Bezáratott kis iskolák

A kistelepülési iskolák megtartását kérve filmmellékletes nyílt levelet intézett Gyurcsány Ferenc miniszterelnökhöz és Magyar Bálint oktatási miniszterhez Halász Vince mezőhéki polgármester. Mezőhék kis iskoláját a hetvenes évek végén parancsuralmi eszközökkel bezáratta a tanácsi és állami vezetés, s ezt követően a falu lakossága huszonöt év alatt 1800-ról 450 főre apadt. A mostanában a kis posták bezárása és iskolák megszüntetése ellen harcoló polgármestert gyakorta déja vu érzések fogják el, csak a módszerek finomodását látja: ma nem párttitkárok mondják ki a végső szót, hanem az elégtelen állami finanszírozás következtében növekvő terheik miatt az önkormányzatok kényszerülnek drasztikus lépésekre. A kormányfőhöz és a szakminiszterhez intézett nyílt levél melléklete Paulus Alajos filmrendező 1976 és 1978 között forgatott, Erőviszonyok című filmje, amely a mezőhéki iskola parancsuralmi bezárásáról szól.
*
Peregnek a korabeli filmkockák a Mezőhéken forgatott filmben. A Nagykunságban egyre többen költöznek be a tanyákról, ahol nélkülözniük kell a század végi civilizáció elemi feltételeit. Mezőhéken is építkezik a hatgyermekes Kóródi család, lesz már náluk víz és villany, azonnal elérhető orvos, és az iskoláig sem kell kilométereket gyalogolni. Villámcsapásként éri őket a hír: az iskolát körzetesítik, átviszik Mesterszállás községbe.
Aztán az összevont mezőhéki szülői értekezleten kiderül, hogy valójában már eldöntött tény a bezárás, fent egy tollvonással hozták meg a visszavonhatatlant. Itt van Kun elvtárs, a művelődési osztály vezetője, más elvtársak és elvtársnők kíséretében, szemben pedig igencsak paprikás hangulatban a kétkezi munkások és fejkendős parasztasszonyok.
– Száztizennyolc az iskola létszáma, az önálló osztályokhoz pedig legalább 120 kell – adja meg az alaphangot egy pártfunkcionárius. „Szólóosztályként nem működhet Mezőhéken a tanulócsoport, mert lecsökkent a létszám. Az összevont szülői értekezlet éppen azt szolgálja, hogy most itt leüljünk és megbeszéljük az előnyeit és a hátrányait, majd utána döntsünk” – vázolja fel a demokratizmus jegyében párttársa.
És a nép nem hallgat. Kiállnak a helybéli iskola fontossága mellett, majd a bejárás problémáit, a téli időjárási viszonyokat, a lerobbanó buszokat említik. Érdemi választ viszont nem kapnak, csak – mintegy a vitát lezárandó – annyit: „Érzik maguk is, hogy ebben nem lehet rossz dolog. Nem lehet rossz dolog, mert nem lehet rossz dolog, mert ha rossz volna, nem engedné pártunk és államunk azt, hogy hátrányt szenvedjenek a gyermekek.”
És ha a kedves olvasó itt még valami konfliktust, kompromisszumos kiegyezést várna, hát nem volt, ukmukfukk lezárult a szülői értekezlet. A lakosság kérése ellenére nem hívtak össze rendkívüli falugyűlést, s a doktornőt, aki az ott élők mellé ált, hirtelen „áthelyezték”, el, mennél messzebbre. 1979-ben már az alsó tagozat is megszűnt, bezárt az iskola. Paulus Alajos filmjében a kamera felvillantja a helyi pártlap konfliktusról írt cikkének címét: „Cselekvő egyetértés, jó tervek”, s a záró képsorokban látni a mesterszállási összevont iskolában folyó magas szintű oktatást is, amint egy osztályteremben a tanárnő egyszerre tanítja az elsős és a harmadikos osztályt. Az elsősök írásbeli feladatot kapnak, a harmadikosok közben szóban számolnak. Mondja is nekik a tanító: „Úgy mint a pattogatott kukorica, mindenkinek lendüljön a keze a magasba.”

