Gyurcsány a múlt, Orbán a jövő?

Nemcsak az állampolgárokat, de a politológusokat is nehéz helyzet elé állította Gyurcsány Ferenc miniszterelnök országértékelésével. A XXI. Század Intézetben tartott kerekasztal-beszélgetésen ugyanis a meghívott szakemberek kifejezetten törekedtek az elfogulatlan, kiegyensúlyozott véleményformálásra, amikor a mostani kormányfő és Orbán Viktor volt miniszterelnök országértékelő fellépését összehasonlították, ám Gyurcsány produkciójában a jelek szerint lámpással is nehéz volt pozitív elemet találni.

Gazsó Tibor hozzászólásában azért kitért arra: a miniszterelnökhöz törleszkedő sajtó mindent megtett, hogy Gyurcsány pozitív fényben mutatkozzon. Ez a hihetetlenül erős médiahátszél azonban most nem volt elégséges. Pedig Gyurcsány végül is sikeresen oldotta meg azt a feladatot, hogy megállította az MSZP népszerűségének zuhanását – emlékeztetett a politológus. Mostani országértékelésével viszont a közember számára is nyilvánvalóan nem tudta bizonyítani, hogy nagy formátumú politikus. Gazsó Tibor élénk jókedvet csiholt ki a hallgatóságból és beszélgetőtársaiból, amikor levonta a végkövetkeztetést: „Medgyessy Péter elbukott ezen a megmérettetésen”. Természetesen rögtön kijavította magát, ám mint ahogy később Schmidt Mária történész rámutatott: találó volt az elszólás, hiszen valóban elődjét, Medgyessy Pétert idézte az iskolásan, mereven elmondott ötvenperces unalmas monológ.
Lánczi András szerint a magyar politikai élet korszakhatárhoz érkezett, s ezt mindkét politikus felismerte. Gyurcsány Ferenc azt kívánta sugallni, hogy létezik egy megújuló baloldali program, ám nem sikerült ezt az üzenetet a társadalommal elfogadtatnia. Ennek talán az is lehet az oka, hogy a hosszú beszédben lépten-nyomon olyan szavakat, kifejezéseket használt, amelyekkel képtelen volt meghaladni egy ízig-vérig ideologikus szónoklatot. A Fidesz elnöke viszont felismerte, hogy a rendszerváltás óta eltelt másfél évtizedben kétféle nyelvet használtak a választópolgárok és a politikai elit, s ezt a tátongó szakadékot ideje áthidalni. A politológus szerint ezt a feladatot Orbán Viktor sikeresen oldotta meg, s ebben nagy szerepet játszott, hogy kedvenc terepéhez, a józan észre való apelláláshoz tért vissza.
Csaba László közgazdász azt emelte ki, hogy mindkét politikusnak saját táborát is kellett lelkesítenie, ám közben az úgynevezett bizonytalan szavazók megnyerésének is célként kellett lebegnie a szemük előtt. Mindenki figyelmébe ajánlotta, hogy a magyar választók hetven százaléka nem rendelkezik elsődleges pártpreferenciákkal, így szociológiai szempontból hasonlítanak ahhoz, amit a nagy francia forradalom idején a nemzetgyűlésben „mocsárnak” neveztek. Úgy vélte, mindketten ennek a középnek is muzsikálni akartak. Csaba László elemzéséből azonban kiderült: Gyurcsány Ferenc hangszerelése elég falsra sikeredett. Igaz, pozitívumként kell értékelni, hogy nem uralta éles szembenállás a volt és a jelenlegi kormányfő retorikáját, gazdasági kérdésekről is több szó esett, mint korábban, ám Orbán Viktor rengeteg magas labdát kapott, így könynyebb helyzetben volt. Ezeket a labdákat pontosan és szorgalmasan le is csapkodta a polgári kormány miniszterelnöke. S hogy miért volt ennyi magas labda? A közgazdász idézte Sárközi Tamás professzor egyik nyilatkozatát, amely szerint Gyurcsányék kormányzástechnikai teljesítménye igen-igen gyenge. Csaba László ezt azzal is megtoldotta: talán az inflációt kivéve az öszszes gazdasági mutató messze elmarad az elvárhatótól. A konklúzió: Orbán Viktor mintha hitelesebben testesítené meg, hogy ő a politikai közép képviselője.
