Jövőre szállítják el a sérült fűtőelemeket

2005. 09. 16. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Már nem kezdik el ebben a választási ciklusban a paksi atomerőmű 2-es blokkja melletti tisztítótartályban keletkezett súlyos üzemzavar által okozott károk elhárítását – tudtuk meg. Kovács József, az atomerőmű vezérigazgatója elmondta: a helyreállítási munka megkezdésének csak 2006 második felében van realitása. A Paksi Atomerőmű Rt.-nek ugyanis ehhez még két nagyon fontos engedélyt kell beszereznie az Országos Atomenergia Hivataltól. Ugyanakkor azt is figyelembe kell venni, hogy a paksi atomerőmű három további blokkjának fő javítási munkáit úgy kell összehangolni, hogy ne keletkezzenek torlódások a különböző feladatokban. A vezérigazgató tájékoztatása szerint figyelembe kell venni azt is, hogy az országnak szüksége van a stabil energiaellátásra. Kovács József hangsúlyozta: az igaz, hogy a helyreállítás megkezdése a választások után várható, de ez nem politikai kérdés, hiszen nagy terjedelmű dokumentációt kell még összeállítani, hogy megfeleljenek azoknak a követelményeknek, amelyeket a hatóság támasztott a sérült fűtőelemek eltávolításához. Hozzátette: a paksi szakemberek már felkészítésen vettek részt Oroszországban a műveletekhez, az erőmű rendelkezik az elvi engedéllyel, és folyamatban van azoknak a berendezéseknek a gyártása, amelyek szükségesek a helyreállításhoz.



Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.