Pál István Szalonna elmondta, mi kell ahhoz, hogy működjön egy népzenei előadás

Húsvétvasárnap ismét látható a Magyar Állami Népi Együttes (MÁNE) Kivirágzott keresztfája című előadása a Müpában. A táncjáték igazi élményt és kulturális csemegét ígér mindazoknak, akik mélyebben szeretnék átélni a Kárpát-medence gazdag húsvéti hagyományvilágát. Az előadás zenei rendezőjével, a friss Kossuth-díjas Pál István Szalonnával egyebek mellett arról beszélgettünk, hogyan állt össze az előadás különleges zenei szövete, s hogy melyek a könnyű befogadás feltételei egy népzenei előadás esetén.

Pál István Szalonna

A táncelőadás – melynek négy évvel ezelőtt volt az ősbemutatója – a különböző felekezetek liturgiájára éppúgy támaszkodik, mint a Kárpát-medence egymástól távol eső vidékeinek ősi paraszti népszokásaira. Székelyföld és a Rábaköz, a Felvidék és a Dél-Alföld húsvéti rituáléi – a kereszténységhez kapcsolódók és a pogány időszakot idézők egyaránt – egységes színpadi formát alkotva fonódnak egymásba.

Fotó: Müpa/Csibi Szilvia

– Szerettük volna megmutatni a Kárpát-medence vidékeinek ősi, paraszti népszokásait. Ezekből már jó néhány kiveszőben vagy már nem olyan gyakorisággal van jelen. 

Az öntöződés és a locsolódás már-már hollókői turistalátványossággá korlátozódik, de hál’ istennek számos vidéki településen él még ez a hagyomány, sőt a fővárosban is találkoztam öntöződő fiatalokkal.

Ugyanakkor pászkaszentelés – amikor az emberek díszes kis kosárba rakják a sonkát, a pászkát, és elmennek megszentelni – már nagyon kevés helyen van. Mindamellett hogy az éneklésben, táncban levő hagyományainkat megmutatjuk az előadásban, fontosnak tartottuk azt is, hogy a szakrális világ is megjelenjen benne. Szerettük volna kicsit kinyitni ezt az előadást, ugyanúgy, mint a Csodaváró betlehemest, ami az adventi ünnepkört mutatja be: ez egyrészről egy játék a gyerekeknek a mézeskalácssütéstől a fenyőfadíszítésig, ugyanakkor rámutat olyan szép hagyományokra is, melyekre valóban rá tudnak csodálkozni.

Mint azt Pál István Szalonna elmondta, az előadás azt mutatja be, hogyan van jelen a hagyományos kultúrában a szakralitás, hogyan találkozik és hatja át egymást a szakrális és a profán világ. – Ez náluk nem két ember élete volt, hanem egy emberé, aki önmagát, s egyben a lelkét felöltöztetve elment ünnepnapon templomba. Az istenhit akkor is ugyanúgy része volt az életének, amikor bálban táncolt vagy mulatságban volt. Ez a sokszínűség az, ami ezt a kultúrát izgalmassá teszi. Mi azt próbáljuk bemutatni, hogy a kettő nem különválasztható, s hogy lám, egy gyönyörű istenes ének után milyen szépen el lehet szavalni egy locsolóverset.

Az előadás szerteágazó, mégis harmonikus egységbe rendeződő zenei szövetét nemcsak szokásénekek, népdalok, vallásos népi dallamok és táncmuzsikák alkotják, hanem a jeles napokhoz kötődő egyházi énekek is, legyen az római katolikus, református, görögkatolikus vagy görögkeleti, illetve archaikus népi imádság. – Az előadások muzsikáinak összeállításában segítségemre volt Bubnó Tamás, a Szent Efrém Férfikar művészeti vezetője. Ő egy görögkatolikus papcsalád sarja, ebben a hagyományban nőtt fel Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, és mint egyházzenész nagyon jól ismeri ezt a világot. A célunk az volt, hogy az előadásban ugyanúgy megjelenjenek a görögkatolikus szakrális énekek, mint a református vagy éppen a népénekek, amelyek a hagyományban gyökereznek. Ezeket igyekeztünk szépen összefűzni, ami nem volt könnyű feladat, hiszen minden vidéknek megvannak a maga sajátosságai. Fel lehetne építeni egy előadást csak a sárközi, csak egy széki vagy csak a felvidéki tánc- és zenei hagyományokra. Ebben az antológiaszerű műsorban mi mindezen muzsikák esszenciáját igyekszünk tehát megmutatni – tette hozzá Pál István Szalonna.

Fotó: Müpa/Csibi Szilvia

A Kivirágzott keresztfája egy friss, mai hangvételű előadás, melynek befogadásához Mihályi Gábor, a Magyar Állami Népi Együttes Kossuth-díjas vezetője szerint nem szükségesek néprajzi ismeretek. Arról, hogy melyek a könnyű befogadás feltételei egy ilyen műfajú előadás esetén, Pál István Szalonna így vélekedett: – Akár egy népzenei előadásnak, akár amikor a saját zenekarommal játszom, természetes hozadéka kell hogy legyen, hogy valamire ráeszmélteti az embereket. Kell hogy legyen a háttérben egy kis tanítása, fel kell hogy ismertesse a hallgatókkal, mennyire gyönyörűek és értékesek a hagyományaink. A vágyunk az, hogy egy ilyen előadással az emberek újra beleszeressenek ebbe a zenébe és táncba, élvezzék a látványt, 

késztetést érezzenek arra, hogy utánanézzenek, honnan lehet ismerős nekik a fülükben csengő dallam.

 Nem egy néprajzi előadást szeretnénk eléjük tárni és azt dokumentumszerűen bemutatni, hanem egy élményt átadni, amelyben mindenki saját maga érzi e muzsika, tánc, szöveges dallam mélységét.