Új törvény a 4-es metróról?

A 4-es metróról új törvényt szeretne a kormány a finanszírozási és az állami támogatásra vonatkozó egyezmények módosítása mellett – derül ki a kormány ez évi terveit tartalmazó dokumentumból. Az önkormányzati vagyonra is ki szeretnék terjeszteni a tervezett egységes állami vagyongazdálkodási rendszert, és megszüntetnék a kárpótlási jegyet.

Czirják Imre
2005. 01. 18. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Törvénnyel szüntetné meg a kormány az év első felében az ÁPV Rt.-t, és összevonná az állami vagyonkezeléssel foglalkozó szervezeteket – derül ki az önmagát Q8-nak nevező, vezető pénzügyminisztériumi tisztviselő által lapunkhoz eljuttatott dokumentumokból. A privatizáció befejezése után a még megmaradó állami tulajdonú társaságok az egységes állami vagyon részét képeznék, az ÁPV Rt. jogutódja pedig a Magyar Államkincstár lenne. Ebbe olvasztanák be többek között az Államadósság Kezelő Központot és a Központi Vagyoni Igazgatóságot. Az egységes állami vagyonkezelés azonban nemcsak a központi költségvetési szervekre (például a minisztériumokra) terjedne ki, hanem az önkormányzatokra is.
Már januárban el kell készíteni azt a koncepciót, amely lehetővé tenné a koncessziós autópálya-építéseket – olvasható a dokumentumban. Ismeretes: a forráshiány miatt állami pénzből a kormány képtelen megépíteni még a töredékét is annak a mennyiségnek, amelyet megígért, ezért döntöttek tavaly a magántőke bevonása mellett. Magyarországon viszont eddig a koncessziós autópálya-építések Európa legdrágább sztrádáihoz vezettek.
Miután a 4-es metró ügyében is nagy az elmaradás, a kormány február közepére megrendelte a legújabb törvényt a metróról. Mint ismeretes, ebben a ciklusban már született egy ilyen jogszabály.
*
Módosítani szeretnék az új metró finanszírozási szerződését és az állami támogatásra vonatkozó szabályozást is.
A kormány változtatni szeretne a szerencsejátékról szóló törvényen is. Ismert: a nagyon jövedelmező Szerencsejáték Rt. jelenleg állami kézben van, ám kilátásba helyezték a privatizálását. A szerencsejáték törvényi szabályozása és engedélyezése mindenhol kényes téma. Magyarországon korábbi beosztásában mind Draskovics Tibor jelenlegi pénzügyminiszter, mind pedig Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc felesége foglalkozott ezzel a kérdéssel. Ugyancsak összefügghet a privatizációval, hogy a kabinet év végéig el szeretné készíteni a 2015-ig tartó időszak közlekedéspolitikai intézkedési tervét, valamint egy vasúti törvényt. Ismert: korábban felmerült egyes szárnyvonalak és a Volán-társaságok magánosítása.
A kormány ezenkívül számos pénzügyi tárgyú módosítást is célul tűzött ki erre az évre. Ilyen, hogy június 30-ig ki kell dolgozni a kárpótlási jegyek megszüntetésének feltételeit. A bankok működését befolyásolhatja a tőkemegfelelési szabályok tervezett átdolgozása. A pénzügyi piacok és befektetési szolgáltatók működését is újraszabályoznák, a kockázatitőke-törvényt módosítanák. A tőzsde Központi Elszámolóház és Értéktárát kettéosztanák annak funkciói mentén. Utóbbi javaslatok kialakításának határideje március 31., illetve június 30. A tervek között határidő nélkül szerepel az új fizetésképtelenségi törvény, valamint új társasági és cégtörvény megalkotása is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.