Nyolc mozgalmas év

Bevégeztetett. Múlt vasárnap ezzel az Újszövetségből idézett tőmondattal kezdte beszédét a venezuelai elnök, amikor tudatta híveivel, hogy sikerrel járt harmadik elnökválasztási hadjárata. Chávez győzelmi jelentése nem csupán a választásról, de az utóbbi években Latin-Amerikában bekövetkezett gazdasági és politikai fordulatról is szól.

Hugo Chávez talán legfontosabb győzelmét aratta a vasárnapi elnökválasztáson. Az 1998-ban először elnöknek választott egykori ejtőernyős alezredes vereséget mért kihívójára, Manuel Rosalesre, igazából esélytelen ellenfelére.
Hugo Chávez elnökké választása óta alaposan felforgatta a földrész gazdasági és geopolitikai viszonyait. Az Egyesült Államok politikusai már az első külpolitikai húzására felhördültek, hisz jó ideje elszoktak tőle, hogy latin-amerikai politikus kezdeményezőként lépjen fel nagy horderejű kérdésekben. Alig iktatták be hivatalába, Hugo Chávez már 1999 májusában azt javasolta az egyik latin-amerikai gazdasági-politikai szervezet (CAN – Andoki Nemzetközösség) kolumbiai tanácskozásán, hogy a latin-amerikai országok hozzanak létre egy államszövetséget az elkövetkező évtizedekben, amely aztán a belső nehézségek leküzdése után közös külpolitikát folytathat. A második hasonló horderejű bejelentés még nagyobb vihart kavart a fejlett ipari országok többségében, mert elevenükbe vágott: 2000 augusztusának közepén tett körútja során Chávez felkereste a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) többi tíz tagállamát – Venezuela a szervezet egyik alapítója –, és mindenhol hangsúlyozta, hogy a fejlődő országok olaja egyfajta stratégiai fegyver, amit vétek lenne nem kihasználni. Az Egyesült Államok és az Európai Unió akkor és most sem tehetett sokat az elképzelés ellen, hiszen Venezuela a világ ötödik számú olajtermelője, az Egyesült Államok negyedik legnagyobb olajszállítója, és felszíne alatt rejlik a világ egyik legnagyobb nyersolajtartaléka, ráadásul ugyanitt található Dél-Amerika legkiterjedtebb földgázmezője is. Az iraki háború óta még jobban felértékelődött ez a kincs.
Jó ideje úgy áll, hogy az olaj miatt egymástól függő Egyesült Államok és Venezuela szívesen odahagyná ezt a kényszerházasságot, akkor is, ha kölcsönös előnyökkel jár számukra. Ehhez azonban az Egyesült Államoknak Venezuela helyett új olajszállítót, Venezuelának meg új piacokat kellene találnia.
Az új olajpolitika révén Venezuela fokozatosan megszabadult tetemes külső adósságától, a legnagyobb venezuelai olajvállalat 2002-es sztrájkja után rendbe hozta költségvetési deficitjét is, és azóta többletet termel, amelynek jó részét szociális programokra, ottani szóhasználattal missziókra, valamint „stratégiai külkapcsolatokra” fordítja.
A venezuelai energiaforrás birtokában a ravasz politikus Chávez jól átgondolt és összpontosított támadást indított az Egyesült Államok befolyásának alapjai ellen. Ebben a tevékenységében számíthat a továbbra is nyomorgó latin-amerikai indiánok és a szegények támogatására.
