Esélynövelő akadályokkal

2005. 07. 08. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Két, már zsebben levőnek hitt olimpiai arany elvesztése s a doppingvétség miatt eltiltott Annus Adrián és Fazekas Róbert nélkül atlétáink a korábbi évekhez képest jóval szerényebb reményekkel várhatják a soros világbajnokságot. Az augusztus 5–14. között Helsinkiben sorra kerülő vb-re július 24-én, a szombathelyi nemzetközi versenyt követően áll össze a magyar csapat, ám a csütörtökön befejeződött országos bajnokság után mindenképpen érdemes egyfajta névsorolvasást tartani.
Az IAAF (Nemzetközi Atlétikai Szövetség) A szintjét eddig Kővágó Zoltán, Varga Roland, Máté Gábor (diszkoszvetés), Zsivoczky Attila (tízpróba), Kiss Dániel (110 m gát), Molnár Krisztina (rúdugrás) és Tóth Lívia (3000 m akadály), a B szintjét Pars Krisztián (kalapácsvetés), Dezső Ákos (400 m gát), Boros László (magasugrás), Tóth János (50 km gyaloglás), Petráhn Barbara (400 m), Vaszi Tünde, Ajkler Zita (távolugrás), Győrffy Dóra (magasugrás), Orbán Éva, Divós Katalin (kalapácsvetés) és Szabó Nikolett (gerelyhajítás) teljesítette. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy valamennyien ott lesznek a vb-n, mert egyrészt a végső döntést majd a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) elnöksége hozza meg, másrészt a B szintesek közül versenyszámonként eleve csak egy indulhat. Vaszi az olimpiai 8. helyével már csapattag, így Ajklernek kizárólag az A szint üdvözítő, s jelen állás szerint női kalapácsvetésben a két kvótánk is valójában csak egy.
Nem érdektelen, hogy legelőkelőbb besorolásunkat jegyezve a tízpróbázó Zsivoczky negyedik a világranglistán, csakúgy, mint Tóth Lívia a világversenyen most először programba kerülő női 3000 m akadályon. Így ezeket az akadályokat szívesen vesszük! Kevésbé jó hír, hogy az olimpiai ezüstérmes Kővágó az idén eddig csak a tizedik legjobb eredménnyel bír diszkosszal.

Szerződés helyett nyilatkozat. A MASZ elnöksége az ob-n meghátrált, s már nem ragaszkodik ahhoz a versenyzőkkel kötendő szerződéshez, amely ellen korábban huszonnégy válogatott – köztük Kővágó és Vaszi is – nyílt levélben tiltakozott. Ám a világversenyekre utazóknak egy nyilatkozatot mindenképpen alá kell írniuk, amellyel elsősorban a doppingmentes felkészülésükről adnak tanúbizonyságot.



Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.