A mezőhéki iskola felszámolását követően megindult a lakosság tömeges elvándorlása, s 1800-ról ötszáz alá csökkent a faluban élők száma. A maradék lakosság közakaratából és hozzájárulásából 1991-ben újjáépült a lepusztult iskola, s megindult a tanítás. Bár országszerte történnek iskolabezárások, a mezőhéki iskolát most nem fenyegeti ilyen veszély. Mégis, mi késztethette a polgármestert a levél megírására? – kérdezi magától útközben az újságíró, miközben autója a kilométereket rója. Bár egy független települési vezető nyílt leveléről van szó, az ember hajlamos azt gondolni, hogy a Fidesz vagy a kisebbik ellenzéki párt „bűvkörébe” került, s most odasóz egyet a miniszterelnöknek és a szakminiszternek. Arról, hogy szó sincs ilyesféle politikai szándékokról, hamar meggyőződöm, mi több, kijózanító módon. Mezőhékre érkezvén s a polgármesteri hivatalt keresvén ugyanis eltévedek: a Lenin utcába futok. Jól megnézem az új utcatáblát, még a kocsiablakot is lehúzom, és tényleg: Lenin utca, majd arrébb található a Vöröshadsereg utca. Nos, van, aki föladta nekem a leckét.
– Az ötvenes években alakult ki Mezőhék mai közigazgatási szervezete – tudom meg Halász Vince polgármestertől, aki 1969-től él a településen, 1970-től a helyi tanács tagja volt, s az iskolabezárás időszakában a mezőhéki Táncsics-tsz szárító- üzemének volt az egyik műszakvezetője.
– Az utcákat az akkori kor szerint nevezték el, így a kilencvenes évek elején valóban felmerült a névváltoztatás kérdése. Két alkalommal falugyűlés elé vittem a kérdést, mondván, ha a településen élők, s elsősorban az érintett utcákban élők úgy döntenek, az utcaneveket megváltoztatjuk, s ennek költségeit az önkormányzat vállalja. A helybeliek viszont úgy döntöttek, nem ettől függ a boldogulásuk, s ennek eredményeként a két utca neve így maradt. Minden áron, rámenősen nem akartunk névváltoztatást, csak közösségi akaratból.
A mezőhékieknél jobban kevesen tudják, hogy a parancsszóra végrehajtott változtatás nem mindig hozta meg az eredményét. Innét 1976 elvitték a felső tagozatot, 1979-ben az alsót is. Mindent bezártak. Az épület tönkrement, a polgármester leírása szerint a falu közepén található objektum tulajdonképpen egy gyomtengerben lévő omladozó épületté vált. A falu fejlődése megbicsaklott. Sokan annak ellenére költöztek el a településről, hogy továbbra is itt dolgoztak az akkor még európai hírű mezőhéki Táncsics Tsz-ben. Az elköltözötteket az akkor még tanácstag Halász Vince felkereste, de a válaszaikkal nem tudott mit kezdeni. „Azért maradjak itt, mert nincs szolgáltatás? Így nem utazik a gyerekem 10-20 kilométert az iskoláig, a busz pedig díjmentesen behoz dolgozni Mezőhékre” – hallotta a legfőbb érveket. Később már a tsz-központ is Mesterszállásra került.
Míg a vonzerejétől, településmegtartó erejétől megfosztott Mezőhéken 1974–76 körül 1800-an éltek, 1990. szeptember 30-án már csak 490 és 500 között volt a lélekszám. – Tizenhárom év alatt 1300-1400 ember költözött el innét. Megszüntettek intézményeket, s az emberek nem kaptak semmit, márpedig egy olyan üzletbe, ahol nem kapni semmit, egy idő után nem járnak a vásárlók – véli az elvándorlási folyamatot megértő polgármester.
A rendszerváltozás óta a falu kimozdult a holtpontról: bevezették a telefont, a gázt, kiépült az úthálózat, s ma már önálló szennyvíztisztítójuk van. Az általános iskolát is visszahozták 1991-ben. A felső tagozat beindítása illúzió lenne, viszont az óvoda és az alsó tagozatos iskola létjogosultságát most még senki nem kérdőjelezte meg. Szakmailag persze nem is lehetne. Sági István iskolaigazgatótól azt is megtudom, hogy a Sulinova Kht. Képességfejlesztési Kutatóközpont képességmérő feladatlapjainak kitöltésével anyanyelvből a háromfajta tesztlappal az országos átlag 57 százalékával szemben 59, a 63 százalékossal szemben 82, s a 61 százalékos országos átlaggal szemben tanulóik 70 százalékos teljesítményt nyújtottak. Matematikából a kis falusi iskola növendékei az országos 48-48-43 százalékos eredménnyel szemben 73-70-74 százalékosra vizsgáztak. Visszatérve a gazdasági előrelépésekre, az iskolában létrehoztak egy konyhát, így az időseket is el tudják látni ebéddel.
Míg Mezőhéken átlagban 33 aranykorona, a környező településeken 20–28 aranykoronás a föld hektárja, szinte kedve van az embernek földet művelni. A falu gazdasági ereje töretlen, mert a tsz privatizálói Mezőhéken félmilliárd forintból létrehoztak öt terménytárolót, amelyek 25 ezer tonna gabona tárolására alkalmasak, s a magántulajdonú baromfitelepet közel 300 millióért, az EU-s szabványoknak megfelelően újították fel. Összefoglalva: Mezőhéken az elmúlt két évben közel egymilliárd forint értékű önerős gazdasági fejlesztés történt. Munkahely van, megélhetés van, s a falu létszámában is kapaszkodnak felfelé. 2003-ban 401, 2004-ben 409, 2005 elején 411 volt a a település lakóinak száma.
Már nem elmegy az ember, itt marad.

