogy önkéntesen csökkentsék a károsanyag-kibocsátást, és tudományos kutatásokat is kezdeményezett a témában, ám a Bush-kabinet renoméja sokat zuhant a környezetvédők szemében, mikor viszszavonta a károsanyag-kibocsátást visszaszorítani hivatott 1997-es kiotói egyezmény támogatását. Azért is számos bírálat érte az USA kormányát, hogy átíratta az Environmental Protection Agency (Környezetvédelmi Hivatal) által a klímaváltozásról készített tanulmányt: az átszerkesztett változatból kimaradt az emelkedő globális hőmérséklet egészség- és környezetkárosító hatásairól szóló rész. Pedig számolni kell ilyen hatásokkal! Az Egészégügyi Világszervezet (WHO) 2002-es jelentésében már a klímaváltozás számlájára írta a hasmenéses és maláriás megbetegedések egy részét.
Szintén a Természet Világában hívja fel a figyelmet Páldy Anna és tudományos munkacsoportja az itthon is lehetséges egészségügyi változásokra. A szerzőcsoport többek közt az IPCC (Éghajlat-változási Kormányközi Testület) jelentésére hivatkozik, mely szerint a klímaváltozás közvetlen hatásaként számolni kell a hőhullámok, valamint árvizek, viharok okozta halálozási arány növekedésével, és más, közvetett hatásokkal is. Például az allergén növényfajok pollentermelése várhatóan Magyarországon is fokozódni fog. Az enyhe téli hőmérséklet megkönnyíti a sok betegséget terjesztő rágcsálók, valamint a Lyme-kórért és a vírusos agyhártyagyulladásért felelős kullancsok áttelelését.
Az óceánok hőtágulása és a gleccserek, jégmezők megolvadása következtében az átlagos tengerszint várhatóan emelkedni fog. Ez a tényező rejti a legnagyobb veszélyt. Ha semmi nem jön közbe, a következő száz évben a szintemelkedés mindössze tíz és kilencven centiméter között lesz. Ha azonban a felmelegedés következtében a nyugat-antarktiszi tenger alatt húzódó gigantikus jégmező, a „Ross-jég” leszakad kontinentális talapzatáról, majd az Egyenlítő felé sodródva elolvad – ami előfordulhat –, ez akár hét méterrel is megemelhetné a világtengerek szintjét, iszonyatos pusztítást okozva.
Egyértelmű mérési adatok mutatják, hogy a tengerszint-emelkedés, amely a huszadik században mindössze egy-két millimétert tett ki évente, a jövőben jelentősen gyorsulni fog. Pedig viszonylag kis mértékű szintnövekedés is közvetlenül veszélyezteti sok millió ember otthonát világszerte. Ezenkívül sós vizet pumpál a szárazföld felé, s így tönkreteheti az édesvizű folyókat.
Jó hír viszont, hogy a tavaly beharangozott jégkorszak – ha nem is kizárható – nem fenyeget közvetlenül. A legtöbb szimulációs modell szerint csakugyan gyengülni fog az úgynevezett globális óceáni vízkörzés, tehát lassulnak az északi félgömbön délről északra tartó vízáramlások, amelyek jelentős mennyiségű hőt hordoznak. Ennek ellenére is további melegedésre kell számítani Európában. Mika János szerint nincs okunk félni attól, hogy a huszonegyedik század vége előtt megszűnne a délről északra tartó tengeri hőáramlás, arra pedig végképp nincs tudományos bizonyíték, hogy – a közvéleményt tavaly felkorbácsoló Pentagon-jelentésnek megfelelően – az arktikus jégtömeg megolvadása miatt teljesen leáll a Golf-áramlat, s ezért jégkorszak köszönt Európára. Igaz, ezt végérvényesen megcáfoló tudományos bizonyíték sincs a tudósok birtokában.
Az viszont biztos, hogy a szélsőséges időjárási jelenségek gyakoribbak lesznek. Szokatlanul nagy hőségekre kell számítani: a szárazföldi területeken nő a forró napok száma, a fagyos napok száma pedig csökken. Számos vizsgálat mutatja, hogy a földfelszín nagy részén gyakoribbá válnak a pusztító viharok. Egyes helyeken súlyosabb aszályokra, másutt nagyobb áradásokra van kilátás. A trópusi ciklonok hevesebbé válnak mind a szél sebessége, mind a csapadékmennyiség tekintetében.
