Sztrájkra készülnek a Volánnál

Ha a mai tárgyalási forduló sem vezet eredményre, hétfő hajnalban sztrájkba lépnek a Volán buszsofőrjei, hogy nyomatékot adjanak bérkövetelésüknek. Kétezer településnek csak közúti összeköttetése van, így komoly fennakadásokat okozhat a munkabeszüntetés.

Bákonyi Ádám
2005. 01. 21. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ma ülnek utoljára tárgyalóasztalhoz a huszonötezer Volán-dolgozót képviselő Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) és a Közúti Közlekedési Vállalkozások Szövetsége képviselői, hogy megállapodjanak az idei béremelés mértékéről. Ha ez nem sikerül, hétfőn üzemkezdettől reggel kilenc óráig tartó sztrájkkal adnak nyomatékot bérkövetelésüknek. A megállapodás megkötésének alig van esélye, mivel a tavaly november óta tartó tárgyalások ellenére a munkáltatók továbbra is hatszázalékos béremelést ajánlanak a KKSZ tizenkét százalékos követelésével szemben.
*
Az utóbbi két évben a nemzetgazdasági átlagot meghaladó, huszonnyolc százalékos béremelés valósult meg, a hatszázalékos ajánlat pedig megegyezik az országos bérajánlással – érvelnek a munkaadók. A KKSZ szerint viszont azért elfogadhatatlan az ajánlat, mert az tovább nyitja az ollót a buszsofőrök átlagosan havi bruttó 142 500 forintos keresete és a 146 ezer forintos nemzetgazdasági, valamint a 158 ezer forintos szakmai átlag között. Vannak azonban olyan társaságok, ahol a dolgozók csupán 70–90 ezer forintot kapnak kézhez havi kettőszáz órányi vezetésért – hívja fel a figyelmet a szakszervezet. A sztrájk alatti elégséges szolgáltatásokról már a héten megkezdődtek a tárgyalások, a legutóbbi információk szerint például Baranya, Somogy és Tolna megyében egyáltalán nem indulnak járatok. Azt, hogy a munkabeszüntetésnek milyen hatása lehet, jelzi, hogy a háromezer településből kétezernek csak közúti összeköttetése van. Amennyiben a sztrájk ellenére sem teljesül követelése, a KKSZ kész további nyomásgyakorlás alkalmazására.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.