Lusták és országépítők

Egyre jobban aggódom a miniszterelnökért. Talán a kánikula teszi, de egyre zavarosabb szónoklatokat intéz az emberekhez. Néhány hete el akarta zavarni a fojtogató adóemelések ellen ágáló vállalkozásokat Szlovákiába, most pedig már a magyarok új típusú országépítéséről beszél. És hogy mi kell ahhoz, hogy újra felvirágozzon a haza? Gyurcsány Ferenc észjárása szerint a tandíj bevezetése az egyetlen üdvözítő út az ország felemelkedéséhez.
Célegyenesbe érkeztek hétfőn a parlamentben az oktatási törvények, már csak a végszavazás van hátra. A kormánypártok egymással versenyeznek, hogy ki tud nagyobbat bólintani az oktatást romba döntő megszorításokra, így Gyurcsány nyugodtan hátradőlhet a bőrfotelben, semmi sem akadályozhatja meg a hőn áhított tandíj bevezetését, a tanárok túlóradíjainak lenyelését, a terhek díjazás nélküli növelését, a kisiskolák egybeolvasztását, több tízezer pedagógus utcára penderítését. Sínen vannak a „reformok”, így a miniszterelnöknek arra is jut ideje, hogy megmagyarázza, mit miért tesz a kormány. És ő oktat, tanít, sziporkázik. Azt mondja, olyan tandíjrendszert csinálnak, amelyben a jók többet kapnak, mint eddig. Olyan országot szeretne, amely jobb lesz, mint a környező országok bármelyike. Ehhez olyan felsőoktatás kell, amely a jókat megbecsüli, a lustákat pedig nehezebb helyzetbe hozza.
Gyurcsány Ferenc eszmefuttatása szerint tehát a jövőben csupán a magyarok 15 százalékára lesz szükség az országépítéshez, hiszen a felsőoktatásban is csak a legjobban tanuló 15 százalék kap tandíjmentességet. A többieknek, vagyis a lusta 85 százaléknak fizetniük kell restségükért. (Vajon ő egykori KISZ-es egyetemistaként melyik kategóriába tartozott?) Arról persze nem szól a fáma, hogy miből építi majd a dicső hazát az elit, ha a selejtnek nevezett milliók – legalábbis akik tehetik – tényleg odébbállnak. Azt sem említi meg a sziporkázó vezér, hogy a többségnek azok helyett is ki kell fizetnie a tandíjat, akik mentességet kapnak, hiszen az állam egy főre jutó fix bevétellel kalkulál. Így az egyetem csak akkor adhat kedvezményeket egyes diákoknak, ha a többiektől még többet vesz el. Ha egy évfolyamon száz diák van, akkor átlagos tandíj mellett százszor 105 ezer, azaz tízmillió-ötszázezer forintot kell tőlük beszedni év végéig. A bevétel akkor sem lehet kevesebb, ha csak 85 diák fizet, ám akkor nekik évente 123 ezer forintot kell fizetniük.
Szóljunk néhány szót az igazságosság elvéről is! Az egyik egyetemi hírportál szerint a tandíj bevezetésétől kezdve egy fővárosban tanuló, albérletben élő, mesterképzésen tanuló diáknak minimálisan havonta 85 ezer forintra van szüksége, ha lakás helyett csupán szobát bérel, szórakozni nem jár, káros szenvedélyektől mentes, és megelégszik azzal is, ha csak kétnaponta eszik meleg ételt. Jómódúnak nevezhető-e az a diák, akinek szülei nettó nyolcvanezer forintot keresnek, és van egy szintén iskolába járó testvére? És vajon lusta-e ugyanez a fiatal, ha az első év végén nem kerül be a legjobb 15 százalékba, mert éjszaka ládákat pakol, hogy költségeit fedezni tudja, s egyetlen év nem elegendő számára az otthonról hozott hátrány ledolgozására? Ugyan miért járnak jobban jó tanulók a új rendszerben? Azért, mert ugyanúgy nem fizetnek, mint jelenleg? Jobb lesz a közérzetük, ha a többi fizet helyettük? Ráadásul az egyetem dönt arról, hogy a legjobb 15 százalékot mentesíti-e vagy sem.
Rákosiék annak idején arra panaszkodtak, hogy kilencmillió „magyar fasisztával” kell a szocializmust építeniük. A gyurcsányi jövő útjában a lusta 85 százalék áll. Mondtam már, aggódom a miniszterelnökért.