Jelentés a médiafrontról

Kis történelem: „Az önkormányzati választások előtt Antall József azt kérte, hogy beszélhessen a televízióban az ország népéhez. A miniszterelnöknek természetesen joga van beszélni, de mivel ő pártelnök is, és helyi választások előtt állunk, valamiképpen meg kell teremteni a szereplése politikai ellensúlyát. Mondjuk azzal, hogy Göncz Árpád is megszólal. Göncz Árpád titkársága értesített, az elnök úr vállalja, hogy beszél. Majd az utolsó pillanatban lemondták a szereplést. Kénytelen voltam felhívni Antallt Brüsszelben, s közölni vele, hogy nem tudom leadni a már fölvett megszólalását attól, hogy Göncz már lemondta a magáét. Sokan erre az eseményre vezetik vissza a médiaháború kirobbanását. (…) Valószínűleg túl mereven értelmeztem a feladatomat, mert aztán több BBC-s, ARD-s szakértő és vezető is azt mondta, hogy alapjában egyetértenek a döntésemmel, de náluk azért nem ilyen keményen mennek a dolgok.”
A fönti idézet a Beszélő című folyóirat 2000. februári számában volt olvasható egy interjúban, amelyet Mihancsik Zsófia készített Hankiss Elemér egykori MTV-elnökkel. Biztosan sokan emlékeznek még a fönt említett, ominózus esetre. Akkoriban, a demokrácia hajnalán, egy konzervatív kormány miniszterelnöke nem szólalhatott meg az önkormányzati választások előtt, holott – mint kiderült – a lehetősége meglett volna rá, hiszen az itthon etalonként emlegetett BBC adásaiban is „nagy teret engednek a kormánynak” (egy másik rövid idézet az interjúból). Azért is visszatetsző Hankiss Elemér magyarázata, mert az ő logikája szerint Göncz Árpád köztársasági elnök feladata lett volna, hogy politikailag kiegyensúlyozza a kormányfő-pártelnök Antallt. A baj csak az, hogy az államfő pártok fölött álló közjogi méltóság, aki semmilyen körülmények között nem lehet egyetlen pártvezető ellensúlya sem. A miniszterelnök viszont pártérdeket is képvisel, különösen abban az esetben, ha egy, már kihirdetett dátumú választás kampánya közeleg. Hankiss Elemér tehát minden további nélkül megengedhette volna, hogy Antall József beszéde adásba kerüljön. Persze oly módon, hogy az ellenzéki pártoknak is megfelelő reagálási lehetőséget biztosít, amennyiben igényt tartanak rá. Azt ugyanis Hankiss is elismerte az említett Beszélő-interjúban, hogy a BBC-ben „rendkívül körültekintően egyensúlyoznak politikailag”.
2006. július 27-én aztán megismétlődött a történelem. Gyurcsány Ferenc személyében újabb kormányfőben született meg a szándék, hogy a helyhatósági választások kiírása után szózatot intézzen népéhez. A különbség az, hogy ezúttal egyáltalán nem kellett attól tartania, hogy a közszolgálati televízió elnöke visszautasítja a kérését. Kiemelten fontos műsoridőben kapott lehetőséget, mi több, az adófizetők pénzéből fenntartott köztévé előre deklarálta, hogy a legfőbb közjogi méltóságoknak – az államfőnek, a miniszterelnöknek és az Országgyűlés elnökének – a továbbiakban is bármikor lehetőségük lesz az exkluzív megszólalásra. Amennyiben sikerülne kimutatni, hogy az MSZP és Gyurcsány Ferenc népszerűségi indexére pozitív hatást gyakorolt a teátrális keretek között fölvett beszéd, akkor szinte borítékolható, hogy a televíziós kamerák és mikrofonok iránt múlhatatlan szerelmet érző miniszterelnök további alkalmakat is fog találni, hogy a Híradó és a Kádár-rendszer hangulatát felidéző nosztalgiaműsorok között világot gyújthasson a választópolgárok elméjében. Szintén megeshet, hogy az MSZP legkevésbé népszerűtlen politikusa, Szili Katalin is ráébred, hogy sürgős kinyilatkoztatnivalója van a Tisztelt Ház előtt tornyosuló fontos feladatokról, és ő is kér néhány percet este nyolc óra körül. Hozzájuk hasonló jogokkal csupán az a köztársasági elnök rendelkezhet, akinek mondandója viszont semmilyen formában nem kötődhet egyetlen politikai szervezethez sem, szemben a két másik közjogi méltósággal, akik egyben pártpolitikusok is. Nekik viszont ki vagy mi tilthatja meg, hogy a „fontos és közérdekű beszéd” címszava alatt az Új Magyarország programnak és az úgynevezett reformoknak a dicshimnuszát zengjék el? Azon pedig csak utólag boszszankodhatnának a „jobb világ” építésébe lassan beleőszülő állampolgárok, hogy a miniszterelnök „pártok fölött álló” érdekeket szolgáló szavai szó szerint egybecsengenek azokkal a szóvirágokkal, amelyekkel az MSZP polgármester- és képviselőjelöltjei kábítják az embereket a kampánybrosúráikon.
