A miniszterelnök jelöltjének részletes – tagságokra, szakmai tevékenységre és különböző tisztségekre kiterjedő – önéletrajza, melyet a miniszterelnöki kabinetiroda Gyurcsány hétfői tájékoztatója alkalmával osztott ki az újságíróknak, nem tartalmazott semmilyen utalást Csáki MSZMP-s múltjára vonatkozóan. S miközben még le sem csillapodtak a kedélyek az MNB legfőbb döntéshozó testületének miniszterelnöki jelöltekkel történő kibővítése körül, a Pénzügyminisztérium tegnap újabb támadást indított a jegybank ellen.
*
Az újabb konfliktus okozója egy Járai Zsigmondnak címzett levél, amelyben a jegybanktörvény alkotmánybírósági megtámadása miatt Draskovics Tibor az állam képviseletében kérdőre vonja az MNB elnökét. A pénzügyminiszter e levélben arról faggatja Járait, közreműködött-e annak a beadványnak az öszszeállításában, amelyet a Fidesz az Alkotmánybírósághoz intézett a monetáris tanács tagjainak megváltozott kinevezése miatt.
A levélről a pénzügyminiszter egy tegnap reggeli tévéműsorban számolt be, ahol elmondta, reméli, csak „félreértésről” van szó, ám amennyiben mégis felvetődik a lehetősége annak, hogy a jegybank függetlenségét sérelem érte, akkor a jegybankelnöknek ennek „utána kell néznie”. Draskovics ugyanerre a vizsgálatra kérte fel az MNB felügyelőbizottságát is.
A pénzügyminiszter bejelentését szakmai körökben meglehetős értetlenséggel fogadták, hiszen Járai egy múlt heti sajtótájékoztató alkalmával maga jelentette ki: két fideszes országgyűlési képviselőnek felvilágosítást adott a jegybanktörvénnyel kapcsolatban. A jegybankelnök azonban rögtön jelezte, hogy a tájékoztatást megadta volna kormánypárti képviselőknek is, akiknek szintén rendelkezésére áll, ha felvilágosítást kérnek, hiszen ez törvény adta kötelessége.
A Járainak írt levél hátteréről Pichler Ferenc, a pénzügyi tárca sajtófőnöke lapunknak elmondta: a jegybankra vonatkozó alkotmánybírósági előírások szelleme megköveteli a jegybank intézményes függetlenségét, amely kizárja a politikai pártokkal történő bármilyen együttműködést. Arra a kérdésünkre, hogy a levél valójában személyi változtatásokat céloz-e meg, Pichler annyit válaszolt: a pénzügyminiszter most csupán tájékoztatást kért az állam nevében, ám ha tényleg olyan helyzet állt elő, hogy sérült a jegybank függetlensége, akkor „gondoskodni kell arról, hogy ilyen a jövőben ne fordulhasson elő”.
Missura Gábor, az MNB szóvivője szerint a pénzügyi tárca félreértelmezi az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvényt, ez ugyanis lehetővé teszi a képviselők felvilágosítását. – A jegybanki függetlenség egy tájékoztatással nem sérül, azzal viszont igen, ha a miniszterelnök által kijelölt négy új személlyel bővül az MNB legfőbb döntéshozó szerve, a monetáris tanács – hangsúlyozta Missura, hozzátéve: a legújabb események tökéletesen beleillenek a jegybankkal kapcsolatban folytatott kormányzati kommunikációba.

Halálosan megfenyegették Magyar Péter emberei a HírTV műsorvezetőjét