Mivel már Gulyás Lajos hitvese sem élt, három lányuk közül a Győrött élő Anikót és Csillát kerestem fel. Miként a Magyar Távirati Iroda 1957. december 30-án hírül adta, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa kitüntetésben részesített huszonhárom egyházi személyiséget „az ellenforradalom alatt a népi hatalom mellett tanúsított bátor helytállásukért és az elmúlt egy év alatt szocializmust építő hazánk és népünk érdekében a békemozgalomban, valamint az állam és az egyház jó viszonyában kifejtett áldozatos munkásságukért”.
Az Országházban az 1957. esztendő utolsó előtti napján az emelkedett találkozón tizenegy katolikus, hét református, két evangélikus s egy-egy izraelita, görögkeleti és baptista egyházi méltóság vette át magas fokú állami kitüntetését. Az ott megjelent állami és politikai vezetők ábécérendben: dr. Bartha Tibor, Bereczky Albert, dr. Beresztóczy Miklós, Berki Felíz, Hajdu Péter, dr. Halász György, dr. Horváth Richárd, Huszti Kálmán, Langmár Lipót, Mag Béla, Mekis Ádám, Miháczy József, Nyári Pál, dr. Pákozdy László, dr. Potyondi Imre, Regős Gyula, Rozsáli Menyhért, Sós Endre, Szabó László, Szamosközi István, dr. Varga Sándor, Vattamány Imre és dr. Vető Lajos.
Amíg ők ettek és ittak, a győri börtönben többen készültek a december 31-re, Szilveszter napjára forduló hajnalon megteendő végső útjukra. Köztük volt a 39 évet megélt Gulyás Lajos, Levél község református lelkésze is, akit tanítónőként munkálkodó feleségétől és három kislányától ragadtak el 1957. február 5-én este.
Nem hiszem, hogy az ünnepeltek, de kiváltképpen a református egyházfiak ne tudták volna, milyen sors vár lelkésztársukra. Mégsem tartották kötelességüknek, hogy Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke elé állva felajánlják kitüntetésüket lelkésztársuk, Gulyás Lajos életéért.
Ehelyett az ünnepeltek nevében Bereczky Albert református püspök hálás szívvel mondott köszönetet azért a megtisztelő kitüntetésért, amelyben őket, az egyház szolgáit az Elnöki Tanács részesítette.
Beszédében hangsúlyozta, ahhoz, hogy a magyar nép felépíthesse a munkán alapuló jobb és igazságosabb társadalmi rendet, mindenekfelett külső és belső békére van szükség, s ezért valamennyi tisztességes embernek az a legfőbb feladata, hogy segítse legyőzni a háború fenyegető rémét és diadalmaskodni a béke erőit.
S hogy eközben Gulyás Lajos készült találkozni mennyei Urával, az az ünnepeltek közül senkit sem érdekelt.
Ki volt ő, akit Isten szolgájaként bírósági ítélettel kivégeztetett a hatalom? 1918. február 4-én született a nem sokkal később Szlovákiához csatolt Kisújfaluban. Az érsekújvári reálgimnáziumban érettségizett 1937. június 27-én, s ezt követően csakhamar a Pápai Református Teológiai Akadémia hallgatója lett. 1942. május 18-án vette feleségül Puskás Gabriella tanítónőt, aki három lányt szült neki.
Ildikót 1944-ben, Csillát 1945-ben és Anikót 1947-ben. Gyermekeik születésekor már Balatonszepezden éltek, ahol Gulyás Lajos segédlelkészként, a lelkészi oklevél megszerezése után pedig lelkészként szolgált. Innen került 1948. május 18-án az áttelepítések során számos felvidéki és erdélyi református családdal gazdagodott Levél községbe. Boldogan éltek ott annak ellenére is, hogy Gulyás Lajost „fekete bárányként” tartotta számon egyháza kommunista hatalomnak behódolt felsőbbsége. Ez késztette Gulyást 1956-ban arra a lépésre, hogy miután szülőföldjének egyik egyházközségében megüresedett a lelkészi állás, s az ott élő gyülekezet őt akarta megválasztani lelkipásztorának, családjával áttelepüljön oda.