Amennyiben a közszolgálati televízió komolyan venné a BBC-ben bevett gyakorlatnak tekinthető elveket és a honi precedensként is fölfogható hankissi döntést, akkor az ellenzéki pártok vezetőinek is lehetőséget biztosított volna, hogy megfelelő módon válaszoljanak az elhangzott beszédre. Nem kora reggel, az erősen balra húzó Nap-keltében vagy az éjszakába nyúló Az Este című műsorban, ellenséges riporterek kérdéseinek pergőtüzében, hanem bizony főműsoridőben, olyan időkorlátokkal, mint a miniszterelnök. Ráadásul a jobboldali szavazó adóforintja ugyanannyit ér, mint a baloldalié: márpedig az MTV közintézmény, amelyet mindannyiunk befizetéséből tartanak fenn. Így az nem válhat Gyurcsány szócsövévé. De máris azzá vált. Orbán Viktort a keményen kérdező, belemenős Baló György interjúvolta annak idején: Gyurcsánynak viszont senki nem tehet fel kérdéseket.
Fidesz, valószínűleg abból kiindulva, hogy egy EU-tagállam közszolgálati televíziójától aligha állhatnak távol a BBC etikai normái, lehetőséget kért arra, hogy reagálhasson Gyurcsány hatperces monológjára. Mint tudjuk, Rudi Zoltán, az MTV elnöke visszautasította az ellenzéki párt kérését. Ennek már tényleg nincs sok köze a törvény által is előírt közszolgálatisághoz. Tovább erősödik a fenyegető trend, amit korábban a Blikk című független, magántulajdonban lévő napilap főszerkesztője, Fejes Gábor is megtapasztalhatott. Váratlan leváltása aligha függetleníthető attól a ténytől, hogy Gyurcsány előzőleg reklamált a bulvárlap tulajdonosánál az újság politikai riportjai miatt. Ahol van sajtószabadság, ott ilyen lépés már önmagában is botrányos. Márpedig a kampány alatt a Blikk szinte kicentizve közölte Orbán és Gyurcsány párhuzamos fellépéseit. (Nem is szólva a Dobrev Klárával készült, sokak szerint ízléstelenül ömlengő lapszámról.)
De hát úgy tűnik, értelmetlen itt bármiféle tépelődés. Az MSZP és a sajtószabadságra jobboldali kormányok idején oly kényes SZDSZ mindenképpen meg akarja őrizni eddigi pozícióit az önkormányzatokban is. Márpedig erre csupán addig van esélyük, amíg a vitatható módon médiakoncessziót kapó és emiatt hálára kötelezett kereskedelmi tévék, valamint a pórázon tartott köztévé politikai háttértámogatást nyújtanak a reformok köntöse mögé bújtatott brutális megszorításoknak és az ezek mellett felfedezhető tekintélyuralmi törekvéseknek. Aki mégis kritizálni merészelne, vagy megtagadna egy baráti hangon elfuvolázott miniszterelnöki „kérést”, az könnyen állását és egzisztenciáját veszítheti. Az államháztartási rekordhiány adatait eltitkolni kényszerülő pénzügyminisztériumi tisztviselők vagy a folyamatos kormányzati nyomásnak kitett kistelepülések független polgármesterei ugyanezen prés alatt nyögnek. De amenynyiben az MSZP kapna egy hatalmas pofont az önkormányzati választásokon, akkor ez a vereség ma még nem látható repedéseket idézne elő a koalíció amúgy is ingatag alapokon álló építményén. A Gyurcsány-kormány legfőbb célja ennek elkerülése lett. Mindezt pedig egyre inkább olyan módszerekkel próbálja elérni a meggyőző erejét túlbecsülő miniszterelnök, amelyek a Magyarországon uralkodó közállapotokat valóban a tizenhat évvel ezelőtt kihunyt pártállami rezsimhez teszik hasonlatossá.