Tisztelt Szerkesztőség

Sebesta Péter (Budapest): Feleségemmel októberben elutaztunk egy pár napra Párizsba a Malév járatán. A jegyet már februárban megvettük (ennek megfelelően kedvező áron). A visszaút napján délután ítéletidő zúdult Párizsra, így minden igyekezetünk ellenére (taxival mentünk) kb. 5-10 perccel a kapuzárás után érkeztünk a Malév-kapuhoz és így nem engedtek felszállni. A Malév-járat ugyanennek az időnek köszönhetően háromórás (!) késéssel tudott csak felszállni, így nem értettük a rugalmatlanságot. A Malév- ügyintéző órákon át nem volt elérhető, csak üzente, hogy várjunk a kapunál. Mire ránk is jutott ideje, közölte, hogy már a következő gépet is lekéstük (úgy, hogy kérésének megfelelően el sem mozdultunk a kaputól), az azutánit meg törölték (érdeklődés hiányában). Közölte, a jegyünk olyan, hogy másnapra már újat kell vennünk és addig szálljunk meg ott, ahol tudunk (este 8 óra volt, és felhőszakadás), és ezzel távozott. Mi körülbelül 300 ezer forintért vettünk új jegyet és 50-60 ezer forintért szálltunk meg egy éjszakára (taxiról már nem is beszélve). Kérdezem én, milyen szolgáltató az, aki ügyfeleit, utasait órákon át hagyja várakozni, majd hozza ilyen helyzetbe? Miként dönthet egy ügyintéző arról, hogy ilyen hatalmas extraköltségbe hajszolja egy ügyfelét egy visszaút esetén? Ilyen színvonal mellett persze nem csoda, hogy a Malévnél minden évben adóforintokra van szükség, és az sem, hogy érdeklődés hiányában törölnek járatokat.

*****
Gerhát Lászlóné (Ágfalva): Nem olvasok bulvárlapokat és nem nézek kereskedelmi televíziót. Így hát kedvenc napilapomból értesültem arról (Csontos János: Bulvárgyurcsány, Magyar Nemzet, január 14.), ami a sajtó és a média túlnyomó többségéből már hetek óta bugyog kevésbé finnyás honfitársaimra: nevezetesen, a miniszterelnök betegségéről, amely – hála istennek – mostanra a múlté. Ezen a téren vannak tapasztalataim. A hozzám érzelmileg legközelebb álló személy esett át rákon. Éppen 1997-ben. Van fogalmam – sorstársak ezreivel együtt –, mit jelent ez a betegség. Akit meglátogat, abban átértékelődik minden. Alázatosabb lesz tőle. Többet él befelé, csendben. Ha meggyógyul, azt semmiképpen sem saját nagyszerűségének tulajdonítja, hanem ajándékként fogadja. És a legritkább esetben csinál belőle üzletet. Aki erre vetemedik, az bizonyítványt állít ki magáról. Bármennyi pénze legyen is, sajnos csak szegénységit!

*****
Dombi Lajos (Balatonfüred): Jó magyarnak lenni – Srí Lankán mondta ezt egy önkéntes a televízióban. Ezt nem vitatom, hiszen jogos a büszkeség: ez a kis nép szolidaritásból jelesre vizsgázott. Ám azonnal felmerül: miért a nagy áldozatkészség egy távoli térség megsegítésére, amikor ugyanez a jólelkű, adakozó hajlam a szomszéd országokban élő magyar testvéreink irányában ugyancsak mérsékeltnek mutatkozott nem olyan régen… Most igen sokan adakoztak azok is, akik megélhetésüket féltve, nemet mondtak a népszavazáskor. Pedig most valódi pénzről volt szó. Nem majd egyszer fantomkárként jelentkező forintokról. Megint bebizonyosodott; az ország nagy része írott és elektronikus médiákkal tetszés szerint vezényelhető.

*****
Kedves Stefka Úr!
Egy minapi írásával kapcsolatban ragadtam tollat (Medgyessy útján, Magyar Nemzet Látó-Tér rovat, január 8.). Én a 84. évemben vagyok, és életem során sok mindenkivel jöttem össze és számos véleményt hallottam. Megbízható, értelmes és az én értékítéletemhez közel álló emberek szerint Stromfeld Aurél nem volt se baloldali, se áruló. Megjegyzem, nekem és családomnak se ismerőse, se rokona nem volt ő. Csupán katonacsaládból származom, és sok mindenről hallottam a felnőttek beszédéből.
Dr. Csáky-Pallavicini Rogerné
Budapest

Tisztelt Asszonyom!
Köszönöm észrevételét. Én sem gondoltam, hogy baloldali lett volna Stromfeld Aurél, de önmagában az a tény, hogy csatlakozott a szélsőbaloldali Tanácsköztársasághoz, katonai hírnevének bizonyára nem tett jót.
Tisztelettel: Stefka István