Önként távozik a Malév-vezér

Személyes indokokra hivatkozva Sándor László, a Malév Rt. elnök-vezérigazgatója saját maga kérte felmentését a társaság tegnapi igazgatósági ülésén. A légitársaság első embere mindkét tisztségét ellátja a következő rendkívüli közgyűlésig, amit a cég igazgatósága 2005. február 11-re hívott össze.

Munkatársainktól
2005. 01. 20. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint azt lapunk tavaly decemberben, a Malév Rt. rendkívüli közgyűlését megelőzően megírta, Sándor László jelentős végkielégítéssel készült távozni a cégtől. Ezt a Malév határozottan cáfolta. A decemberi közgyűlés nem hozott döntést az elnök-vezérigazgatói posztot illetően. A február 11-i közgyűlés határozhat úgy, hogy a munkaviszony közös megegyezéssel szűnik meg, a Malév-vezér háromhavi keresetének megfelelő juttatásban részesül. Egymástól független forrásokból viszont úgy értesültünk: ennél lényegesen több pénzt fizetnek ki Sándor Lászlónak.
Úgy tudjuk, hogy a lemondás híre felháborodást váltott ki a Malévnál, ugyanis az elnök-vezérigazgató a távozásáról szóló cikkünk decemberi megjelenését követően személyesen cáfolta a légitársaság dolgozóinak értesülésünket.
*
Annak ellenére, hogy a vezérigazgató személyéről csak a legközelebbi, február 11-én esedékes közgyűlés dönthet, lapunk megbízható forrásból úgy értesült, hogy az ÁPV Rt.-ben már megszületett a döntés az új vezérigazgató személyéről. A társaság lehetséges elnökeként Hónig Péter, a Dunaferr Rt. elnök-vezérigazgatója, valamint Gönczi János, a Budapest Airport Rt. igazgatóságának tagja került szóba. Annyi bizonyos, hogy a Dunaferrnek február 3-án lesz közgyűlése, ahol visszahívhatják, vagy lemondhat Hónig Péter az elnök-vezérigazgatói megbízatásáról. Az egyébként is súlyos anyagi gondokkal küszködő Malév helyzetén az elnök-vezérigazgató távozásának időzítése sem segít, hiszen a légitársaság privatizációs pályázatait jövő hónap végéig kell benyújtani a tulajdonos ÁPV
Rt.-nek.
Február az eladások hónapja lehet az ÁPV Rt. számára, lejár ugyanis a Hungexpo és a Malév privatizációs tendere is. A Malév esetében nagyobb érdeklődésre számít az ÁPV Rt. a befektetők részéről, mint tavaly év végén, amikor is a pályázatán egyetlen érdeklődő adott be ajánlatot. A légitársaság mintegy 37 milliárd forintos hitelállományának átvállalása továbbra is meghatározó értékelési szempont lesz, ám nem ez az egyetlen kitétel döntő a pályázaton – állítják az állami vagyonkezelőnél. Befektetői körökben azonban úgy vélik, hogy jelentős változás továbbra sincs a február 28-án lejáró pályázati feltételekben, ami viszont ennél is kedvezőtlenebb: a Malév pénzügyi helyzete egyáltalán nem javult. A legnagyobb probléma továbbra is az adósság, ezen belül jelentős összegekkel tartozik a Malév a szállítóknak. Egyes befektetők részére a privatizáció azért lehet kedvező, mert a légitársaság értékesítésével közel egy időben zajlik majd a szlovák és a bolgár társaságok magánosítása.
Mint ismert, az elmúlt héten Vági Márton, az ÁPV Rt. vezérigazgatója úgy nyilatkozott: ha nem találnak vevőt a Malévra, akár be is zárhatják. Az előző körben az ÁPV Rt. 2004. szeptember 7-én tette közzé a Malév egyfordulós pályázati felhívását. A pályázati dokumentációt négyen vásárolták meg. Ajánlatot az Aviation Solution International (ASI) konzorcium nyújtott be, de a tendert az ÁPV Rt. eredménytelennek nyilvánította. Korábban – 2000. augusztus 15-i ülésén – a kormány elfogadta a Malév Rt. magánosítási stratégiáját. Ekkor a cél az volt, hogy tőkeerős stratégiai befektetőt találjanak a Malévnak. Néhány hónappal ezután azonban úgy döntöttek, hogy mégis maradjon állami tulajdonban a nemzeti légitársaság.
Egy 1992-ben lebonyolított tranzakció nyomán már volt külföldi szakmai tulajdonosa a Malévnak, de az olasz Alitaliának 1997-ben meg kellett válnia 35 százalékos részesedésétől. A részvénycsomagot ekkor két kereskedelmi bank tulajdonában lévő magyar cég vásárolta meg. A részvényeket az ÁPV Rt. 1999 augusztusában vásárolta vissza.

*****
A Ferihegyi repülőtér utasforgalma tavaly novemberben 31 százalékkal, gépforgalma 34,8 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest – közölte tegnap a Budapest Airport Rt.



Veszélyes rendszer? Veszélyezteti a repülés biztonságát a Hungarocontroll új légiirányító és radarrendszere, amelyet a napokban készülnek üzembe helyezni – állítja a Magyar Légiforgalmi Szolgálatok Szakszervezete. A Hungarocontroll ezzel szemben azt közölte, hogy az új generációs irányítási rendszer üzembe állításának előkészületei zajlanak, amelynek során elsődleges szempont a biztonság. A Hungarocontrollnál január 24-én döntenek arról, hogy megkezdik-e az átállást. (P. G. I.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.