Szlovákiai rokonságánál tett látogatása során, 1956. október 23-án értesült arról, hogy Budapesten kitört a forradalom. Két nappal később, este érkezett vissza Levélre, s amikor másnap hírét vette a mosonmagyaróvári tömegmészárlásnak, odasietett. Ezen a napon csendes tüntetésre vonult ott a nép a tanácsház előtti térre. Miután valaki elszavalta a Nemzeti dalt, és elénekelték a Himnuszt, a békés szándékú felvonulók közül több százan a határőrlaktanya felé vették útjukat, hogy a „zöld ávósnak” nevezett határőrökkel is tudassák, ők is egy jobb világ elé néznek. Odaérve azonban sortűz fogadta őket, amelynek következtében száznál is többen vesztették életüket, s ennél jóval többen szenvedtek lövedékektől életveszélyes sérüléseket. E mészárlás után a lőparancsot kiadó parancsnok és katonái – négy tiszt kivételével, akik a laktanyában maradtak – elmenekültek.
Gulyás Lajos akkor érkezett a laktanya elé, amikor a végsőkig felháborodott tömeg által elfogott négy tiszt közül két sebesültet beszállítottak a kórházba. A harmadikat feltették egy teherautóra, hogy kihallgatásra vigyék a mosonmagyaróvári tanácsházára. A negyedik, a nép által körbefogott Máté Lajos főhadnagy akkor már tudhatta, hogy élete fabatkát sem ér. S hogy mégis életben maradt, azt kizárólag Gulyás Lajosnak köszönhette, aki saját testi épségét is kockára téve – senki sem ismerte fel benne a levéli református lelkészt, hanem inkább őt is „zöld ávósnak” vagy a cinkosuknak nézték – mentette ki a lincshangulatban lévő tömegből, felsegítette a teherautóra, amelynek a sárhányójára állva vigyázott rá, hogy ez a tiszt is ép bőrrel érjen kihallgatásának színhelyére.
Másnap került volna sor a kihallgatására is, de a reggeli zűrzavarban Máté Lajosnak sikerült megszöknie. Becsületére legyen mondva, nem maradt hálátlan élete megmentőjéhez. 1957 januárjában titokban meglátogatta, köszönetét fejezte ki, és figyelmeztette: tudomása van arról, hogy hamarosan jönnek érte is. Azt tanácsolta neki, hogy még aznap vegye útját családjával együtt a Levéltől alig néhány kilométerre húzódó, a falubeliek által igen jól ismert nyugati határszakasz felé. Máté Lajos azt sem titkolta előtte, ha elfogják, hosszú börtönévek vagy talán a legrosszabb, a halál vár rá.
Gulyás Lajost azonban hiába kérlelte, mivel ő annak biztos tudatában volt, hogy nem követett el olyan cselekményt a forradalom napjaiban, amely a Rákosi-korszak törvényeibe ütközött volna. Ezért nem állt szándékában elhagyni egyházi szolgálatának helyét. Pedig ekkor már éreznie kellett, hogy élete veszélyben forog, hiszen 1956. december 19-én házkutatást tartottak a lakásán, ahol semmiféle bizonyítékot nem találtak, amely ellene szólt volna.
Ám 1957. február 5-én a késő esti órákban számára is elkezdődött a keresztút: elhurcolták otthonából.
Gulyásné a barátjukat, Richter László ügyvédet kérte fel letartóztatott férjének védelmére. Az ügyvéd azzal nyugtatta az asszonyt, hogy mivel a lelkésszel szembeni vádak nevetségesek, a mostani vészbíráskodás idején sem találhatja bűnösnek a bíróság.
Grátz Endre, a Győrben lefolytatott hírhedett mosonmagyaróvári terrorper ügyésze azonban másként látta ezt. Amikor a győri városi tanácsház nagytermében tartott vádbeszédében a harmadrendű vádlott Gulyás Lajoshoz ért, a sztálinizmus ügyészéhez, Visinszkijhez méltó retorikával ezt mondta róla:
„Amikor Gulyás Lajos felett ítélkeznek, akkor a szétvert végrehajtó bizottságokra emlékeznek, a megnyitott határra, a határőrtisztek összefogóira, azokra, akik megtagadták a határőrtisztek megmentését, de gondoljanak a Hegyeshalomban kért segítségre és arra, hogy ez az ember gyűlöli a népet, gyűlöli a szocializmust, és a rohadt régi világot akarta visszaállítani. Népünk sújtson le az árulóra, és halállal büntesse meg gaztetteiért!”
Grátz Endre kívánsága teljesült. A Győri Megyei Bíróság dr. Gyenes István vezette tanácsa 1957. június 4-én társaival egyetemben halálra ítélte Gulyás Lajost.
