Szerecsenfehérítés, szerecsenfeketítés

Magyar Bálint két nap alatt sokkolta a diákokat, de három éve szajkózza, hogy oldani kell az iskolai stresszt. A bemutató sikeres volt. A miniszter nemcsak magát és apparátusát, de lehet, hogy megbuktatta magát a jobb sorsra érdemes kétszintű érettségit is. Csakhogy míg demokráciában elég a miniszter távozásához, ha összeütközik két vonat, Magyarországon százharmincezer diák jövője sem számít, csupán az, hogy Magyar volt eddig az egyetlen SZDSZ által delegált kormánytag, aki 2002 óta a helyén maradhatott. A teljesítménynek ezért nincs súlya, csak a politikai alkuk számítanak. És ebbe már mindenki beletörődni látszik.
A közelmúltbeli sikertelen rádióelnök-választási forduló egy pillanatig sem szólt arról, hogy milyen szakmai elvárásai, elképzelései vannak a kuratóriumnak, s mit ajánlottak ehhez képest a jelöltek. Csak arról, hogy a két nagy párt megegyezett-e, és mit szólnak ehhez a kisebbek. Mindvégig elmaradt Kondor Katalin munkájának szakmai minősítése is, csak a politikai szerepvállalásai számítottak meg a zsigeri gyűlölet, amelyik személye és az általa képviselt nézetek ellen gerjedt. Pedig a művelődési tárca, a fővárosi önkormányzat vagy a Magyar Rádió nem pártház, ahová tagságival lehet csak belépni, hanem szakmai intézmények, amelyekben mérhető és minősíthető munka folyik. Sikerült-e megrendezni a kétszintű érettségit vagy sem? Ócska város lett-e Budapest vagy sem? Jó-e a műsor a közrádióban, s működik-e az intézmény vagy sem? Ehelyett csak szerecsenfehérítés van meg szerecsenfeketítés.
Összeesküvés-elméleteket persze egyszerűbb gyártani, mint jól dolgozni. Titkosszolgálati módszerekkel kicsempészett tételeket emlegetni, a civil kurátorok alkalmasságát vonni kétségbe, vagy a kátyús Budapest közepén a nagy Orbán-kormánybeli elvonásokra hivatkozni azonban csak egy ideig lehet. Cserébe tehát az operatív munka szép példájaként ajánljuk az érintettek figyelmébe Borenich Péter A kenguru galeri című dokumentumműsorát (készült 2004-ben), szombaton ismételte a Kossuth rádió, amelyből feltárul a pártállami rendőrség magas szakmai színvonala. Megható, mennyi energiával, mily figyelemmel vette körül a belső elhárítás azt a csapatnyi egyetemistát, akik nem tettek mást, csak komolyan vették értelmiségi létüket. Rendszeresen öszszegyűlve zenéről, irodalomról, művészetekről beszélgettek, közben olykor-olykor politikai vicceket meséltek, performance-okat tartottak, sőt még futó kalandokat is lebonyolítottak. Egyszóval gondolkodni vágyó állampolgárokként veszélyesek lettek.
Borenich kikérte a történeti hivataltól az aktáját, és abból műsort készített. Vajon megrendült-e az abban látottaktól, vagy pontosan tudta, mire számíthat? Végeredményben saját egykor szépnek és tisztának gondolt és egy ocsmány besúgó által összemaszatolt ifjúságát tette a hallgató elé. Hogy milyen volt a pártállamban élni, hogy mitől volt csak látszólag elviselhető a legvidámabb barakk, szinte lehetetlen ma már gyermekeinknek elmesélni. Talán így még sikerülhet.
(A kenguru galeri – Kossuth
rádió)