Chávez az olajfegyver bevetése után a nemzetközi pénzintézetek – Nemzetközi Valutaalap, Világbank, Amerika-közi Fejlesztési Bank (BID) – ellensúlyozására Argentína és Brazília részvételével nekilátott a latin-amerikai államok fejlesztését valóban elősegítő közös pénzintézet megteremtéséhez. Az utóbbi két ország az év elején szinte egyszerre szabadult meg a Nemzetközi Valutaalap gyámkodásától – Argentína épp Venezuela segítségével. Ez a két állam decemberben készül az említett fejlesztési bank első lépéseként egy közös értékpapír piacra dobására, amely iránt már most akkora az érdeklődés, hogy a tervezett többszörösét kell majd kibocsátani. Chávez határozottan ellenzi a latin-amerikai országok egészséges fejlődését akadályozó ALCA-, vagyis szabad kereskedelmi szerződéseket is, ezek helyébe tervezi az ALBA-t (Latin-Amerika és a Karib Térség Bolívari Alternatívája), amely jóval kedvezőbb feltételekkel biztosítja a kereskedelmet az egyes országok között. Bush eredetileg 2006 végére tervezte a nagyszabású, Alaszkától az argentínai Tűzföldig terjedő szabad kereskedelmi övezet megteremtését, de az idei esztendő választási dömpingje alaposan keresztülhúzta számításait ebben a térségben is, hiszen tavaly Bolívia is nemet mondott az előnytelen szerződésre, és Ecuador újonnan megválasztott elnöke is ezt tervezi. Venezuela nem fogadja el a szabad kereskedelmet, ezért bomlott fel egy másik gazdasági csoport is, a G–3, amelyből szintén Venezuela lépett ki erre hivatkozva.
A latin-amerikai ország már nincs egyedül: a Kuba ellen 2004 nyarán Bush újraválasztási érdekei miatt bevezetett amerikai büntetőintézkedések kivédésére Venezuelán kívül Kína is bekapcsolódott a szigetország gazdaságának fenntartásába. A Kubával hiteltámogatási és áruszállítási megállapodásokat kötő Kína 2004-ben már nemcsak Kubára figyelt: mind több energiára van szüksége, ezért Dél-Amerikában Kolumbiával, Venezuelával és Panamával épít olaj- és gázvezetéket a Panama-csatornáig. Chile, Argentína és Brazília exportlehetőségeket lát a hatalmas kínai piacban, ezért ők is szívesen várják a kínai befektetéseket országukban. Kína 2005-ben már Mexikó olaja iránt is érdeklődött, de megjelent Ecuadorban is, sőt India is egyre élénkebb a térségben.
Hugo Chávez ősszel szenvedte el egyetlen nagyobb nemzetközi kudarcát: az Egyesült Államok és szövetségesei nyomására nem sikerült bekerülnie az ENSZ Biztonsági Tanácsának nem állandó tagjai közé. A fiaskó azonban nem befolyásolta Chávez mostani választási sikerét, és még előnye is származott a csaknem két évig tartó világ körüli kampánykörútból: bár személyesen nem vett részt a nigériai fővárosban a minap tartott Afrika–Dél-Amerika csúcstalálkozón, újabb kétoldalú megállapodások jöttek létre Venezuela és más afrikai országok között.
Az Egyesült Államoknak természetesen egyre terhesebb a Latin-Amerikában is mind népszerűbb Chávez. Ám amíg Irak, Afganisztán és a Közel-Kelet tartós konfliktusai kötötték le az amerikai hadsereg és diplomácia figyelmét, addig Venezuela nemcsak megőrizte függetlenségét, hanem erősebb lett: 2002-ben nem sikerült puccsal eltávolítani a venezuelai államfőt, aki az Egyesült Államokat gyanúsította a kísérlettel – ezt Washington azóta is tagadja. Ugyanabban az évben, decemberben sztrájk robbant ki a venezuelai olajvállalatban, de a két hónapig tartó válság sem ingatta meg Chávez pozícióját. Hiába gördítenek tehát Chávez elé újabb akadályt: például az Egyesült Államok májusban megtiltotta, hogy amerikai gyártmányú haditechnika kerüljön Venezuela tulajdonába, ezért felszólította a szállító országokat, hogy a jövőben ne szállítsanak ilyen fegyverzetet a dél-amerikai országnak. Hugo Chávez nem jött zavarba: Kínából és Oroszországból vagy Iránból szerzi be a megújítandó fegyverzetet, és mindezt stratégiai szövetségekkel is fűszerezi.
Bush hat éve elnök, Chávez nyolc mozgalmas évet tudhat maga mögött Venezuela élén. Bush ravasz ember hírében áll, akárcsak Chávez. De az ellenségem ellensége a barátom nevű világméretű játszmában az utóbbi mintha jobban kihasználná lehetőségeit.