EU-alkotmány: érvek az igen ellen

Az uniós alkotmánytervezetről szóló népszavazás közeledtével a véleményében kettészakadt Franciaországban az ellentétes táborok véleményformálói mind apokaliptikusabb képeket festenek fel arra az esetre, ha a polgárok nem úgy szavaznak, ahogyan ők tanácsolják.

Míg kedden a szocialista német Schröder kancellár és a franciák jobboldali elnöke, Chirac kampányolt vállvetve az igen mellett, a nem tábora egy néhány napja a francia könyvpiacon megjelent könyvet olvasott. Jean-Pierre Chevenement Európáért szavazz nemmel című művéről van szó, amelyben pontosan olyan szélsőséges képet rajzol fel az uniós alkotmányról és annak elfogadásáról, mint az ellentábor. Amely Chevenement szerint akkor valósul meg, ha az alkotmányt elfogadják.
De először néhány szó a lelkében mindig is republikánus érzelmeket tápláló többszörös miniszterről és nehézsúlyú értelmiségiről. Önfejűségére – nem véletlenül becézik Chenek – jellemző, hogy a politikus csak abban a pártban bízik meg, amelyet ő maga alakít: így született 1993-ban a Polgári Mozgalom, Chevenement saját pártja. Che politikailag a szocializmus és a „szuverenizmus” között mozog. Volt már belügyminiszter, felcsapott a néhai Mitterand elnök szövetségesének, amikor megszületett a francia Szocialista Párt, hogy onnan négy évvel később eltávolítsák. Baloldali kormányok alatt már kutatási és fejlesztési, oktatási, majd belügyminiszterként dolgozott.
Míg mostani ellenfelei, vagyis az igen szavazatra buzdítók szerint „Európa bukása” lenne, ha éppen a szuper-európai franciák vetnék el az uniós alkotmányt, és emellett megállna a bővítési folyamat, Chevenement szerint ennél még roszszabb történne egy igennel végződő referendum esetén. Chevenement sommás véleménye az alkotmányról: úgy rossz, ahogyan van. Először is mértéktelenül hosszú, zavaros és kiismerhetetlen. Vádjában van valami: nem véletlen, hogy éppen az Európai Parlamentben az euroszkeptikusok vezetőjének, Jens-Peter Bondénak az irodája készített el egy „olvasóbarát” alkotmányt és egy igen részletes tárgymutatót, mert Bonde szerint egy tárgymutató nélküli alkotmány használhatatlan.
Chevenement ellenérvei az élet minden területét érintik. Azaz ha igennel szavazunk az alkotmányra, mindent, magunkat beleértve, alárendelünk az amerikai típusú neoliberalizmusnak (Chevenement-nál „liberalizmusnak”). A gazdaságot a pénzügy nyeli le, az embert emberként a liberális piac, Európa szuverenitását pedig tálcán kínáljuk fel az amerikai érdekeknek. Chevenement könyvét még a leghűvösebb távolságtartással sem intézhetjük el azzal, hogy a kampány hevében alaptalan érvekkel megtámogatott brosúra. Vegyünk csak egy példát, az alkotmány III–314-es cikkelyét, amely szerint „az unió hozzájárul a világkereskedelem fejlesztéséhez, a nemzetközi kereskedelem és a közvetlen külföldi befektetések előtt álló korlátok fokozott visszaszorításához”. Vajon most, amikor az unióban ádáz vita folyik arról, hogy milyen sebességgel szorítsák vissza az egyes kategóriákban ötszáznál is nagyobb százalékkal megugrott kínai textiltermékek beáramlását, mit szólnának a tárgyalók, ha meglobogtatnák előttük az idézett cikkelyt, amely ha érvényben lenne, a kínai érveket támogatná?
Chevenement különösen a baloldaltól kéri számon azt, hogy miként merészeli támogatni azt az alkotmányt, amely a „liberális globalizáció” rendszerébe illeszkedik, és amely „a munka és a tőke közötti tökéletes egyensúlyhiányt rögzíti”. Szerinte csak gúnnyal lehet állítani azt, hogy az alkotmányosított törekvések képesek lennének bármiféle „baloldali” politikának a végrehajtására. Azt se higgye senki, folytatja a francia szocialisták kutatóközpontjának, a CERES-nek az egyik alapító atyjaként is szolgált Chevenement, hogy az európai gazdaságok annyira le tudnák szorítani termelési költségeiket, hogy versenyképesekké válnának az alacsony bérért dolgoztató, szociális hálót nélkülöző országokkal.