Szkeptikusabb, távolságtartóbb álláspontot foglalt el Somogyi Zoltán, a Political Capital igazgatója. Úgy fogalmazott: nem eredményt hirdetni jött, mert szerinte az évértékeléseknek nincsen győztese vagy vesztese. Elemzésében arra is kitért, hogy az amerikai marketingfogások Magyarországon is meghonosodtak, s a Fidesz tevékenységét is végigkíséri a modern módszerek átvétele. Ez nyilvánult meg abban, hogy a hallgatósággal interaktív párbeszédet kialakítva tartotta meg országértékelését. Egy másik fontos szempontra is felhívta a figyelmet: amíg Orbán Viktornak a 2002-es választások után törvényszerűen ott kellett maradnia a benne bízók körében, hogy ébren tartsa az aktivitást és állandó politikai alternatívát jelenítsen meg, addig a szocialisták láthatóan nem mernek kimenni a nyilvánosság elé. A politológus mindebből arra következtet, hogy nincsen semmilyen komoly szocialista közösség, szemben a politikai jobboldal önszerveződésével.
Schmidt Mária más, új szempontot vitt a diskurzusba. Leszögezte: olyan miniszterelnök állt a parlamentben a nagy nyilvánosság elé, aki már meglehetősen elbizonytalanodott. Mindenki emlékezetébe idézte Gyurcsány Ferenc utóbbi időben elkövetett kommunikációs baklövéseit. A szaúd-arábiai futballisták leterroristázásával ma még beláthatatlan következményekkel járó diplomáciai vihart kavart, előtte pedig Orbán Viktort szólította föl arra, hogy fogja be a száját. Mindez elég kedvezőtlen indítása volt az évnek, s a történész szerint ezek miatt a ballépések miatt szoríthatták rá saját tanácsadói arra, hogy inkább papírból olvassa fel mondandóját. Schmidt Mária véleménye: a társadalom nagy része érzékelte, hogy a megszólalás nem volt őszinte, önazonos, s így törvényszerű, hogy dögunalomba fulladt. Orbán Viktor ezzel szemben nagy kihívás előtt állt, mivel a baráti kormánypárti sajtó már jó ideje azt sugallta, hogy a Fidesz elnöke belefáradt a harcba, már nem mer kimenni a közönség elé, s talán már fel is adta. Még Tamás Gáspár Miklóst is felhasználták az Orbán elleni offenzívához, aki nyílt levélben „Szedd össze magad, öregem” felkiáltással adta meg az alaphangot. Az előzmények miatt is volt tehát átütő a Fidesz vezetőjének sikere. Új stílust meghonosítva másfél órát szabadon beszélt, mégpedig közérthetően, s így mindenki megbizonyosodhatott arról, hogy pontosan tudja, mit kell tennie egy kormányfőnek.
Azt a helyzeti előnyt is a maga javára tudta fordítani a polgári politikus, hogy négy év kormányzás alatt már sok mindent megvalósított. Vele szemben egy olyan kormányfőnek kellett volna megállnia a helyét, aki nemcsak miniszterelnöksége négy hónapja alatt nem bizonyított semmit, de még szabad választáson sem mérette meg magát. A történész az országot komolyan fenyegető veszélyre hívta fel a figyelmet. A hallatlanul gyenge teljesítményű kormányzat ugyanis folyamatosan aláássa versenyképességünket. Holott az Európai Unió nemcsak államok, nemzetek szövetsége, hanem versenye is egyben. S ebben a versenyben egyre lejjebb csúszunk, lassanként azok a szomszédos államok is könnyedén lehagynak bennünket, amelyek három éve még mögöttünk kullogtak.