A perbe fogott 12 vádlott sorsa most már attól függött, hogy a Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bírósága kebelén belül működő katonai kollégium különtanácsa miként dönt az 1957. december 21-én – Sztálin születésnapján – tartott zárt fellebbezési tárgyaláson. Ledényi Ferenc hadbíró ezredes tanácsa eggyel megtoldotta a halálraítéltek számát. December 31-én hajnalban Gulyás Lajossal együtt Tihanyi Árpád győri tanár, Zsigmond Imre földműves és Kiss Antal fűtő élete is véget ért a Győri Megyei Bíróság udvarán.
A bíróság előtt megjelent Máté Lajos hiába hangoztatta, hogy kizárólag Gulyás Lajosnak köszönheti az életét. A náci vészbíróságnál jottányival sem kevésbé vérszomjas bírákat ez a lehető legnyomatékosabb enyhítő körülmény nem érdekelte.
Özvegye és lányai osztoztak a lelkészre kimért sorsban. Gulyásné arra a sokszor és sok helyütt feltett kérdésre: „Hová temették el az uramat?”, soha nem kapott választ. Halála után pedig a lányai is csak 1989-ben, de akkor sem a hatalom, hanem a soproni ellenzékiek részéről. Gulyás Lajost a sopronkőhidai börtön közelében földelték el egy tömegsírban. Csak 1990. április 17-én kezdődhetett meg az exhumálás a sopronkőhidai 301-es parcellának elnevezett helyen, azt követően pedig az orvos szakértői munka. Gulyás földi maradványait 1991. május 11-én temették újra Levél községben, ahonnan 1957. február 5-én, egy nappal 39. születésnapja után elhurcolták. Gulyás Lajos Győrött élő két lánya az államtól egy forint kárpótlást sem kapott, az 1990. november 3-án Győrött létrejött Szigethy-alapítvány viszont juttatott számukra 20-20 ezer forintot, hogy majd méltó módon helyezhessék örök nyugalomra édesapjukat. 1991. május 11-én én is jelen lehettem a szertartáson a Magyar Rádió részére készítendő dokumentumműsorom záró részének felvétele érdekében. A mártírt elsőként a soproni református lelkész, őt követően pedig sokan búcsúztatták – de az egyházi felsőbbség részéről senki sem. A végtisztességet tevő gyülekezetben jelen volt Bán István mérnök, az Áldozatok Isten szolgái című kötetem egyik fejezetének szereplője, Gulyás Lajos egykori fogolytársa is, aki annak idején nem kapott engedélyt, hogy elköszönjön a halálraítélttől.
A temetésen megjelent mintegy százfős gyászoló gyülekezet akkor és ott nem hallhatta azt, amit Bán István mondott a szertartást követően a Magyar Rádió milliós hallgatóságának műsorom befejezéseként.
Ebből idézek most: „Isten előtt állunk, amikor Gulyás Lajos református lelkész koporsója mellett állunk! Istennek azokat a szavait halljuk, amelyeket a testvérgyilkos Káinhoz intézett: »Testvéred vére kiált az égre!« De amíg Káin legalább utólag ráébredt szörnyű tettére, Gulyás Lajos gyilkosaitól mi sem állt – s mivel még mindig nagyon sokan élnek közülük –, ma sem áll távolabb, mint a vezeklés. Gulyás Lajos szeretett hitvese hiába küldte kérvényeit a konventnek, az elnökének nem jutott ideje azokkal »bíbelődni«. Érthető okból, hiszen ő is készülődött parlamenti kitüntetésének átvételére. Hát ezért kerestem itt ma a vezetőket! Kerestem a bukott rendszer kitüntetettjei közül azokat, akik, mint Káin, a saját istentiszteletüket gyakorolták, mondván, ha Ábel elhallgat, Istennek jó lesz az ocsú is! Isten nem ölelte magához Káint, sem a teológiáját, hanem kimondotta: Káin, gyilkos vagy! Megnevezte, sőt bélyeget ütött a homlokára! Gulyás Lajos a békesség embere volt küldetésében, s a hatalom nyila megölte őt. De az íjat és a vesszőt a Káinok fogták. A személytelen Káinok… Hirdesse ez a koporsó és hirdesse ez a sírhant, hogy vannak hűséges szolgák, akik mennyei Urunk parancsát végig megtartották, de hirdesse azt is a Káinoknak, hogy testvéred vére kiált az égre! Káin Mód földjére bujdosott, de Isten ítélete elől nem lehet elbujdosni!”
origo.hu
Lencsevégre kapták a miniszterelnököt az olasz éjszakában
