Gyász és harag Horgoson

Eltemették tegnap az észak-bácskai Horgoson az egy héttel ezelőtt lemészárolt Szalma család hat tagját. Közben nagy erőkkel folytatódik a nyomozás az egész Délvidéket megrázó bűncselekmény ügyében. A rendőrség megerősítette, hogy a nagyszülőkkel késsel, a szülőkkel és a gyerekekkel pedig lőfegyverrel végeztek az ismeretlen tettesek.

Sebestyén Imre
2005. 02. 04. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hat koporsó állt sorban. Kétfelől két-két barna, középen pedig két hófehér. A két kisgyermeké – Dávidé és Bettináé – a szülők, Szalma Nándor és Nelli, valamint a nagyszülők, Szalma József és Jolán koporsója között. A halottasház előtti tér zsúfolásig megtelt a gyászoló rokonokkal, barátokkal, falubeliekkel, de a környék településeiről is érkeztek. Sokan csak távolabbról – az utakról, a sírok közül – hallgathatták a katolikus temetési szertartás szerinti búcsúztatást, ha eljutott hozzájuk a hang a ködös délutáni hidegben. A szertartás kezdete előtti percekben érkeztek meg az iskolások, Dávid és Bettina osztálytársai, megnyílt előttük a tömeg, hogy a koporsók, a fehér koporsók közelébe engedje a hatodikosokat. A másodikosok szüleikkel érkeztek.
Dávid a múlt vasárnap még a fiammal ministrált, a fiam meg most is ministrál a koporsójánál, súgja oda egy fiatalasszony, akivel korábban már megismerkedtem, s aki szerint a Szalma család vallásos volt, s ilyen nevelésben részesültek a gyerekek is. Bármit is ír az újság – tette hozzá, utalva arra, hogy sajtóhírek szerint Szalmáék maffialeszámolás áldozatai lettek.
A temetés előtti beszélgetésekből kiderült, hogy Horgoson az első döbbenet és félelem helyét az elkeseredés és a harag vette át. Nincs olyan bűn, amiért ilyen büntetés járna, hangoztatta egy korosabb asszony, aki azt kezdte ecsetelni, hogy hányan vannak még szerte az országban, akiknek vétkei mellett minden eltörpül. Mit követhettek el Szalmáék, kérdezte. Nem gyilkoltak, nem raboltak, mint azok… Azok, akik egy egész családot kiirtottak. A két kicsi meg kinek ártott?
Akire leginkább ráborult a gyász, Szabó Beretka Árpád. Lányát, unokáit és vejét temette. Nem horgosi, hanem magyarkanizsai, a falubeliek nem is igen ismerik. – Mit mondjon az az ember, aki nemcsak gyerekét, hanem unokáit is elveszítette? – töprengett hangosan, miután visszautasította az újságírók kérdéseit. – Itt nem lehet semmit sem mondani. Semmit.
Szalmáék horgosi háza előtt tucatnyi kocsi állt. Ebben az épületben lőtték le a gyerekeket és szüleiket. Rendőrség feliratú műanyag szalaggal körülkerítették a ház bejáratát és a portát. Egyenruhást sehol sem lehetett látni. Sem a temetésen, sem másutt Horgoson. Ám itt valamennyien a rendőrség emberei voltak. Akit megszólítottam, szerbül válaszolt. Széttárta a karját a nyomozó, jelezve, hogy nyilatkozniuk tilos. De nem is tudott volna sok felvilágosítást adni, fűzte hozzá. Mint mondta, be kell érni a hivatalos közleményekkel, amelyek nagyon szűkszavúan fogalmaznak. Talán ez is oka annak, hogy a találgatások egész sora jelent meg a helyi és a magyarországi médiumokban.

*****
Nem erősítette meg lapunknak Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője azokat a szomszédos országból származó tegnapi lapértesüléseket, amelyek szerint hazánk is bekapcsolódott a nyomozásba. Elmondta: a magyar rendőrség még nem kapott hivatalos megkeresést a szerbiai hatóságoktól a horgosi emberölés ügyében. Az ORFK az Interpol Magyar Nemzeti Iroda révén kért tájékoztatást a hatos gyilkosságról, és eddig nem hajtott végre egyetlen nyomozati cselekményt sem. Ha az ORFK-hoz megérkezik a hivatalos válasz, akkor a magyar belügyi szervek eleget tesznek valamennyi kötelezettségüknek – tette hozzá.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.