Európa éghajlata igen érzékeny és sérülékeny. Mika János szerint Magyarországon a következő évtizedekben a globális felmelegedés következményeként egyre kevésbé lesz jellemző a kemény, húsz fok alatti téli hideg, a nyári időszakokban pedig megnő a csapadékmentes szakaszok és az aszály előfordulásának valószínűsége. Ezzel együtt a csapadékos időszakokban több esőre kell számítani. Télen a csapadék nagyobb hányada eső formájában hullik majd, illetve a hó gyorsabban fog elolvadni.
Az üvegházhatású gázok némelyike évszázadokig időz az atmoszférában; a szén-dioxid viszont néhány év alatt kitisztul, amennyiben csökkentik a kibocsátást. Azonban, ha a kiotói paktum hatályba lép, az is csak a szükséges változtatás tíz százalékát biztosítja.
Az USA és a kiotói jegyzőkönyv
P. T.
Rio de Janeiróban 1992-ben kezdődött el az a folyamat, amely legalább esélyt adhat a globális klímaváltozás kockázatainak csökkentésére. A világ egyik legnagyobb konferenciáján ekkor sikerült elfogadni az ENSZ által kidolgozott éghajlat-változási keretegyezményt, amelyhez eddig csaknem 190 ország csatlakozott. A második riói konferencián, 1996-ban megállapodtak arról, hogy a világ szén-dioxid-kibocsátását a felére kellene csökkenteni, ha el akarjuk kerülni az átfogó klímaváltozást, majd Kiotóban 1997-ben arról született egyezség, hogy 2012-ig 5,2 százalékkal mérséklik a szén-dioxid-kibocsátást, amely nagyrészt felelős az üvegházhatásért és a felmelegedésért. A jegyzőkönyv előírja, hogy a gazdagabb országok környezetbarát technológiák ingyenes átadásával segítsék az anyagi javakban kevésbé dúskáló államokat. A rá következő évben a Buenos Aires-i környezetvédelmi csúcson már megkezdték az eszmecserét a károsanyag-kibocsátással kapcsolatos kereskedelemről, azaz arról, hogy a levegőt kevésbé szennyező országok miként adhatják el kvótáikat a nagy szén-dioxid-kibocsátóknak.
Bonnban 2001-ben a részt vevő államoknak nemcsak e folyamatot sikerült szabályozniuk, hanem megállapodtak az ellenőrzésről és a szankciókról is. Fontos állomás volt a kiotói egyezmény világméretű elfogadása terén a 2002-es év, amikor az Európai Unió ratifikálta a jegyzőkönyvet, ám az igazi áttörés tavaly történt Oroszország csatlakozásával. Moszkva hat évig halogatta az ügyet, míg tavaly év végén Putyin elnök aláírta a jegyzőkönyvet. A kiotói szerződés hatálybalépésének ugyanis két feltétele volt: az egyik, hogy az aláíró kormányok 55 százaléka ratifikálja a megállapodást. Ezen a számon már rég túljutottunk, ugyanis a mai napig több mint száz ország tette ezt meg. A másik követelmény az volt, hogy a globális gázkibocsátás legalább 55 százalékáért felelős államok is törvénybe iktassák a kiotói jegyzőkönyvet. Ez pedig – az Egyesült Államok kitartó ellenkezése miatt (az üvegházgázok 24 százalékát bocsátja ki) – csak úgy valósulhatott meg, ha a mértékül vett 1990-es szén-dioxid-kibocsátásért 17 százalékban felelős Oroszország is törvényerővel csatlakozik a megállapodáshoz.
Moszkva húzódzkodásának az volt az oka, hogy bizonyos tudományos körök vitatják a klímaváltozás tényét. Végül is győzött az Európai Unió, amely ahhoz kötötte áttételesen Moszkva világkereskedelmi szervezeti tagságának támogatását, ha az orosz parlament elfogadja a kiotói egyezményt. Oroszország viszont az emissziókereskedelemtől is dollármilliárdokat vár, ugyanis a szovjet idők környzetszennyező iparának leváltása miatt az utóbbi időkben 15 százalékkal csökkent az orosz károsanyag-kibocsátás, tehát így nagy kvótaeladóként léphet fel, és még iparfejlesztésre is marad tartaléka.
Az Egyesült Államok továbbra is ellenzi a kiotói jegyzőkönyv törvényerőre emelését: a nemzetközi találkozókon a Bush elnök ellen tiltakozók egyik fő követelése az, hogy Washington ratifikálja az egyezményt, ne tegye tönkre a Földet. Bush és környezete ugyanis a tudományos érvek hiányosságára hivatkozva határozottan védelmezi a nemzeti ipart, nem is beszélve az amerikai vezetőség olajlobbihoz való kötődéséről.
