Van egy fegyverünk Trianon ellen, amiről szinte teljesen elfeledkeztünk

Magyarország szuverenitása az államalapítás óta állandó fenyegetettségben volt és van – állítja a Szent István-díjas történész, a pontoszi görög származású Szidiropulosz Archimédész. A Tria­non Kutatóintézet társalapító elnökével a békediktátum 106. évfordulóján beszélgettünk nemzeti sorsunkról, a kulturális felemelkedésről és a jelen politikai, szellemi kihívásairól.

Fotó: Kurucz Árpád

– Sokan mégis úgy látják, a hazai Trianon-kép a mai napig torz. Miért nem sikerült ezen érdemben változtatni?
– Az 1989–90-es fordulat után mindenki a nemzeti felemelkedést várta, de a kommunizmus szellemi örökségét nem sikerült maradéktalanul felszámolni. Bár a 2010-től működő nemzeti kormányok sokat tettek az ország stabilizálásáért, a kultúra és az oktatás terén nem fordítottak kellő figyelmet egy XXI. századi klebelsbergi program megvalósítására. Az emléknapok fontosak, de Trianon nem csupán az összetartozást, hanem a szuverenitásunk ideiglenes csorbulását is jelenti. Ma, amikor a nemzeti függetlenség felszámolására törekvő globális és belső erők újra felerősödtek, különösen nagy szükség lenne erre a kulturális fegyverre. Az EU azonban a trianoni utat követi: a béke, a mérséklet és a bölcsesség helyett a manipuláció és a nemzeti szuverenitások csorbítása irányítja a brüsszeli bürokráciát.

A Trianoni Szemle negyedik Klebersberg különszáma Fotó: Trianoni Szemle

– Ön gyakran állítja párhuzamba Trianont a harmincéves háborút lezáró 1648-as vesztfáliai békével. ­Miért tartja ezt fontosnak?
– Mert a kontraszt rávilágít az 1920-as diktátum abszurditásaira. Vesztfáliában öt évig tartottak a tárgyalások, míg Trianon esetében a győztesek négy hónap alatt, felületesen és felelőtlenül zártak le mindent. Ráadásul a vesztfáliai béke tartalmazta a „felejtés záradékát”, amely megtiltotta a korábbi sérelmek visszamenőleges felhasználását újabb konfliktusok kirobbantására. Ez a szándék teljesen hiányzott a versailles-i békeművekből. Vesztfáliában több mint száz delegáció, köztük a vesztesek is szerves résztvevői voltak a tárgyalásoknak. Trianonban a vesztes magyar felet emberszámba sem vették, miközben a szomszédos utódállamok gátlástalan hazugságokkal bombázhatták a főtárgyalókat anélkül, hogy lett volna, aki megcáfolja őket.

– Kutatóintézetük az elmúlt évtizedekben sokat tett a diktátum bemutatásáért. Lát elmozdulást a nyugati történetírásban?
– A Trianon Kutatóintézetet Fá­bián Gyulával és Raffay Ernővel alapítottuk 2007-ben, és a Trianoni Szemle 44 kötetében, több mint hatezer oldalon, kétszáznál több szaktanulmányban, esszében és művészeti írásban dolgoztuk fel a kérdéskört. Most fejeztük be a lap működését az ötödik Klebelsberg-kötetünk kiadásával. A jelenlegi politikai klímában már nem látjuk biztosítottnak az ilyen független projektek támogatását. A nyugati szemléletváltozást illetően szkeptikus vagyok. Az emberi, szellemi revízióhoz erős Magyarországra és olyan nagyhatalmi szövetségesekre lenne szükség, amelyek hajlandók újratárgyalni a „békeszerződést”. Jelenleg erre kevés az esély, de a történelmi igazság tudatát ébren kell tartanunk. Nem szabad lemondanunk a jogainkról, mert ha lemondunk, mindent elveszítünk.