Ember és technika a digitális korban

A digitális technika már ma is életünk, emberi mivoltunk elválaszthatatlan része, de hamarosan olyan fejlemények következnek majd be, amikor azzal szinte egyesülünk, eggyé válunk vele.

Fotó: 3Dsss Forrás: Shutterstock

A technikát hagyományosan rajtunk kívül álló dolognak, eszköznek tekintjük, amelyet céljaink eléréséhez használunk fel. Ez a felfogás a klasszikus görög filozófiára nyúlik vissza, a technét külsőnek, eszköznek tekintették, aminek semmilyen hatása nincs az emberi lényegre. A mai világban azonban az információtechnológia, a mesterséges intelligencia használata már olyan méreteket öltött, és olyan mértékben befolyásolja életünket, hogy érezzük, itt már nem csupán eszközről van szó. A technika formálja az életünket, sőt, minket magunkat is. Egyre másra jelennek meg az apokaliptikus jóslatok, hogy az információtechnológia a fejünkre nő, elpusztít minket, elveszítjük emberi mivoltunkat. Ráadásul ezek elsősorban nem a felhasználóktól, a külső szakértőktől származnak, hanem az egyre rafináltabb algoritmusok, nagy nyelvi modellek, generatív mesterséges intelligenciák, botok és digitális ágensek megalkotóitól. Aktuálissá, sőt sürgetővé vált ember és technika viszonyának újrafogalmazása, újraértékelése.

A marxizmus formációelmélete, amely az 1840-es években alakult ki (lásd a Gazdasági-politikai kéziratokat és A német ideológiát), ember és technika viszonyát egy dialektikus materialista történelemfelfogásba helyezte. Ennek a lényege az volt, hogy az ember munkavégző képessége és a technika képezi a termelőerőket, és ez meg a termelési viszonyok (tulajdonviszonyok, a termelés szervezeti keretei) adják az emberi társadalom anyagi alapját, mely meghatározza a kulturális-ideológiai, szellemi felépítményt. (Manapság már nem divatos erre hivatkozni, de hadd említsem meg, hogy Kosáry Domokos, neves polgári történészünk, aki a rendszerváltás után az MTA első elnöke volt, azt vallotta, hogy a történelem és a társadalom legátfogóbb összefüggéseinek a megértéséhez a marxi formációelmélet a legjobb eszköz.)

A polgári filozófiában jó száz évvel később Martin Heidegger hívta fel a figyelmet arra, hogy a technikával kapcsolatos metafizikus felfogás tarthatatlan. A technika nem tekinthető egyszerűen eszköznek; a technika változása megváltoztatja világnézetünket, világszemléletünket is. „…még mindig az a felfogásunk, hogy a technika lényegét tekintve olyan valami, amit az ember a kezében tart. […] a modern technika már nem »munkaeszköz«, és lényegét tekintve már semmi köze a munkaeszközökhöz” – mondta 1966-ban.

A szemléleti áttörést Bernard Stiegler ma élő francia filozófus hozta meg. Megállapítja, hogy a görög filozófia a technikát külső, kívülálló témának tekintette. Az embert megkülönböztette a technétől. Felfogása szerint azonban a technika antropológiai összetevőnk, ember és technika nem választható szét. Sőt, a „technicitást”, az eszközhasználatot tartja alapvető fontosságúnak emberré válásunk során, felelevenítve a marxi hagyományt. Tovább menve, ezt tekinti az ember lényegének. Értve ez alatt azt, hogy az evolúció során létrejövő lény a technika nélkül nem vált volna emberré.

A digitális technika már ma is életünk, emberi mivoltunk elválaszthatatlan része, de hamarosan olyan fejlemények következnek majd be, amikor azzal szinte egyesülünk, eggyé válunk vele. A véráramunkban keringő nanorobotok fogják elpusztítani a rákos és a gyulladást okozó elhalt sejteket. Agyunk közvetlenül fog kommunikálni a kompjúterrel. A génsebészettel már most tetszés szerinti tulajdonságokkal tudnánk felruházni utódainkat – az eljárás nemzetközileg tiltva van. A tudomány most még csak a muslica „agyának” a letöltésénél tart, de csupán idő kérdése, hogy a mi agyunk mikor lesz letölthető egy digitális adathordozóra, amely lehetővé teszi majd, hogy halálunk után is kommunikáljunk az utódainkkal. Sőt már ma is klónozható az emberi test, de a beláthatatlan következmények miatt sehol sem engedélyezett. A nagy nyelvi modellek képesek arra, hogy a felhalmozott emberi tudásból a saját szempontjaink szerinti információkat, összefüggéseket válogassák ki számunkra. A generatív mesterséges intelligencia pedig lehetővé teszi, hogy bármilyen irodalmi, képzőművészeti vagy zenei alkotást létrehozzunk. A tudományos kutatásokban alkalmazott botok, digitális ágensek számára elég megjelölni a feladatot, maguk elvégzik a munkát. Virtuális világok hozhatók létre, amelyekben a legkülönfélébb tevékenységeket folytathatjuk: focicsapatot állíthatunk össze világhíres játékosokból, autóversenyen vehetünk részt, virtuális vállalatot működtethetünk stb.

A technofilozófusok – Raymond Kurzweillel az élen – a szingularitást vizionálják; egy olyan állapotot, amikor az ember és az általa létrehozott technológia összeolvad. Ettől sokan félnek – féltik emberi mivoltunkat, azaz eddigi jellegzetességeinket. De ha a technika antropológiai komponensünk, a technika megváltozásával alakuló emberi lényegünk nem tekinthető idegennek. A folyamatot – ugyancsak Kurzweillel az élen – az univerzum evolúciójának folyamatába helyezik, mely az ősrobbanással kezdődött és a világmindenség intelligenssé válásával fog befejeződni. A digitális technika tehát nem eszköz többé; személyiségünk alkotórészévé, kiteljesítőjévé válik.

Mindezt persze nem tekinthetjük egy sima, zökkenőmentes folyamatnak. A szuperintelligenciává váló mesterséges intelligencia, mely már minden kognitív vonatkozásban le fogja hagyni az emberit, számos kockázattal és veszéllyel jár. De mivel az antropológiai komponensünk, nem mellőzhetjük, nem mondhatunk le róla, nem szoríthatjuk vissza. Együtt kell élnünk vele. Hiszen az mi magunk vagyunk. … De persze mindez nem kötelező, Kurzweil szerint életünket hagyományos Homo sapiensként is folytathatjuk. (Én ezt úgy tudom elképzelni, mintha valaki a mai világban lemondana a technika áldásairól: barlangban lakna, kovakővel csiholna tüzet, botokkal barázdált földbe szórná a vetőmagvakat és nyíllal mezei nyulakra vadászna.)

A kultúra és a technika között Bernard Stiegler nem lát ellentmondást; sőt mivel a technika a kultúra feltétele, abszurdnak találja a szembeállítást. A technika számára nem emberi cél vagy kívánság elérésére szolgáló eszköz, hanem ellenkezőleg: az „emberi” az, ami technikai formát ölt, és az „emberi” technikailag „konstituálódik”.