Leiningen-Westerburg Károly. „Mikor a bakó nyakára illesztette a kötelet, odakiáltott társaihoz: Isten veletek bajtársak! Nemsokára egy más, igazabb bíró előtt fogunk állani, ki igazságosabban fog felettünk ítélni! Surjánszky atya nem tudta visszafojtani felindulását és sírni kezdett…”

Aulich Lajos tábornok. „A hős tábornok elbúcsúzott társaitól és a lelkészektől, s Sujánszky kíséretében nyugodtan ment a bitófa alá...”

Damjanich János tábornok. „Oldalán Szombathy és Sujánszky lelkészekkel lassan a bitó alá ért, megszorítván a lelkészek kezét így szólt Sujánszkyhoz: Tisztelendő barátom, áldja meg az Isten, ne felejtse el, amire kértem. Ezzel megcsókolva Sujánszky homlokát a bitó alatti zsámolyra lép, odanyújtja nyakát a bakónak és csodálatos hidegvérűséggel így szól: Kérem, vigyázzon a szakállamra, össze ne kuszálja, az mindig kedves volt előttem! Majd e szavakkal: Szegény Emíliám! Éljen a haza! – a győzhetetlen hős kilehelte nemes lelkét.”

Vécsey Károly tábornok. „Mielőtt a zsámolyra lépett volna, az előbb kiszenvedett Damjanich tábornok még meleg hullája elé lépett, s lehajolva megcsókolta a hős tábornok kezét. […] Ezután a vitéz tábornok fellépett a zsámolyra, odanyújtotta nyakát a bakónak és pár perc múlva ő is kiszenvedett.”

Így történt. És mi nem felejtjük. És ne felejtsük azt sem, ami ma történik. Hiszen mindezzel még nekünk lesz dolgunk.