– Hitelünk, tartozásunk nincs, az utolsó forintot is megnézzük, hogy mire költsük. Ebben a ciklusban azt tapasztaljuk, hogy minden évben kevesebb pénze van az önkormányzatoknak – szögezi le Halász Vince. Hozzáteszi: egy kistelepülés fejlődését nem szabad politikai döntésekkel befolyásolni. Mostanában az a szlogen, hogy a kisiskolák azért ráfizetésesek az önkormányzatoknak, mert kicsi a létszám. A mezőtúri polgármester panaszkodott, hogy nekik is mélyen a zsebbe kell nyúlniuk, mert az állami normatíva messze nem fedezi a költségeket az ötszáz fős iskolákban sem. Márpedig, ha a nagy iskola sem jön ki a támogatásból, akkor az a mindenkori kormány felelőssége – vélte a mezőhéki polgármester.
Ő a döntéshozók helyében megvizsgálná a kistelepülések helyzetét, és nem vagyonfelélésre kényszerítené azokat, hanem támogatná. Merthogy a dologi kiadások és rezsiköltségek az önkormányzatot terhelik, s a közalkalmazottak bérfejlesztésére a kormány már évek óta nem ad pénzt. Mezőhéken 610 ezer forintba kerül egy gyermek évente, ebből az állami normatíva csupán 200 ezer forint. A közvetett döntésekkel ellehetetlenített Mezőhék például az idén úgy „működőképes”, hogy a földje egy részét eladta, s abból tartja fenn magát.
Márpedig az iskola meghatározza a település sorsát. Megélték, látták. Elment 1300 ember, s a település fenntartása ma már igazi bűvészmutatvány. A gyakorlati életből, a tényekből tudják, hogy az iskola a település megtartóereje.

Az akkori pártvezetésnek nem tetszett az Erőviszonyok dokumentumfilm anyaga. A pártirodán úgy vélték, hogy az alkotók rosszul fogták meg a témát, holott a párt nem akar rosszat. – Mivel az elvtársak fellelhetők, most idehívnék mindenkit, s azt mondanám: önök 25-30 éve hoztak egy döntést. Most szembesüljünk a tényekkel, hajtsanak fejet, és mondják azt: elhibáztuk, gyerekek.
És a történelem mégis megismétli önmagát. A szocializmusban körzetesítésnek hívták, most meg a fene tudja, minek: kényszernek, racionalizálásnak. Bármi is a neve, ugyanolyan értelmetlen, mint a pártrendszerben. Több mint kétszáz iskolát zártak be az elmúlt hónapokban az önkormányzatok. Az Oktatási Minisztérium közleménye szerint az utóbbi hónapokban 218 oktatási intézmény megszüntetéséről született döntés. Ebből 195 iskola azért zárt be, mert összevonták egy másik intézménnyel. Magyar Bálint miniszter szerint most már az ország településeinek egyharmadán, mintegy ezer közösségben nem működik helyi iskola. Pedig közel egy hónapja Gyurcsány Ferenc kormányfő kijelentette, hogy a kormány lehetőleg nem zár be több iskolát, és ezt a jövő évi költségvetésben is kifejezésre juttatják. A mezőhéki polgármester szerint elég volt a szép, hangzatos kijelentésekből, hiszen az önkormányzatokkal való együttérzés a mindennapos cselekvésekben, támogatásokban nem tükröződik.

Maga Paulus Alajos filmrendező vitte az Erőviszonyok című film videoanyagát és a polgármesteri nyílt levelet a Parlamentbe. Egy sajtóosztályon dolgozó, régi filmes kolléga vállalta a dokumentumoknak a címzettekhez történő eljuttatását. A postás, a küldönc filmrendező, Paulus „szívós fickónak” tartja magát, és reméli nem kell leforgatnia az Erőviszonyok második részét.
Egyre többen vannak, akik szerint az iskolabezárások miatt már egyenesen falurombolás folyik.
Mint régen. Már megint.