Tűzszünetre várnak Libanonban

Hírösszefoglaló
2007. 05. 22. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Folytatódtak a lövöldözések Libanonban az iszlamista radikálisok és a kormánycsapatok között. A hadsereg tankjai a Fatah al-Iszlám nevű csoportnak otthont adó Nár al-Bared menekülttábor körül foglaltak el stratégiai pontokat, ahonnan folyamatosan lövik a táborban magukat elbarikádozó fegyvereseket. A nap folyamán egymásnak ellentmondó nyilatkozatok hangzottak el a radikálisoktól. „Harcosaink készek utolsó csepp vérükig küzdeni” – mondta a szervezet szóvivője nyugati tudósítóknak, s hozzátette, a hadseregtől várja, hogy beszüntesse a támadásokat. Később ugyanaz a szóvivő, Abu Szálim Taha tűzszünetet javasolt a katonaságnak, amely határozatlan időre szólna.
Nemzetközi színtéren egyre többen aggódnak, képes lesz-e az egyébként is igen gyenge lábakon álló konszenzusos libanoni kormány kezelni a helyzetet. A kormány elsősorban a menekülttáborban rekedt harmincezer emberért aggódik, akik a lövöldözések következtében el vannak zárva a külső segélyektől. A telepen akadozik a víz- és az áramszolgáltatás. Külön gondot okoz, hogy egy megállapodás értelmében a tábor területe nem áll a libanoni hatóságok uralma alatt, így könnyen fegyveres bandák kerülhetnek hatalomra.
A nemzetközi közösség tagjai mind a libanoni kormány mellé álltak az ügyben, elítélvén a harcokat és a Fatah al-Iszlámot. Bejrútban a lakosság nagy része bezárkózott, a gyermekek nem mentek iskolába, a boltokat nem nyitották ki. Délben a kormány kezdeményezésére tízperces gyászszünetet tartottak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.