Az Aid to the Church in Need (ACN) katolikus segélyszervezet megerősítette a halálos áldozatok számát, és kijelentette, hogy az áldozatok között csecsemők, gyermekek és egész családok is voltak – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Holttestek hevertek mindenhol
– mondta Ukuma Jonathan Angbianbee, a falu papja. A Katolikus Hírügynökség (CNA) szerint a helyi templom elleni első támadást a rendőrség visszaverte. A támadók ezután a menekültek számára fenntartott menedékhelyekre menekültek, ahol benzinnel lelocsolták le és felgyújtották őket.
Néhány holttest a felismerhetetlenségig elégett
– közölte az ACN. Az Amnesty International megerősítette, hogy családokat zártak be otthonaikba és élve elégettek.
Szörnyű mészárlás
XIV. Leó pápa „szörnyű mészárlásnak” nevezte a történteket és az áldozatokért imádkozott.
A szélsőséges üldöztetés ellenére a katolikus egyház növekszik az országban, rekordszámú hívő jár templomba. A mostani szörnyű mészárlás áldozatainak többsége belső menekült volt, akiknek a helyi katolikus misszió nyújtott menedéket
– írta a Vatican News vatikáni hírportál.
A vasárnapi úrangyala-imádság elmondása előtt a pápa biztonságért, igazságosságért és békéért imádkozott Nigériában, hozzátéve, hogy különösen a Benue állam vidéki keresztény közösségekre gondol, akik a szörnyű erőszak áldozatai.
A német közszolgálati média elbagatellizálja a mészárlást
Annak ellenére, hogy több jelentés is megerősítette a keresztények elleni vallási alapú célpontosságot, a német állami műsorszolgáltató, a ZDF bagatellizálta a mészárlást. Ahelyett, hogy a keresztények elleni vallási alapú célpontossággal foglalkozna, tudósításában
a ZDF az erőszakot főként olyan tényezők eredményének tekintette, mint az éghajlatváltozás, a demográfiai nyomás és a termőföldekkel kapcsolatos viták.
A kritikusok azzal vádolják a ZDF-et, hogy szándékosan kihagyja a vallási feszültségeket a jelentéséből, és ideológiai alapon az éghajlatváltozásra összpontosít – hívta fel rá a figyelmet a The European Conservative hírportál.
Magyarország segít
Mint azt korábban megírtuk,
Magyarország kormánya 25 ezer amerikai dollár értékű humanitárius gyorssegélyt biztosít a Nigéria Benue államában megtámadott keresztény közösségeknek.
Ezt Azbej Tristan, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára jelentette be, aki az üldözött keresztényeket segítő programokért felel. Mint mondta, a nigériai Benue államban a makurdi katolikus egyházmegye területén keresztény belső menekültekre támadtak, olyan emberekre, akik már eleve az erőszak elől menekültek el.
A menekültek még a templomokban sem találtak menedéket; a támadók gyermekeket, nőket és férfiakat egyaránt megöltek bozótvágó késekkel és más fegyverekkel. Az államtitkár hangsúlyozta: ez a tragédia nem elszigetelt eset, hanem része egy súlyosabb, globális problémának. Kiemelte, hogy a keresztényeket a világ számos részén üldözik, és csak Nigériában 2024-ben több mint 4000 keresztényt gyilkoltak meg. Ezt a valóságot azonban – mint fogalmazott – a nyugati világ számos kormánya és segélyszervezete figyelmen kívül hagyja vagy tagadja.
Véget kell vetni ennek a tagadásnak. Magyarország kiáll az üldözött keresztények mellett, és elvárja a nemzetközi közösségtől, hogy megvédje a keresztény életeket és az emberi méltóságot
– idézte az államtitkárt a V4NA cikke.
Borítókép: Illusztráció (Forrás: NurPhoto via AFP)