időjárás 7°C Vilma 2022. december 5.
logo

(miért irigy Várkonyi Tibor…)

Kristóf Attila
2005.03.22. 00:00

Én nem tudom, illik-e egy könyv szerzőinek kritikusaival vitatkoznia. Nem illik. Most mégis megteszem. Ugyanis Tények és titkok – Negyvenöt év a Magyar Nemzetnél című könyvemről nem recenziók jelentek meg az Élet és Irodalom hasábjain, hanem fikciók, amelyek a személyemmel és a kötetben nem taglalt feltevésekkel foglalkoznak.
Marafkó László kevéssé gördülékeny és kissé bágyadt írásáról csak annyit jegyzek meg, hogy a lapkészítés technikáit, a szerkesztői munkarend átalakítását a sajtószabadsággal összekeverni bocsánatos bűn ugyan, de békeperspektívának vélhető. Várkonyi Tibor perspektívája azonban a Le Monde-ig terjed, amellyel – ahogy a könyvemről (nem) szóló eszmefuttatásában kifejti – „igen szoros személyes kapcsolatai” voltak. Gondolom, a Le Monde kritikusai általában elolvassák azt, amiről írnak, Várkonyi viszont önérzetesen kijelenti, hogy ő és barátai (?) csak a kötet mintegy tíz százalékát kitevő jegyzeteket olvasták el, mert – úgymond – „a Malibuk és társai közül már megjelenésük idején is zömükben csak az érdekelt bennünket, amelyek alatt Ruffy Péter és Baróti Géza aláírása büszkélkedett”. Nos, jobb lett volna, ha Várkonyi figyelmesebben olvas, vagy élesebb az emlékezete, ugyanis az Utazások a fekete Malibun című szatirikus sorozat esetében a szerzők neve nem az írás alatt, hanem felett büszkélkedett. Emígy: Baróti–Ruffy–Kristóf. Tehát az olvasók nem tudták, legfeljebb sejthették, hogy melyik részt melyikünk írta. Várkonyi alattomosan, visszavetítve denunciál, mint egy rossz kinövést megpróbál leválasztani neves szerzőtársaimról és barátaimról, akiket annak idején ugyancsak nem szeretett. Hiába is remélem, hogy ebben nem rosszindulat vezérli, a későbbiek során látnom kell, ahogy eme gyűlöletre rátetőz az egyik főbűnnel, az irigységgel. Ezt írja: „Akkori helyzetére jellemző volt, hogy Kristóf Attila lett a Magyar Nemzet első (!) Rózsa Ferenc-díjasa, megelőzve Pethő Tibort, Ruffy Pétert… és másokat.” Ha nem ragadja el Tiborunkat a káros szenvedély, elővehette volna a Magyar Nemzet 1988-as jubileumi emlékkönyvét, amely felsorolja a lap Rózsa Ferenc-díjasait. Tehát: Dutka Mária és Ruffy Péter 1960-ban, (Komlós János) és Baróti Géza 1961-ben, Mihályfi Ernő 1962-ben, Pethő Tibor 1963-ban, Antallfy Gyula 1965-ben nyerte el, én magam pedig 1967-ben kaptam meg a díjat. Tehát nem elsőként, hanem nyolcadikként.
Nem hiszem azt, hogy Várkonyi hazudni szándékozott: így égett belé az emlék. Ha tovább vizsgálódunk, ugyanis kiderül, hogy ő csak öt évvel utánam, kilencedikként jutott ehhez a szakmai elismeréshez. Rossz arra gondolnom, hogy az én korábbi díjazásom híre micsoda méltatlankodó dühvel tölthette el. Máig sem heverte ki. Persze az irigység még a haragnál is rosszabb tanácsadó. „Recenziójában” szóvá teszi, hogy a „Kádár-rendszerben végig élveztem a díjjal járó anyagi előnyöket”. Sajnos én csak hét évig élveztem, mivel az úgynevezett nyereségjutalom a lap vezetőinek és Rózsa Ferenc-díjas főmunkatársainak járt, s főmunkatárs csak 1982-ben lettem. Előmenetel terén Várkonyi méltán és jócskán megelőzött, így az anyagi előnyökből is több jutott neki.
Azt az állítását, miszerint én csopaki krimiírásaim idején „munka nélkül folyósított bérem egy részét áttestáltam” kollégáimra, helyesbítenem kell: az egészet áttestáltam, a fent taglalt nyereségjutalommal együtt. Könyvem ilyetén méltatásának talán legszebb passzusa az, amikor Várkonyi a lap – általam egyébként mindig nagyra becsült – külpolitikai rovatának védelmére kel emígy: „Kristóf azt sem tudja, hányszor jelentették fel (a Népszabadságtól) a pártközpontban az MN külpolitikai rovatát, mert szó szerint adott le (…) Pravda-cikkeket”, s ez szovjetellenességnek minősült. Elismerem, hogy az „ellenállás” ennyire cizellált formájával ritkán találkozik az ember; bravó, Várkonyi! Egy kérdésem van: miért nem jelentették fel a népszabisok inkább a Pravdát?
Végül elnézést kérek „recenzensemtől”, ha annak idején nem vele vitattam meg keresztény hitbéli dolgaimat a Magyar Nemzet folyosóján. Ugyanis azt is szememre veti, hogy csak most vallok „vallásos, konzervatív eszméket”. Ha elolvasta volna a könyvet, amelynek ürügyén gyűlölködik, talán rábukkant volna a hittel kapcsolatos régi írásokra is.
Hogy az Élet és Irodalom miért közöl le ilyen műfajgyalázó, tévedésektől és valótlanságoktól terhes, személyeskedőn primitív véleményeket, én nem tudom…

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.