Minden út a Kultuccába vezet

Minden út Rómába vezet – örököltük a nagy igazságot a régi latinoktól. Ha azonban valaki Budapestre érkezik, s néhány napig nem is szeretné elhagyni a várost, új igazságot kell megtanulnia: minden út a Ráday utcába vezet. Legalábbis azok útja, akik szeretik jól érezni magukat a városban, legyenek turisták vagy éppen helybeliek, fiatalok vagy idősek, tehetősek vagy kevésbé azok. Az urbanisztika városi alközpontnak nevezi azt, ami a IX. kerület eme részén kialakult, a polgár a városfejlesztés jó példáját látja benne, s nem nagyon tudja megérteni, hogy ami itt nem is olyan kicsiben sikerült, miért nem jellemzi a főváros egészét.

Kezdetben volt a Fogadó a Két Pisztolyhoz, a kétes hírű épület, amely az Alföld felől érkezőt fogadta a mai belváros – a XIX. század közepén egész Pest – határán. No meg a poros út, amely akár a hazalátogató Munkácsyt is megihlette volna, ha történetesen erre kocsizik. Aki ma végigsétál azon a jó fél kilométeres szakaszon a Ráday utcában, amely a Kálvin tértől a Bakács térig vezet, alig hiheti el, hogy a futóhomokon épült, majd a nagy pesti árvíz után újraépült ferencvárosi utcákra alig másfél-két évtizeddel ezelőtt is szó szoros értelmében a por, a falakon megtapadó szürke por, a romló vakolat, no meg az unalom, az eseménytelenség volt a jellemző. Ma már van olyan utcarész, amelyet a nap nagy részében kizárólag a gyalogosok használhatnak, az utóbbi évtizedben megsokasodtak a kávéházak, éttermek, s hogy nem kizárólag a külföldi turisták számára hozták őket létre, mutatja az utcai asztaloknál üldögélő fiatalok, többségükben magyar diákok tömege. Akár Bécsben is érezhetnénk magunkat, vagy Párizs, Róma valamelyik nyüzsgő negyedében.
Mi a titka ennek a különös, örvendetes változásnak? Néhány mondatban aligha lehetne választ adni a kérdésre, az azonban bizonyos, hogy akik a hétvégén eltöltenek valamennyi időt a Ráday utcában és a hozzá kapcsolódó utcák, terek labirintusában, valamit megsejthetnek a metamorfózis okairól. Érzékelhetik például azt, amit kies hazánkban másutt ritkán lehet, hogy a kultúra, a kortárs művészet a szó szoros értelmében közösségformáló erő, nem pedig egy olyan zárt világ, amellyel az emberek túlnyomó része legfeljebb a televíziós csatornák késő esti, éjszakai rétegműsoraiban találkozhat. A hét három utolsó napján a képzőművészet, a zene, az irodalom, a színház, a tánc kerül itt a középpontba, s nemcsak a hivatásos művészetközvetítő intézményekben, de az éttermekben, a kávézókban, s persze a szabad téren, az utca különböző pontjain felállított színpadokon is.
Hetedszer rendezik meg május 20–22-én a Plein Art Fesztivált, amelyet egyszerre nevezhetünk az örvendetes változások elindítójának, de következményének is. Megszületése idején, a kilencvenes évek végén ugyanis jelen voltak már a művészek ebben a városrészben, s a kerület polgármestere, Gegesy Ferenc példamutató módon támogatta őket galériák, közös műhelyek létrehozásában. Ez volt az alap ahhoz, hogy az Erlin Galéria megszervezhesse az első szabadtéri eseménysorozatot, a ma már tekintélyes múlttal rendelkező Plein Artot, amelyhez az évek során több más fesztivál is kapcsolódott, például a Magyar Rézkarcoló és Litográfus Művészek Társasága által az idén másodszor megszervezett Papírvarázs fesztivál. A sok kulturális, művészeti esemény nyomán a Rádayt sokan már csak Kultuccának nevezik.
Péntektől vasárnapig 22 kortárs kiállítás nyílik itt, lesz zászló- és csoportos szoborkiállítás, főiskolások vizsgafilmjeinek vetítése, szól majd dzsessz, és fellépnek nyugat-afrikai népzenét játszó muzsikusok.
Az összművészeti jelleg, a látvány és a hang, a szó és a kép egysége a korábbi fesztiválokat is jellemezte, ugyanígy az is, hogy a hazai produkciók mellett külföldi művészek bemutatkozásának is tanúi lehettünk. Újdonsága azonban a mostani Plein Artnak, hogy a külvilág felé való nyitás határozott formát kapott, a díszvendég Finnország nemzeti művészetéből tartalmas válogatást mutatnak be. Aligha lehetett volna jobb választás Finnországnál. Nemcsak a két nép hagyományos barátsága okán, de azért is, mert a Budapesten élő néhány száz fős finn kolónia már az elmúlt években felfedezte magának a Ráday utca környékét, gyakran megjelennek az itteni rendezvényeken. Ráadásul olyan művészek mutatkoznak be, akik különböző műfajokban és módon, de már korábban is sokat tettek a finn–magyar kapcsolatok erősítéséért.